Ajánló
Állampapír kamatadó nélkül
A javaslat elfogadása esetén a magánszemélyek bankszámlaköltségei is csökkenhetnek,hiszen lényegesen kisebb lesz a pénzügyi tranzakciós illeték mértéke
Amennyiben az Országgyűlés elfogadja a Pénzügyminisztérium kedden benyújtott javaslatát, június elsejétől még inkább megéri állampapírba fektetni – közölte a pénzügyi tárca tegnap. Hozzátették, a javaslat elfogadása esetén a magánszemélyek a bankszámlaköltségeken is sokat spórolhatnak, hiszen jelentősen csökken a pénzügyi tranzakciós illeték mértéke.
A tárca közlése szerint adózási szempontból nagy könnyebbséget jelent, hogy nem számít jövedelemnek az állampapír utáni kamatjövedelem, adózni sem kell utána és a kamatadó is megszűnne, az intézkedés így évente 13-17 milliárd forintot hagyhat a magánszemélyeknél, a könnyítések összességében pedig akár 27 milliárd forintot.
A Pénzügyminisztérium célja a lakossági állampapír-állomány megduplázása, a benyújtott törvényjavaslat ennek előkészítését segíti elő. Mindez nagy meglepetést nem okoz, hiszen az Állami Államadósságkezelő Központnak régóta célja – kommentálta lapunknak a törvényjavaslatot Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője, hozzátéve, a cél eléréséhez a kamatadó-mentesség az egyik eszköz.
Ez egyébként hozzájárulhat ahhoz, hogy a lejáró devizaadósságot előbb-utóbb sikerüljön teljesen belső forrásból finanszírozni, továbbá kedvezőbbé teszi a rövidtávú (jellemzően egy-két éves) befektetéseket – magyarázta Virovácz Péter.
A bankszámlaköltségek csökkenésével kapcsolatban azt mondta, a két intézkedésterv között a készpénzállomány csökkentése a kapocs, ugyanis az utóbbi időben jelentősen megugrott a lakossági készpénzhasználat, amely visszavetésére különböző ösztönzőket szükséges bevetni. Ilyen lehetőségek a tőzsde (ezáltal beruházási lehetőségek a kis- és közepes cégek részére), vagy pedig az állampapír.
A tranzakciós illeték csökkentésével az utalási díjakat sikerül mérsékelni, ami arra ösztönzi az ügyfeleket, hogy például a tartozásaikat ne készpénz, hanem átutalás útján rendezzék, ám a készpénz visszaszorítása leginkább azért fontos, és célja a jegybanknak, mert a feketegazdaság melegágyául szolgál, emellett nem segíti a gazdaság növekedését sem – összegzett az elemző.
Nyeste Orsolya, az Erste Bank senior makrogazdasági elemzője szintén úgy vélekedik, a javaslat illeszkedik abba a sorba, hogy az állam a lakossági finanszírozást növelje. Hozzátette, mintegy nyolcszázmilliárd forinttal szeretnék növelni a lakossági állampapírok nagyságát, a tervezett lépés pedig ösztönözheti a lakosságot állampapír vásárlásra. Egyúttal a jelentős a lakossági készpénzállomány csökkentésének is egyik módja lehet.
Patai Mihály lehet a jegybank alelnöke
