Ajánló
Beszédes dátumok
Az ötvenhatos forradalom kitörésének, majd leverésének évfordulóján elkerülhetetlen, hogy ne gondoljunk a fontos, az egész nemzet számára fontos dátumok tanulságaira, a mögöttük rejlő, olykor félreértett, máskor tudatosan félremagyarázott mondanivalókra. Ezek a dátumok ugyanis beszédesek. A maguk eszközeivel fontos dolgokat mondanak el nekünk. Például világosan elmagyarázzák, hogyan lehet egy népnek, egy nemzetnek tartása, fizikai, vagy ha az már fogytán van, akkor legalább lelki ereje, még akkor is, ha éppen hatalmas túlerővel áll szemben.
Ha például az 1848-as szabadságharcra gondolunk: ki lehetett végezni katonatiszteket, miniszterelnököt is, meg sok más, a hazájáért küzdő magyar embert is – csaknem két évtizeddel később mégis elkerülhetetlenül kiegyezésnek kellett következnie, utána pedig szinte egyedülállóan páratlan ütemű fejlődésnek. Olyan intézmények, olyan szellemi és fizikai alkotások jöttek létre azokban az években, amelyekre ma is büszkeséggel tekinthetünk. Természetesen nem könnyű a mai fiataloknak elmagyarázni – néha nem is lehet – a jól szervezett utcai akciókkal támadott Városliget-fejlesztés vagy éppen az elhúzódó metrófelújítás idején, hogy miként építhettek eleink viszonylag rövid idő alatt még ma is ámulatot keltő városrészeket, ipari és kulturális létesítményeket. Nyilvánvalóan akarat, kitartás szükségeltetett – és még valami, valamilyen más, különleges erőforrás.
Végignézhettük az utóbbi időben többször is az aradi tizenhárom tablóját, a képek alatt a nevekkel, esetleg rövid életútleírásokkal. Nem kell különösebb éleslátás ahhoz, hogy észrevegyük: nem akármilyen összefogás jött létre negyvennyolcban. Életkorban, képzettségben, származásban, vagyoni helyzetben teljesen különböző emberek találtak egymásra, vállalták közösen a harcot, és a célok elérésének reményében az áldozatot is.
Hasonló összefogásnak lehettünk tanúi ötvenhatban is. Érdemes megismerni az akkori résztvevők életútját, áttekinteni, hogy ki és honnan érkezett az összefogáshoz, az együtt cselekvéshez. Sokfelől jöttek a forradalom résztvevői, mert érezték, látták, hogy közösen mennyi mindent meg lehet valósítani. Elbuktak, elbuktunk, de a példa fennmaradt, és táplálkozhatunk belőle még ma is. Ezek a beszédes dátumok ugyanis arra biztatnak, hogy vegyük észre: érdemes összefogni. Érdemes, mert szűkül a gáncsoskodók, az ártó szándékúak mezőnye. Egyre kevesebben vannak a pénzért, hatalomért mindenre képesek, a csalók, a tolvajok, a hazudozók. Hogy többet beszélünk róluk, az attól van, hogy egyre nehezebb a bűnöket eltitkolni, egyre több korrupció, „lenyúlás” kerül nyilvánosságra, és a nagy többségnek egyértelmű a szándéka: mindez egyre nehezebben tűrhető. Számtalan jelét tapasztalhatjuk ennek a többségi szándéknak – és ezt nem csupán, és nem is elsősorban a pártnépszerűségeket kimutató közvélemény-kutatási adatok bizonyítják. Egyre gyakrabban hallhatunk helyi társadalmi szerveződésekről, sok résztvevős kulturális és sportrendezvényekről, települési közösségek összekovácsolódásáról, sokkal többször, mint bármikor korábban, és ilyen alkalmakkor egyre gyakrabban kerülnek napirendre – ha szükséges, akkor kritikus hangvétellel - közügyek is.
Lehet, hogy ránk férne egy újabb, nem tragikus elbukást jelző dicsőséges, beszédes dátum. Amire unokáink büszkeséggel emlékezhetnek.
Ha például az 1848-as szabadságharcra gondolunk: ki lehetett végezni katonatiszteket, miniszterelnököt is, meg sok más, a hazájáért küzdő magyar embert is – csaknem két évtizeddel később mégis elkerülhetetlenül kiegyezésnek kellett következnie, utána pedig szinte egyedülállóan páratlan ütemű fejlődésnek. Olyan intézmények, olyan szellemi és fizikai alkotások jöttek létre azokban az években, amelyekre ma is büszkeséggel tekinthetünk. Természetesen nem könnyű a mai fiataloknak elmagyarázni – néha nem is lehet – a jól szervezett utcai akciókkal támadott Városliget-fejlesztés vagy éppen az elhúzódó metrófelújítás idején, hogy miként építhettek eleink viszonylag rövid idő alatt még ma is ámulatot keltő városrészeket, ipari és kulturális létesítményeket. Nyilvánvalóan akarat, kitartás szükségeltetett – és még valami, valamilyen más, különleges erőforrás.
Végignézhettük az utóbbi időben többször is az aradi tizenhárom tablóját, a képek alatt a nevekkel, esetleg rövid életútleírásokkal. Nem kell különösebb éleslátás ahhoz, hogy észrevegyük: nem akármilyen összefogás jött létre negyvennyolcban. Életkorban, képzettségben, származásban, vagyoni helyzetben teljesen különböző emberek találtak egymásra, vállalták közösen a harcot, és a célok elérésének reményében az áldozatot is.
Hasonló összefogásnak lehettünk tanúi ötvenhatban is. Érdemes megismerni az akkori résztvevők életútját, áttekinteni, hogy ki és honnan érkezett az összefogáshoz, az együtt cselekvéshez. Sokfelől jöttek a forradalom résztvevői, mert érezték, látták, hogy közösen mennyi mindent meg lehet valósítani. Elbuktak, elbuktunk, de a példa fennmaradt, és táplálkozhatunk belőle még ma is. Ezek a beszédes dátumok ugyanis arra biztatnak, hogy vegyük észre: érdemes összefogni. Érdemes, mert szűkül a gáncsoskodók, az ártó szándékúak mezőnye. Egyre kevesebben vannak a pénzért, hatalomért mindenre képesek, a csalók, a tolvajok, a hazudozók. Hogy többet beszélünk róluk, az attól van, hogy egyre nehezebb a bűnöket eltitkolni, egyre több korrupció, „lenyúlás” kerül nyilvánosságra, és a nagy többségnek egyértelmű a szándéka: mindez egyre nehezebben tűrhető. Számtalan jelét tapasztalhatjuk ennek a többségi szándéknak – és ezt nem csupán, és nem is elsősorban a pártnépszerűségeket kimutató közvélemény-kutatási adatok bizonyítják. Egyre gyakrabban hallhatunk helyi társadalmi szerveződésekről, sok résztvevős kulturális és sportrendezvényekről, települési közösségek összekovácsolódásáról, sokkal többször, mint bármikor korábban, és ilyen alkalmakkor egyre gyakrabban kerülnek napirendre – ha szükséges, akkor kritikus hangvétellel - közügyek is.
Lehet, hogy ránk férne egy újabb, nem tragikus elbukást jelző dicsőséges, beszédes dátum. Amire unokáink büszkeséggel emlékezhetnek.