Ajánló

Erősítést is ígér a Honvéd új tulajdonosa

Labdarúgás. Tizenhárom év után távozik a kispesti csapat éléről a magyar–amerikai üzletember, George F. Hemingway

Eladta George F. Hemingway – született Szabó György – tulajdonos a Budapest Honvéd labdarúgócsapatát a Metalcom-csoporthoz tartozó Reditus Equity Zrt.-nek. A befektetőcég a Honvéd Futball Club Kft. százszázalékos üzletrészét vásárolta meg a The Hemingway Group leányvállalatától.

Magyar szokás szerint a vételárat a felek nem hozták nyilvánosságra, viszont korábban George F. Hemingway többször úgy nyilatkozott, hogy tízmillió euróért hajlandó lenne megválni a Honvédtól. A magyar–amerikai üzletember 2006-ban vette meg a nagy múltú klubot, amely azóta kétszer nyerte meg a Magyar Kupát, 2017-ben pedig bajnok lett. Az eddigi tulajdonos időközben felépítette a hazai utánpótlásképzésben meghatározó szerepet betöltő Magyar Futballakadémiát. „Örömmel tölt el, hogy a munkám eredményeként a Honvéd ismét a magyar labdarúgás egyik legstabilabb hátterű és legsikeresebb klubja lett, méltó régi hírnevéhez. A legbüszkébb mindazonáltal nem is a magyar bajnoki címre vagy a kupagyőzelmekre vagyok, hanem hogy sikereinket jelentős részben a Magyar Futballakadémián folyó kimagasló szakmai munkára, az ott képzett fiatal magyar játékosokra tudtuk alapozni” – idézte a klub közleménye Hemingway-t. Az új tulajdonosok az utánpótlásképzés további fejlesztése mellett az európai kupaszereplést biztosító helyezés elérését tűzték ki célul úgy, hogy közben a klub kiegyensúlyozott és nyereséges gazdálkodása fennmaradjon. „Egyértelmű célunk, hogy a Magyar Futballakadémia korszerűen felszerelt utánpótlásközpontjában még több fiatal magyar játékos tehetsége bontakozhasson ki, akik később a felnőttcsapatba felkerülve nemzetközi szintű játékosokká válhatnak. Ez a Honvéd és a magyar labdarúgás érdeke egyaránt” – hangsúlyozta Bozó Zoltán és Mendelényi Dániel, a Metalcom Zrt. – az 1999-ben Szentesen alapított, a hazai távközlési kivitelezési piacon tevékenykedő cég – két meghatározó tulajdonosa.

A játékoskeret és a szakmai feltételek további erősítése mellett a stabilitást is kiemelten fontosnak tartja az új vezetés. „A szakmai sikerek fenntartása mellett ugyanolyan fontosnak tartjuk a klub anyagi stabilitásának megőrzését, piaci bevételeinek erősítését, hiszen hosszú távon csak így maradhat versenyben a bajnoki címért és az európai kupaszereplésért” – nyilatkozta Makra Zsolt, a Metalcom-csoporthoz tartozó vevő, a Reditus Equity Zrt. vezérigazgatója.