Ajánló
Velikaja az egyéni ezüst után csapatarannyal vigasztalódott
Vívó-világbajnokság. Pusztai Liza csodacsörtéivel ötödik a kardcsapat

A lengyelek elleni vb-nyolcaddöntőben ugyanis tetemes hátránynál állt fel a mindent eldöntő asszójához, amelyben 13–1-re (!) verte a teljesen megzavarodott Malgorzata Kozaczukot, mégpedig azt követően, hogy az edzője azt mondta neki, ő inkább hazamegy, ha nem szedi össze magát. Ez hatott, összeszedte, a végelszámolásnál négy tussal verte kardcsapatunk a lengyeleket. Rég láttunk ilyen lehengerlő találkozót felnőtt világversenyen.
Ezek után a keddi negyeddöntőben a mieinknél papíron erősebb, harmadikként rangsorolt olasz válogatottat kellett volna legyőzni a BOK csarnokban. Annyiban lemásolta a Márton Anna, Katona Renáta, Pusztai Liza trió (ezúttal a csere László Luca nem állt be) az előző találkozót, hogy az első három asszó után 15–10-re mentek az olaszok, a második etap után pedig megduplázták az előnyüket, 20–10 volt az állás, kezdhettünk fohászkodni újra a csodához. Az utolsó asszó előtt hatalmas olasz fölénynél (40–24) állt újra a pástra a BVSC kardozója. És nyolc tust (!) adott zsinórban Irene Vecchinek, az olaszok befejező emberének. A magyar közönség le volt nyűgözve, a rutinos olasz vívó pedig elkezdte húzni az időt. Bevetett mindent, amiről az olasz vívók közismertek. Végül Pusztai 14–5-re hozta az asszót, ami bámulatos, de mégis kevés volt, a vége 45–38-as olasz győzelem lett. Ők mehettek a négy közé, mi pedig a másik ágon kikapott Kína, majd Ukrajna ellen elértük az ötödik helyet. (Ide is jutott egy 11–2-es Pusztai-asszó!).
A döntőben az első helyen rangsorolt franciák 45–40-re kikaptak az egyéni vb-ezüstérmes Szofja Velikaja vezette oroszokról. A férfi tőrben az amerikaiak esélyesként 45–32-re verték a franciákat, ezzel több elbukott finálé után első csapat vb-aranyérmüket szerezték. Az esemény végén a szövetségi kapitány, Udvarhelyi Gábor azt nyilatkozta, hogy némi árnyalattal – a férfi párbajtőrcsapatra gondolt – elégedett a magyarok szereplésével, az egy arany- és két ezüstéremmel.
Eltiltott zsűritagok
Bár a magyar kardválogatott ezüstérmét nem fényesítheti aranyra, és amúgy sem fogták kardozóink az egytusos vereséget a zsinórban harmadszor világbajnok Dél-Korea csapata ellen a bíráskodás elégtelenségére, de a fináléban a Papa Touré (szenegáli) és Luigi Martilotti (olasz) zsűri páros megengedhetetlenül sokat hibázott. A nemzetközi szövetség görög főtitkára, Manolisz Kaciadakisz a bírói testülettel, valamint a szövetség elnökével egyeztetve gyors döntést hozott és felmentette a kettőst a további bíráskodás alól.