Magyar Hírlap online

2012. február 11., szombat, Bertold, Marietta
2008-12-22

Újévi hagyományok

Úgy tudjuk, amilyen az újév napja, olyan lesz az egész esztendő is. Ezért mindenki "belehajszolja" magát a fergeteges jókedv keresésébe. És ez a legfárasztóbb. Azt hisszük, egész évünk ezen az egyetlen éjszakán múlik, pedig ez egy egyszerű buli, amit csak a szokásos rituálék tesznek különlegessé. Higgyék el, nem kell más, mint: egy jó társaság - akár szeretteinkkel, akár barátainkkal -, egy jó helyszín, valami harapnivaló, és természetesen, az éjfélkor durranó pezsgő. De, ha már említést tettünk róla, nézzük sorra hát, az újévhez kötődő népszokásokat!
Talán Szilveszterhez kötődik a legtöbb babona. Újév napján számos szimbolikus jelentőségű tevékenységet végzünk. Ilyen az, hogy: álarcot húzunk, trombitálunk, hagyományosan meghatározott életeket, italokat fogyasztunk, és persze nem utolsósorban az, hogy szórakozunk. Mindennek célja van, hiszen ahogy fent már említettem: az újév annak szellemében telik majd, ahogyan az előző év utolsó, illetve az újév első napját töltöttük.

Nos, tehát azért húzunk álarcot, hogy elijesszük az óévet magával vivő szellemet, és azért trombitálunk,hogy messzire elzavarjuk a szerencsétlenséget.

Az ünnepen szerencsét, gazdagságot hozó ételeket, italokat fogyasztunk. A szilveszteri vacsora fő fogása sokszor a friss malacsült, ugyanis az ifjú sertés a földet túrva kifordíthatja nekünk a szerencsét. Épp ebből adódóan nem szokás "lábasjószágot" és baromfit enni, mivel az előbbi hátrafelé rúgva okozhat bajt, az utóbbi pedig elkaparhatja a szerencsénket.

A lencse, a bab, vagy bármilyen apró szemes étel fogyasztása szerencsét hoz, aminek hátterében az jól megfontolt cél áll, hogy: az új esztendőben legalább annyi pénzünk legyen, mint amennyi lencsét, babot, borsót ettünk már az év legelején.

És hát, a pezsgő… A ma már a legtöbbek számára megfizethető ital nagyon sokáig csak a leggazdagabb emberek itala volt. Don Perignon, francia szerzetes először az 1600-as években állított elő – véletlenül – borból pezsgőt. A habzó ital létrejöttéhez szükséges erjesztést ezután egészen a 19. század közepéig egyedileg, üvegenként végezték. Ez azt jelentette, hogy egy üveg pezsgő elkészítése 2-3 évet is igénybe vett. Ráadásul a palackok egy jelentős része felrobbant az előállítás során. Nem véletlen tehát, hogy a pezsgő ebben az időszakban csak a legtehetősebb nemesi családok mulatságain kerülhetett elő.

Aztán később, a tankpezsgő-készítés feltalálásával már 7-8000 palacknyi pezsgő is elkészíthetővé vált- egyszerre, ami a pezsgő árának jelentős csökkenését hozta magával. De ennek ellenére a luxus érzete mind a mai napig hozzákapcsolódik a pezsgőiváshoz. A szilveszteri szokás lényege tehát az, hogy ha drága, úri italt iszunk az újév első perceiben, a folytatás is gazdag, fényűző lesz.

A szórakozás, bulizás természetesen azt a célt szolgálja, hogy az elkövetkező időszak is vidám legyen. De nem kell úgy hozzá állni, hogy "fúúúú, ez lesz a legnagyobb buli az évben", mert ha mégsem így lenne, elkeseredünk. Hagyjuk, hadd menjenek a dolgok a maguk útján…
"Te nem hiszel a csodában, tagadod? Nézd csak, nem győzhetlek meg, mert a csoda legfőbb ismertetőjele, hogy csodálatos – nem lehet bizonyítani, mint egy élettani tényt, nem lehet fényképezni, sem előre, mennyiségtani törvények szerint megjósolni és kiszámítani. A csoda megnyilatkozási formáit sem könnyű mindig érzékelni: nem jár mindig két lábon, nem lehet fényképezni, nincsenek telekkönyvi, sem anyakönyvi adatai. A csoda, egészen egyszerűen, megnyilatkozik…" –írja Márai Sándor. Egyszerűen érezzük jól magunkat! És a csoda tényleg megtörténik…
Eredeti forrás: Zentai Lili
Zentai Lili

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

ELHUNYT CSURKA ISTVÁN

In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása

„Magyarországnak semmi értelme” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban

ORBÁN: EL AKARTAK MOZDÍTANI

A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Leantiszemitázták hazánkat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar vadliberálisok fújták a passzátszelet a brüsszeli meghallgatáson

Simor András 1,65 milliárdos alapja Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Nem szűkölködik a jegybankelnök: házak, üdülő, kétmilliós jövedelem, Mercedes, vitorlás

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Rekviem a Malévért Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

ORBÁN: A KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBA KELL LÉPNI

Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

TERÍTÉKEN A MAGYAR HELYZET BRÜSSZELBEN

Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett