Ajánló

Szuperszámítógépet épít Magyarország

Magyar nyelvi modell

Európa legnagyobb szuperszámítógépének fejlesztésébe kezd az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és az OTP Bank – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter tegnap Balatonfüreden, az Infotér konferencia nulladik napján tartott előadásán.

Szuperszámítógépet épít Magyarország
Palkovics László
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

A legkorszerűbb, mesterséges intelligencián alapuló, öntanuló magyar nyelvi modell fejlesztése valósul meg, amely a telefonos ügyfélszolgálatokon képes kezelni akár a teljes banki folyamatokat. A magyarul bevitt adatokat a szuperszámítógép képes lesz a mindennapi élet egyéb területein is alkalmazni, például az oktatásban, a kutatás-fejlesztésben – magyarázta.

A szuperszászámítógép jelenleg a világ egyik legfejlettebb, kifejezetten mesterségesintelligencia-feladatokra kifejlesztett eszköze, amely a jövő év közepéig két magyarországi helyszínen kezdi meg működését – mondta a miniszter. Hozzátette: a számítógép kínálta lehetőségeket többek között állami szereplők, egyetemek, valamint a kis- és közepes vállalkozások számára is elérhetővé kívánják tenni.

Kapcsolódó írásaink