Ajánló
Bőven van teendő az online számlázás bevezetéséig
A legalább százezer forintot elérő áfát tartalmazó számlákról július elejétől adatot kell szolgáltatni az adóhatóságnak, s ez a gazdaság fehérítését célozza
A számlakibocsátó hibás vagy hiányos adatokkal pénzbírságot, míg a befogadó cég áfalevonási jogának elvesztését kockáztatja július elsejétől – hívja fel a figyelmet a LeitnerLeitner adótanácsadó cég. Az átküldött számlákra ugyanis automatikus adat- és kockázatelemzés vár, amellyel az adóhatóság gyakorlatilag azonnali ellenőrzés alá vonja a vállalkozások tömegeit.
A számlázóprogrammal kapcsolatos első feladat annak megoldása, hogy képes legyen a jogszabályban előírt adattartalommal és struktúrával rendelkező fájlok elkészítésére. Az erre vonatkozó sémákat tavaly nyáron hozták nyilvánosságra, azóta pedig már kiforrott változatokkal dolgozhatnak a fejlesztők. Ezután kapcsolatot kell teremteni az adóhatóság szervereivel. Az adatszolgáltatás azonban nem ér véget a számlák adatainak beküldésével, a programnak a feldolgozási üzenetet is meg kell kérnie a NAV rendszerétől, és gondoskodnia kell annak helyes kezeléséről is. Az adóhatóságtól háromféle visszajelzés érkezhet. Az error hibaüzenet technikai-beküldési-formátumbeli problémára utal, a warn hiányosságokra figyelmeztet, míg a problémamentes, hibátlannak vett tartalmat, a befogadást OK üzenet jelzi.
A cégeknek is bőven van feladatuk a LeitnerLeitner szerint: az egyik ilyen a számlázási folyamat átgondolása, annak tisztázása, hogy a számla kiállításáig milyen üzleti folyamaton és információs láncon keresztül jut el a vállalkozás, mely szervezeti egységek és konkrétan milyen felelősök együttműködésével történik a számla kiállítása. Létfontosságú a számlázási folyamatot tudatosan kezelni, idejekorán biztosítani és szükség szerint leszabályozni azt, valamint azt is számon tartani, hogy az adott cég hányféle számlázóprogramot használ.
A tanácsadó cég szerint fontos tisztázni azt is, hogy a vállalkozás a megfelelő formátumú számlákat használja-e, mikor alkalmaz gyűjtő-, és mikor egyedi számlákat. Ugyanígy fontos az adattartalom aktualizálása, ebbe beletartozik a pontos cím, az adószám helyes megadása, valamint a vevők adatainak frissítése, aktualizálása is.