Ajánló

„A családok Európája lehet csak erős”

Szijjártó Péter: A vitákat a kölcsönös tisztelet és a józan ész alapján kell lefolytatni, mi erre készen állunk, de a kioktatásból továbbra sem kérünk

Európa jövőjéről, a család és migráció kérdéséről tartott konferenciát a Századvég Alapítvány tegnap, többek között Szijjártó Péter külügyminiszter, Balog Zoltán miniszterelnöki biztos, valamint Novák Katalin államtitkár részvételével.

Szijjártó
A keresztény identitás megőrzését is szorgalmazta a külügyminiszter (Fotó: Hegedüs Róbert)

„Ha Európa a családok Európája lesz, akkor erős lesz, de ha a migránsok Európája lesz, akkor gyenge lesz – ezt pedig el kéne kerülni” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap, a Századvég Alapítvány konferenciáján. Közölte, az EU előtt álló kihívásokból fakadó viták az EP-választásban csúcsosodnak majd ki, amelynek a tétje, hogy erős vagy gyenge lesz Európa. Szijjártó úgy véli, történelmi kihívások feszítik az európai integrációt, úgy mint párhuzamos társadalmak, a biztonságpolitika vagy Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból.

Hangsúlyozta, az erős Európa eléréséhez engedni kell a versenyt az unión belül is, vissza kell adni az európai polgárok és családok biztonságát, folytatni kell a bővítést, meg kell őrizni a keresztény kultúrát és európai identitást, továbbá tisztességes vitát kell folytatni a következő uniós költségvetésről. Kifejtette: az újonnan felálló intézmények remélhetőleg migrációellenes és erősen Európa-párti álláspontot visznek majd, és a következő EP, valamint az Európai Bizottság az európai családok oldalára áll a migránsok helyett. Megjegyezte: sokszor letagadják azt a tervet és szándékot a brüsszeli bürokrácia részéről, hogy továbbra is migránsokkal árasszák el a kontinenst. Szijjártó Péter úgy vélte, nem baj, ha vita zajlik az EU jövőjéről, de az baj, ha azonnal érzelmi síkra terelődik a vita, és ha valaki nem az európai mainstream álláspontot képviseli, azt azonnal megbélyegzik.

A vitákat a kölcsönös tisztelet és a józan ész alapján kell lefolytatni – fogalmazott, hozzátéve, „mi erre készen állunk, de a kioktatásból nem kérünk”.

Balog Zoltán miniszterelnöki biztos, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke hangsúlyozta: a családok Európájának megvalósítása nemcsak demográ­fiai, hanem kulturális, sőt lelki kérdés is. Úgy látja, a migráció logikus, működőképes válasznak tűnik „ott, ahol sokan vannak”, ám amikor Európa feladja saját identitását és a multikulturalizmus oldalára áll, felmerül a kérdés, hogy mibe lehet integrálódni – fogalmazott. Hozzáfűzte: csak a fogyasztói társadalom marad a közös identitás. A keresztény és nemzeti értékek föladásáról elmondta: „a világtörténelem igazolta, hogy nincs üres tér, ha mi kivonulunk, valaki oda bevonul”.

Az előadást követő kerekasztal-beszélgetésen Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár azt mondta, „az európai vezetők rossz kérdésre adtak választ: nem az a kérdés, hogyan pótolhatjuk a demográfiai hiányt, hanem hogy miért csökken a gyermekvállalási kedv”. A munka és család konfliktus kulturális természetéről kijelentette, nyugaton már a kislányokba is azt sulykolják, hogy akkor lesznek jók, ha versenyképesek a férfiakkal, ezzel pedig háttérbe sorolják a gyermekvállalást.