Ajánló
Demeter és Kovács is kvótát szerzett
Öttusa. A székesfehérvári versenyzőnőnek szerencséje volt, tizenharmadik helye is elég volt a kvalifikációhoz
Ebben a sportágban a kvalifikáció névre szóló, de országonként és nemenként csak két versenyző indítható Tokióban, így abban az esetben, ha például a magyarok közül több férfi versenyző is kvótát szerezne, a Magyar Öttusa-szövetség joga eldönteni, ki indulhat. A csapatban világ- és Európa-bajnok, egyéniben 2012-ben Eb-harmadik Demeter szereplése már csak azért is értékes, mert a bal bokáját novemberben és márciusban is megműtötték, emiatt csak májusban kezdte el a versenyzést.
„Nagyon boldog vagyok, hogy ez sikerült. Ahogyan indult az évem, nem nézett ki annyira folyamatosnak a két bokaműtéttel, de szerencsére aztán tudtam rendesen edzéseket végezni és fokozatosan felkészülni az Európa-bajnokságra – értékelte szereplését az MTI-nek. – A lovaglást leszámítva minden számmal elégedett vagyok, sajnos ott félig az én hibámból, félig a lóéból több mint harminc pontot vesztettem, ami kicsit megnehezítette a dolgomat. Az idei év fő célja szerintem ezzel megvan, de persze még a világbajnokság hátravan.”
A 2019-es esztendő fő versenyét, a világbajnokságot szeptember elején rendezik majd Budapesten. Az angliai Eb hagyományos férfi versenyében további három magyar jutott a döntőbe, csaknem hasonlóan teljesítettek, Regős Gergely a 26., Marosi Ádám a 28., Kasza Róbert a 29. helyen végzett. „A kötelező, amiért jöttünk, a kvóta, megvan. Ez mindenféleképpen pozitív – értékelt Martinek János, a férfi válogatott szövetségi kapitánya.
A versenyt a brit James Cooke nyerte, csapatban is a britek végeztek az élen, a magyar trió (Demeter Bence, Regős Gergely, Marosi Ádám) ötödikként zárt. .
A nők hagyományos versenyében a legjobb magyar, a székesfehérvári Kovács Sarolta tizenharmadik lett, de így kvótához jutott, mivel az előtte zárók közül egy versenyzőnőnek már volt, négyen pedig a nemzetiségi korlát miatt nem szerezhettek kvótát. (Ezen a versenyen egy ország csak egy kvótához juthatott az adott versenyszámban.)