Ajánló
A főtitkár távozik
Tenisz. Véget érhet a hidegháborús helyzet a sportágban, Babos Tímea és Fucsovics Márton is visszatérhet a válogatottba

Jobb későn, mint soha – tartja a magyar közmondás, végre távozik a szövetségből Richter Attila, aki az elmúlt években két táborra szakította a magyar teniszezőket. Éppen ezért lemondását azzal indokolta, hogy áprilisban rendezik az első Fed-kupa-döntőt Budapesten, márciusban pedig a Davis-kupa-válogatott játszik a világcsoportba kerülésért. Nem szeretné kockáztatni, hogy a sikereket botrányok, széthúzás és sárdobálás árnyékolja be. A személyét ért támadások miatt a helyzet mielőbbi rendezését elősegítendő, a lemondás mellett döntött, egyben reményét fejezte ki, hogy ezzel kaput nyit ahhoz, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek a felek, és a sportág jövőjének érdekében közös megoldást találnak, ami felválthatja a parttalan vitákat és a sárdobálást.
Richter Attila tájékoztatta az elnökséget, hogy vállalja az erkölcsi felelősséget a februári Hungarian Ladies Open WTA-torna elmaradásáért, illetve a verseny kapcsán kialakult helyzetért. A főtitkár elnökségi jóváhagyás nélkül úgy írt alá hároméves lízingszerződést a nemzetközi torna jogtulajdonosával, az IMG-vel, hogy a rendezés anyagi feltétele nem volt biztosított. Sőt médiaértesülés szerint az áprilisi budapesti férfi torna 126 millió forintos jogdíját sem utalta át az MTSZ a jogtulajdonosnak, pedig ezt az összeget a szövetség már tavaly megkapta az Emberi Erőforrások Minisztériumától.
A kormány tavaly határozatban adott támogatást Márky Jenőnek, a Római Teniszakadémia vezetőjének, a 2014 óta Bukarestben zajló salakpályás női torna jogtulajdonosának ahhoz, hogy a bukaresti viadalt visszaköltöztesse a magyar fővárosba, ám az erre vonatkozó kérvényét a WTA éppen a februári magyarországi viadal miatt utasította el. Ez utóbbi visszamondása után Márky Jenő benyújtotta a hivatalos amerikai fórumokon az eredeti dokumentumokat a WTA elutasító határozatának törlése érdekében. Tehát Richter távozása után lehet újra női torna a Római Teniszakadémián, és Fucsovics Márton és Babos Tímea is – szándékuknak megfelelően – erősítheti a magyar válogatottat.