Ajánló

A legjobbak közé jutottak a magyarok

Tenisz. A salakspecialista Balázs Attila egyenlített, majd az éljátékos Fucsovics Márton sikerével a Davis-kupa-csapat legyőzte a belgákat a debreceni Főnix Csarnokban

Sporttörténeti sikert ért el magyar férfi teniszválogatott: a belga csapat ellen 1–2-es hátrányból fordítva 3–2-es győzelmet aratott a debreceni Davis Kupa-selejtezőn, és ezzel bejutott a 18 csapatos madridi döntőbe.

A legjobbak közé jutottak a magyarok
A csapat (balról), Marozsán Fábián, Nagy Péter, Fucsovics Márton, Köves Gábor kapitány, Balázs Attila és Piros Zsombor ünnepli a belgák elleni diadalt
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A Ruben Bemelmans elleni több mint kétórás mérkőzés végén Fucsovics Márton eldobta az ütőjét, társai berohantak a pályára, s úgy ölelgették, mint egy győztes gólt lövő labdarúgót, a szurkolók pedig felállva ünnepelték a sporttörténeti sikert a debreceni Főnix Csarnokban. Ami a vártnál szorosabb, fordulatosabb párharcban dőlt el, mert a remekül játszó belga teniszezők nagyon megnehezítették a világranglistán előkelőbb helyen álló magyarok dolgát. Az öt mérkőzésből négy a  harmadik szettben dőlt el.

Az elveszített páros után –­ Fucsovics Márton és Balázs Attila három szettben kikapott Joran Vliegentől és Sander Gille-től ­– csapatunk számára Balázs Attila Coppejans elleni sima győzelme (6:3, 6:0) hozta vissza a reményt. „Elvesztettük a párost, de arra mindenképpen jó volt, hogy beüssem magam a pályán, és érezzem a labdát – nyilatkozta Balázs. – A második szettben a dupla bréknél nyugodtam csak meg. Ki tudtam használni a lehetőségeimet, és higgadt maradtam, ezért sikerült nyernem.”

A párharc így az utolsó mérkőzésen dőlt el. Fucsovics a rövidítésben elveszített első szett után „erősített”, s remek ütéseivel hibára kényszerítette Bemelmanst, s 6:4-gyel kiegyenlített, majd 6:2-re megnyerte a döntő játszmát is. „Az első gondolatom az, hogy ott vagyunk a döntőben, ami óriási teljesítmény – mondta boldogan Fucsovics Márton. – Emlékszem, Szegeden pár éve még a III. csoportban küzdöttünk, most pedig ott leszünk a legjobbak között. Gratulálok, szép munka volt, és remélem, sokan eljönnek Madridba.”

A kétnapos tömény izgalom után megkönnyebbülhetett Köves Gábor szövetségi kapitány, aki a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón azt mondta: „Az elmúlt két napban kemény csaták voltak, meglepetésszerű eredményekkel. Rizikós volt, hogy Fucsovics és Balázs játszotta a páros mérkőzést, mert nem lehetett tudni, hogy marad-e erejük az egyénire. De bejött, utána mindketten győztek. Attila Coppejans ellen azért tudott nyerni, mert kihozta magából a legjobbat. A novemberi döntőn keménypályán Marci szinte bárkivel felveszi a kesztyűt, Attilának keményebb dolga lesz, de megvan az esély arra, hogy jól szerepeljünk.”

A magyar válogatott a világ legjobb együtteseivel küzdhet majd meg november 23. és 29. között, a Davis-kupa 18 csapatos madridi döntőjében, ahol minden csapat már a részvételért 172 millió forintnak megfelelő összeget kap. A vesztes Belgium osztályozót vív a bennmaradásért szeptemberben.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom