Ajánló

Egyházi javaslat hajléktalanügyben

Senkinek sem jó, ha a fedél nélküliek az utcán, aluljárókban, tereken laknak – húzta alá Székely János megyés püspök

Párbeszédet kér a törvényhozóktól, és komplex megoldást javasol a hajléktalankérdés megoldása érdekében Székely János szombathelyi megyés püspök hétfőn közzétett levelében.

Székely János 20180619
A főpásztor átfogó megoldást sürget (Fotó: MH)

Megnyilatkozott az alaptörvény hajléktalanokkal kapcsolatos részének módosítása ügyében Székely János szombathelyi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia társadalmi kérdésekkel foglalkozó Caritas in Veritate Bizottságának elnöke.

A Magyar Kurír katolikus hírportálon közzétett levelében úgy fogalmaz: nem jó „sem neki, sem az ott élőknek” az, ha egy hajléktalan az utcán, aluljárókban, tereken lakik, egyúttal „egyetért azzal, hogy a magyar állam ennek a helyzetnek a megoldására törekszik”.

A szombathelyi főpásztor konkrét sorsok fölidézésével arra is rávilágít, hogy a helyzet megoldása érdekében „ismerni kell a reális okokat és a lehetséges kivezető utakat” is, ezért azt kéri a jogalkotóktól, hogy a törvénynek a közterületen való életvitelszerű tartózkodásra vonatkozó része szigorításával párhuzamosan szigorítsák az alaptörvény XXII. cikkelyének első két pontját is, amely pedig az állam és az önkormányzatok kötelességét fogalmazza meg: „Magyarország törekszik arra, hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeit és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést mindenki számára biztosítsa. Az emberhez méltó lakhatás feltételeinek a megteremtését az állam és a helyi önkormányzatok azzal is segítik, hogy törekszenek valamennyi hajlék nélkül élő személy számára szállást biztosítani.”

Székely János szerint a szóban forgó két pont tekintetében még számos teendő lenne. Többek között szükség van állandó pszichiátriai ellátást biztosító kórházi férőhelyekre, a hajléktalanokkal foglalkozó szakemberek javaslata alapján kialakítandó végleges egészségügyi-szociális ellátási formára, valamint garantálni kellene az addiktoló­giai és más kórházi kezelés elérhetőségét, kellő odafigyeléssel és empá­tiával való elvégzését a hajléktalanok számára is.

Javasolja emellett, hogy a társadalom peremére szorult, de kiemelkedni vágyó emberek alacsony bérleti díjú bérlakáshoz juthassanak. Hangsúlyozza: ma Magyarországon mintegy harmincezer hajléktalan van, akikre alig több mint tízezer férőhely jut a szociális ellátó rendszerekben. A püspök arra kéri a jogalkotókat, hogy az ügyben kezdjenek párbeszédet a hajléktalanszervezetekkel és az egyházakkal is.