Ajánló
Ankarától függ az unió biztonsága
Brüsszel akkor várhatja el jogosan, hogy Törökország féken tartsa a területén tartózkodó migránsokat, ha teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségeit – mondta Szijjártó

Az Európai Unió biztonsága jelentős részben továbbra is Törökország kezében van – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap Ankarában, miután török hivatali partnerével, Mevlüt Cavusogluval tárgyalt. Szijjártó az egyeztetést követő sajtótájékoztatón az MTI szerint sürgette Brüsszelt, hogy hiánytalanul fizesse ki Törökországnak azt a hatmilliárd eurót, amelyet a 2016-os migrációs megállapodás keretében vállalt. Az EU csak akkor várhatja el jogosan, hogy Törökország továbbra is féken tartsa a területén tartózkodó négymillió bevándorlót, ha teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségeit – mondta a tárcavezető.
A világjárvány Szijjártó szerint bebizonyította, hogy a migráció nemcsak biztonsági, hanem egészségügyi kockázatot is jelent. Leszögezte: a világpolitika szereplőinek rá kellene döbbenniük, hogy kioktatás és egymás támadása helyett kölcsönös tiszteletre van szükség a nemzetközi politikai együttműködés terén.
A külügyminiszter hangsúlyozta: újabb migrációs hullámok inspirálása helyett arra lenne szükség, hogy nemzetközi összefogással olyan körülményeket alakítsanak ki, amelyek által mindenki a saját hazájában tud boldogulni. Nem ahhoz kell segítséget adni, hogy valaki eljöjjön otthonról, hanem ahhoz, hogy haza tudjon menni – tette hozzá.
Szijjártót tegnap Ankarában fogadta Recep Tayyip Erdogan török elnök is, valamint tárgyalt Fatih Dönmez török energetikai és természeti erőforrásokért felelős miniszterrel.
Az olasz kormány a napokban sürgette az EU-t, hogy nyújtson több támogatást az uniós frontországoknak. Giuseppe Conte kormányfő múlt pénteken az olasz külügyminisztérium által szervezett MED Dialogues online fórumon az InfoMigrants portál szerint arról beszélt, hogy az Európai Bizottság új migrációs javaslatcsomagja jó kiindulópont, de nem elegendő. Luigi di Maio külügyminiszter beszédében kiemelte: a mediterrán térség stabilizálása egész Európa biztonságát szavatolja.
A migrációs válsággóccá alakuló Kanári-szigetekre egyébként csak novemberben 8157 bevándorló érkezett a spanyol belügyminisztérium adatai szerint. Idén eddig tízszer annyi migráns szállt partra a szigeteken, mint az előző év azonos időszakában, az összes érkező száma novemberre elérte a húszezret.