Az én rendszerváltozásom

 Valóban felemelő érzés volt kamerámmal ott térdelni 1989. március 15-én, a Magyar Televízió székházának lépcsőjén, és hallgatni Csengey Dénes beszédét, amikor deklarálta, hogy a magyar nép ezennel, ha szimbolikusan is, de visszafoglalta az őt megillető közmédiát. És hasonló érzés töltötte el az embert, amikor Cserhalmi György elmondta a rendszerváltoztatás 12 pontját. És ugyanígy idézzük föl Orbán Viktor vagy Kis János beszédét is az első szabad március 15-én.

De sokan talán nem emlékeznek arra, hogy még egy évvel előtte is házkutatások és letartóztatások előzték meg ezt a megemlékezést. Sokan hajlamosak elfelejteni az 1988-as év nagy rendőrattakjait, június 16-át, október 23-át, november 15-ét. Alig telt el pár hónap, és a hatalom megjuhászodni látszott. Valóban szabadon lehetett már ünnepelni 1989. március 15-én, de emlékezzünk vissza ’88 utcai hőseire, akik még kemény gumibotozást kaptak a demonstráción való részvételükért.

Harminc éve ezen a napon tenyérnyi kokárda virított a most már megváltozott parancs okán azon a néhány rendőrön, akik tétován ácsorogtak a Belváros utcasarkain. Az MSZMP is ünnepelt, és rá tudta venni a szocdemek és a kisgazdák egyik-másik képviselőjét – Ruttner Györgyöt, Vörös Vincét – hogy velük, a gyűlölt állampárttal ünnepeljenek együtt. Tehát számomra is magasztos pillanat 1989. március 15-e, de az én rendszerváltozásom 1988-ban kezdődött.