Ajánló
Már az első fordulóban örökrangadó lesz
Labdarúgás. Márton Gábor a ZTE ellen mutatkozik be új csapata élén

A mérkőzéseket pénteki, szombati vagy vasárnapi játéknapon játszhatják le a csapatok az európai kupamérkőzések, illetve annak érdekében, hogy az M4 Sport minél több találkozót közvetíthessen élőben. Már az első hétvége érdekes párosításokat ígér, az MTK–Ferencváros összecsapáson kívül is. A másik újonc, a Budafok a Kisvárda ellen rajtol. Két, nemzetközi kupaszereplő csap össze Felcsúton, a Honvéd-szurkolók számára mindig presztízsmeccset jelentő találkozón, borsodi rangadóval kezd a DVTK és a Mezőkövesd, régi csapata ellen mutatkozik be tétmérkőzésen Márton Gábor a MOL Fehérvár edzőjeként. A téli szünet előtti utolsó fordulóban a tervek szerint a december 19-i hétvégén csapnak össze a csapatok, míg 2021-ben először a január 23-i hétvégén találkoznak az élvonal együttesei. Az első Ferencváros-Újpest rangadóra a nyolcadik fordulóig kell várni, amely október 24-én lesz, a bajnokság zárófordulóját pedig a május 15-i hétvégén rendezik.
Az NB I. 1-3. fordulójának párosítása. 1. forduló (augusztus 14–16.): Puskás Akadémia FC–Budapest Honvéd, Budafoki MTE–Kisvárda Master Good, Paksi FC–Újpest FC, Diósgyőri VTK–Mezőkövesd Zsóry FC, ZTE FC–MOL Fehérvár FC, MTK Budapest–Ferencváros. 2. forduló (augusztus 21–23.): Ferencváros–Diósgyőri VTK. Mezőkövesd Zsóry FC–ZTE FC, MOL Fehérvár FC–Paksi FC, Újpest FC–Budafoki MTE, Kisvárda Master Good–Puskás Akadémia FC, Budapest Honvéd–MTK Budapest. 3. forduló (augusztus 28–30.): Puskás Akadémia FC–Újpest FC, Budafoki MTE–MOL Fehérvár FC, Paksi FC–Mezőkövesd Zsóry FC, ZTE FC–Ferencváros, Diósgyőri VTK–MTK Budapest, Budapest Honvéd–Kisvárda Master Good.