Ajánló

A váltó negyedik, Jakabos ötödik lett

Multi-Európa-bajnokság. Késely Ajna és Kapás Boglárka is jól úszott a 800 méteres női gyors előfutamaiban

A glasgow-i multi-Európa-bajnokság keretein belül rendezett úszó-kontinensviadal első napján a magyar férfi 4x100-as gyorsúszóváltó a negyedik, Jakabos Zsuzsanna 400 m vegyesen ötödik lett.

Miután az olimpiai bajnoki és természetesen az Európa-bajnoki címet is e számban védő Hosszú Katinka nem nevezett a 400 méteres női vegyes úszásra, Jakabos Zsuzsanna lépett elő első számú versenyzőnkké. Az előfutamban délelőtt jól úszott, saját idei legjobbját érte el. A negyedik helyen került a fináléba. Ott még javított is idején (4:39.26 percről 4:38.48 percre), de a dobogóért nem volt harcban. Jakabos, aki 2010-ben és 2016-ban bronz-, 2012-ben pedig ezüstérmet szerzett ebben a számban, nem mutatkozott elégedetlennek: „Nagyon örülök az időeredménynek. Két évvel ezelőtt hasonló idővel lettem érmes, most ez erre volt elég, nem volt benne több. Annyit éreztem, hogy a hát valahogy nem jött össze, sokkal könnyebb érzés szokott lenni. Egész évben kevés hátat úsztam.” A számot a francia Fantine Lesaffre nyerte 4:34-es idővel, Hosszú Katinka világrekordja 4:26.36.

A többi magyar hölgyinduló közül Késely Ajna a második, a címvédő Kapás Boglárka az ötödik idővel szerzett döntős helyet a 800 méteres gyorsúszásban. Szilágyi Liliána a tizenegyedik helyen zárt a 100 méteres pillangón.

A nap folyamán kétségtelenül a 4x100 méteres férfi gyorsúszóváltó szerepléséhez fűzte a legnagyobb reményt a magyar tábor. A Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter, Bohus Richárd kvartett tavaly vb-bronzérmet szerzett, a legjobb európai váltónak bizonyult. Délelőtt a 3:15.55 perces eredmény összesítésben a harmadik helyen való továbblépést jelentette. Este, ugyanebben az összetételben, de Némethtel kezdőemberként, 3:14.51-re javított, de ez a negyedik helyre volt elég. Az oroszok és az olaszok sokkal jobbak voltak, a lengyelek egy picivel. A budapesti 3:11.99 most aranyat ért volna. De általában gyengébbek az idők, mint egy éve a Duna Arénában.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom