30 éve szabadon

„Az állampárttal szemben létrejött egy valódi politikai erő, a támogatottságát már nem lehetett kétségbe vonni”

Harminc éve szabadon 3.

A Független Jogász Fórum felhívásának eleget téve három évtizede ezen a napon tanácskozott először az Ellenzéki Kerekasztal

konya-imre-2Kónya Imre: Az ellenzéki szervezetek belátták, hogy közös céljukat, a demokratikus Magyarországot csak úgy érhetik el, ha erőiket egyesítik (Fotó: Hegedüs Róbert)
Az Ellenzéki Kerekasztal megalakulása döntő tényező volt a szabad, független, demokratikus Magyarország létrejöttének folyamatában, sőt úgy is fogalmazhatunk, hogy kiindulópontja volt a békés rendszerváltoztatásnak – mondta lapunknak Kónya Imre, a Független Jogász Fórum alapítója és első választott vezetője, az Antall-kormány idején az MDF frakcióvezetője, majd a Boross-kormány belügyminisztere, aki az idén március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmából megkapta a Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozata kitüntetést.

–  A Független Jogász Fórum (FJF) neve, a szervezet 1988. november 5-i életre hívása az azóta született generációknak szinte semmit nem mond. Miben állt a szervezet jelentősége?

–  Elsősorban abban, hogy kezdeményezte az Ellenzéki Kerekasztal létrehozását, és az első három hónapban koordinálta a működését, miközben az állampárt mindent megtett annak érdekében, hogy feldarabolja az Ellenzéki Kerekasztalt és ezzel szétverje az ellenzék egységét. Megjegyzem, ez logikus volt a részükről, hiszen azzal, hogy összeálltak a legfontosabb ellenzéki szervezetek, a hatalommal szemben létrejött egy politikai ellensúly. Ettől kezdve – bár tudták, hogy szükség van változásokra – nem ők határozták meg azok módját és mértékét, csak futottak az események után.

–  Mi vezetett el ide? Hiszen a Kádár-rendszerben – legalábbis a többi szocialista országhoz képest – viszonylag jól és szabadon éltek az emberek.

–  Igen, de csak azért, mert az 1956-os forradalomból a szovjet vezetők és magyarországi helytartóik levonták a következtetést, hogy Magyarországon nem lehet a hatalmat a régi módon gyakorolni. A Kádár-rendszer gulyáskommunizmusának alapja egy hallgatólagos kompromisszum volt, amelyet a forradalom véres megtorlását követően a hatalomba visszatért kommunisták az embereknek ajánlottak, s amit a megfélemlített nép elfogadott. Élhetsz egy kicsit jobban, megengedünk némi szabadságot a magánszférában, cserébe lemondasz arról, hogy beleszóljál a sorsod alakításába. Nos, ez a hallgatólagos kompromisszum a nyolcvanas évek közepére felbomlott, a hatalom egyre kevésbé tudta biztosítani az embereknek a korábbi viszonylagos jólétet és biztonságot, válaszul független szervezetek alakultak, tömegdemonstrációk kezdődtek.

–  Mi volt ennek az oka?

–  A rendszer kimerítette tartalékait, működésképtelensége ekkorra már nyilvánvalóvá vált. Lényegében folyamatos válsághelyzetben volt az ország. Ha a nyugati kölcsönök nem tartották volna életben az államot, összeomlott volna. A Szovjetunió olyan mértékben meggyengült, hogy képtelen volt fenntartani az óriási birodalmat. A csatlós országok ekkor már nem számíthattak egy esetleges szovjet segítségre.

–  Mennyi köze volt a hanyatláshoz Mihail Gorbacsov intézkedéseinek?

–  A Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára belátta: elveszítették a versenyt az Egyesült Államokkal és a Nyugattal szemben, erőforrásaik végére értek. Levonta a következtetést, hogy reformokra lesz szükség, ezzel vélte megmenthetőnek rendszerét – más kérdés, hogy ez eleve kudarcra volt ítélve. Mindenesetre megpróbálta, ami zűrzavart okozott a hatalmas országban és bizonytalanságot a csatlósokban. A gorbacsovi reformokhoz ráadásul szükség volt a Nyugat támogatására és jóindulatára. Nyilvánvaló volt: ha hasonló beavatkozás történne bármely szocialista országban, mint 1956-ban Magyarországon vagy 1968-ban Csehszlovákiában, Gorbacsov elveszítette volna a Nyugat szimpátiáját és támogatását.

–  A nyolcvanas évek végére ráébredt a magyar társadalom arra, hogy esély kínálkozik a társadalmi rend megváltoztatására?

–  A független szervezetek létrejötte és a tömegdemonstrációk is jelezték, hogy az erjedés megindult. Mindez korábban elképzelhetetlen volt.

–  A hatalom tehetetlenül nézte a változásokat vagy próbálta a folyamatokat gátolni? Mennyire számított veszélyesnek akkoriban egy független szervezet alapítása?

–  Kezdetben erőszakkal is próbálták elfojtani a megmozdulásokat, még 1988-ban is volt példa erőszakos rendőri fellépésre. A következő évben már nem alkalmaztak erőszakot, de természetesen folyamatosan vegzálták a független szervezeteket. Egy idő után már csak az volt a céljuk, hogy a szervezeteket megosszák.

–  Ilyen körülmények között alakult meg a Független Jogász Fórum. Hogyan jött az  ötlet?

–  Részt vettem tüntetéseken, jártam a rendezvényeket, és meglepődve tapasztaltam, hogy a jogászság ezeken nem vesz részt olyan mértékben, ahogy az indokolt lett volna, hiszen a jogászság a 19. századtól kezdve vezető szerepet játszott a progresszív mozgalmakban. Ráadásul a békés változások végrehajtása nem kis részben jogi munka, ami aligha bízható a hatalom jogászaira. Ez adta az ötletet, hogy létre kellene hozni egy független jogászszervezetet. Írtam egy felhívást, és néhány barátommal megkezdtük a szervezkedést. Az volt az elképzelésünk, hogy összehívunk egy tanácskozást, amelyen azok, akik egyetértenek a felhívásban foglaltakkal, életre hívják a Független Jogász Fórumot. A meghívóleveleket heten írtuk alá, s elküldtük több mint kétszáz olyan jogásznak, akikről úgy gondoltuk, hogy a rendszert hozzánk hasonlóan nem kedveli. E leveleket egytől egyig felbontotta a titkosszolgálat.

–  Vagyis a szolgálatok képben voltak.

–  Abszolút.

–  Ezt akkor tudták?

–  Nem, csak sejtettük. A rendszerváltozást követően viszont megkaptam azokat a napi operatív információs jelentéseket, amelyek a Jogászfórummal foglalkoztak. Az elsőben pontosan szerepelt a levél szó szerinti szövege, hogy kétszáznegyvennégy levél született, és az is, ki volt a feladó. A leveleket fénymásolatban megküldték a Belügyminisztérium III/III-as ügyosztályának. Majd az az intézkedés született, hogy néhányunknak tüzetesen utánanéznek, szakvéleményt kérnek az esetleges büntető eljárás megindításának lehetőségéről, az eseményről készült videófelvételt operatív úton megszerzik, és tájékoztatják az Ügyvédi Kamaránál lévő kapcsolatukat.

–  A későbbiek során mennyire nehezítették meg a munkájukat?

–  A céljuk az volt, hogy megfigyeljék a tevékenységünket, megszerezzék a kellő információkat, amit fel tudnak használni. Minden bizonnyal többünkre állítottak besúgókat, lehallgatták telefonjainkat, bizonyára volt rólunk személyes dosszié is, de ezek áldozatul eshettek az iratmegsemmisítéseknek. Retorziók nem értek bennünket, mert erőszakosan akkor már nem léphettek fel az ellenzéki szervezetek ellen.

–  Miért nem?

–  Azonnal megszűnt volna a Nyugat segítsége. Más taktikát kellett választani a rezsimnek, hogy ne kockáztassa a nyugati támogatásokat.

–  Grósz Károlyék tisztában voltak azzal, hogy kényszerpályán mozognak?

–  Nem nagyon volt más választásuk, mint megpróbálni gyengíteni a szervezeteket, megosztani azokat, és megakadályozni az összefogásukat. Fejti György, az MSZMP KB titkára azt a megbízatást kapta, hogy mérje föl: az ellenzéki politikai szervezetek, kvázi pártok közül melyikkel lehetne együttműködni, és szervezzen meg egy nagy nemzeti kerekasztalt a pártállami és az új szervezetek, valamint az állampárt részvételével. Tisztában voltak vele, hogy változásokra szükség van, de ha már mindez elkerülhetetlen, akkor az ő szájuk íze szerint alakuljanak a dolgok. Időközben azonban megalakult az Ellenzéki Kerekasztal, ezért Fejti próbálkozása kudarcba fulladt.

–  Vagyis arra törekedtek, hogy pártállami keretek közt, ellenőrzötten bonyolódjék az átalakulás?

–  Mindenképpen a kommunista párt hegemóniájának fenntartása mellett történjenek meg a változások. Nem parlamentáris demokráciában, esélyegyenlőség melletti szabad választásokban, hanem elsősorban gazdasági átalakulásban gondolkodtak, demokráciáról nem is beszéltek, legfeljebb „demokratizálásról”.

–  Miben látták a legfőbb veszélyt?

–  Abban, hogy az ellenzék összefog, a rengeteg, különböző ideológiai alapokon nyugvó pártot külön-külön nem érezték veszélyesnek a nyolcszázezer tagot számláló MSZMP-vel szemben, amelynek a kezében összpontosult minden hatalom.

–  Végül hogyan jött létre az Ellenzéki Kerekasztal?

–  Fontos előzmény volt 1989. március 15-e közös ellenzéki megünneplése, ugyanis valamennyi ellenzéki szervezet együtt vonult fel emlékhelyről emlékhelyre, a tömeg pedig sokszorosan meghaladta a múzeumkerti hivatalos ünnepségen részt vevők számát. Ez ország-világ előtt bizonyította, hogy az ellenzéki pártok mögött valódi támogatás van, feltéve, hogy képesek összefogni, és az állampárttal szemben együttesen fellépni. Végigjártam a tömeggel a különböző stációkat, a Petőfi- szobortól a Szabadság téren és a Kossuth téren át a Bem térig, aztán hazamentem, és megfogalmaztam a felhívást az Ellenzéki Kerekasztal létrehozására. Miután a Független Jogász Fórum választmánya a szöveget elfogadta, elküldtük a nyolc legfontosabb ellenzéki szervezetnek, és meghívtuk képviselőiket március 22-re az ELTE Jogi Karán tartandó találkozóra. A meghívásnak mindenki eleget tett.

–  Miként találtak közös nevezőt a különböző irányzatok?

–  Belátták, hogy közös céljukat, egy többpártrendszeren alapuló demokratikus Magyarország megteremtését csak úgy érhetik el, ha erőiket egyesítik. Március 15-e azt is bebizonyította, hogy az ellenzéki összefogás mögött tömegek állnak. Ezzel együtt nagyfokú politikai érettségről tett tanúbizonyságot mind a nyolc szervezet – az MDF, az SZDSZ, a Fidesz, a Bajcsy-Zsilinszky Társaság, a Független Kisgazdapárt, a Magyar Néppárt, a Szociáldemokrata Párt és a megfigyelőként részt vevő a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája –, hogy az Ellenzéki Kerekasztal létrehozása mellett döntött. Az ernyőszervezet ugyanis megakadályozta a tagszervezeteket abban, hogy felmutassák a nyilvánosság előtt azokat a sajátosságaikat, amelyek a többiektől őket megkülönböztetik, s amiért majdan érdemes rájuk szavazni. Ez egy új szervezetnek különösen fontos, a kerek­asztal tagjai mégis képesek voltak átmenetileg lemondani erről, és pártérdekeiket az ország érdekei alá rendelni.

–  Miben állt a kerekasztal jelentősége?

–  Abban, hogy az állampárttal szemben létrejött egy valódi politikai erő, amelynek a támogatottságát már nem lehetett kétségbe vonni. Nincs a világon olyan diktatúra, amelynek vezetői önként hajlandók lennének lemondani hatalmukról, ahhoz kell egy másik politikai erő, amely rászorítja őket erre. Az Ellenzéki Kerekasztal létrejöttével megjelent a színen ez a politikai erő. Mindez döntő tényező volt a szabad, független, demokratikus Magyarország létrejöttének folyamatában, sőt lehet úgy is fogalmazni, hogy kiindulópontja volt a békés rendszerváltoztatásnak.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom