Ajánló
Bécsben és Bukarestben is lesz Kultúrházak éjjel-nappal
Az idén február 15-től 17-ig zajlik a művelődési intézmények fesztiválja
Az eseményt ismét több száz helyszínen tartják, az idei mottó a „Mindennap értéket adunk”, amellyel a politikus közlése szerint elsősorban arra az értékmegőrző és újszerű értékteremtő munkára kívánják felhívni a figyelmet, amely az ország számos művelődési házában zajlik. Hangsúlyozta azt is, hogy a rendezvény egyik elsődleges célja felhívni a figyelmet a közművelődési intézmények és a bennük dolgozó civil szervezetek nyitottságára, valamint a helyi közösségekben betöltött közösségépítő és -fejlesztő szerepükre. A helyettes államtitkár felidézte, hogy tavaly 322 település 452 helyszínén mintegy 1300 programot rendeztek, amelyeken több mint 160 ezer látogató vett részt, idén pedig mintegy 350 részt vevő szervezet készül ezernél is több programmal. A kiemelt magyarországi helyszín Erdőkertes, Gödöllő és Kecskemét lesz, ezek mellett Bécsben, Bukarestben, Komáromban, Szabadkán, Lendván, Nagybányán, Kórógyon és Tiszapéterfalván is szerveznek programokat. Bordás István, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke, a sorozat főszervezője kiemelte Pál Ferenc atya, mentálhigiénés szakember előadását az Angyalföldi Művelődési Házban, Csányi Vilmos etológus Íme, az ember című előadását Kispesten, A vérfarkasok éjszakája címmel Abonyban megrendezett, a szabadulószobák és a szerepjáték világát ötvöző eseményt, Esztergomból a kocsonya-szépségversenyt. A fiatalabbak egy e-biztonságról szóló előadáson vehetnek részt Bicskén, a zene iránt fogékonyakat pedig a zeneszerkesztés és remixkészítés rejtelmeibe vezetik be Egerben. Az idei rendezvénysorozaton fellép mások mellett Bródy János, Malek Andrea, Fehér Adrienn, Oláh Ibolya és Vastag Tamás is. Bordás István felhívta a figyelmet, hogy a látogatók számára több pályázatot is hirdettek, amelyek részletes kiírásai a Kulturhazak.hu oldalon olvashatók.