Virtigli szocdemek
Hirdetés
Roppant mód felháborodott, és rosszallását fejezte ki az MSZP amiatt, hogy a hozzá közel álló Népszava a minap féloldalas Közgép-hirdetésnek adott helyet. A párt nyomatékosan hangsúlyozta közleményében, hogy tűrhetetlen, mi több, tarthatatlan, hogy egy valamirevaló szociáldemokrata orgánum olyan Fidesz-közeli cég hirdetéséből jut pénzhez, amelyet maga az újság is számtalanszor ostorozott már hasábjain. Lukács Zoltánnak hívják azt a képviselőt, akit a párt kijelölt arra, hogy a szocialisták nevében elharsogja a dörgedelmes szólamot. Ő – a szöget mindig fején találó Török Zsolt szóvivővel együtt – azt az új stílust testesíti meg, amelyet Mesterházy Attila pártelnök egyszerűen csak szerethető MSZP-nek aposztrofált.Megrótta hát keményen a Népszavát Lukács mozgalmár, s arra figyelmeztette az anyagiakban szűkölködő újság munkatársait, hogy egy virtigli szocdem fegyelmezetten hal éhen, és ha hónapokig sem kap fizetést, akkor sem fogad el alamizsnát az ellenségtől, még fizetett hirdetés formájában sem. Egyébként is, tessék a vörös segélyhez fordulni, ha annyira éhes a proletár.Mi tagadás, megvan a maga jogalapja a lukácsi gondolatnak, hiszen ha valakik, az MSZP elnökségi tagjai szép példát mutatnak nadrágszíj-összehúzásból, és igazi hősök módjára fogcsikorgatva viselik a szűk esztendőket, nem esnek kétségbe, ha egy kis nélkülözésről van szó. Pedig ők aztán tudnának mesélni. Múltkor is, amikor a Milyen sok gyerek is éhezik ma Magyarországon témában szervezett sajtóreggelijükön elfogyott a briós, arcizmuk sem rándult – ha nincs, hát nincs, s fegyelmezetten ették tovább a vajas kiflit. Egy szó mint száz: ha valakik, ők tudják, mi a lemondás, egyébként is, roppant korszerűtlen már az a mondóka, amelyet Petrasovits Annának, az újjáalakult Szociáldemokrata Párt elnökének szavalt néhány híve a rendszerváltáskor: „Ennénk, innánk, Annánk!” A lap a dörgedelmekre válaszolva megpróbálta felhívni Lukács figyelmét arra, hogy fizetett hirdetéseket – amennyiben azok megfelelnek a reklámetika szabályainak – nemigen szoktak visszautasítani, és némi célzást tettek arra nézve is, hogy miután időnként nincs meg náluk az élelem bére sem, tessenek inkább pénzt adni, mint erkölcsi intelmekkel etetni a derék sajtómunkásokat. Mindenestre jó lesz felkészíteni Lukács szocdemet a közelgő választásokra, nehogy baj legyen a szívével. Ekkortájt ugyanis nem ritka, hogy a pártok politikai hirdetéseiket az ellenfélhez közel álló sajtóorgánumokban is megjelentetik.Apropó, pártok! Ilyen szaftos eseményből természetesen az a markáns arculatváltáson átesett LMP sem akart kimaradni, amely sűrű önbilincseléssel igyekszik felhívni magára a tisztelt nagyérdemű figyelmét. Lehetmásschifferandrás az esetet elemezve arra jutott, hogy ez nem más, mint egy Fidesz–MSZP-nagykoalíció előszele, neki ne magyarázzanak, látott már ő karón varjút, ez a hirdetési ügy több mint gyanús, mindenesetre a nagyobb bajt megelőzendő, oda kéne láncolni magukat a két párt székháza elé, de a biztonság kedvéért a Lánchíd két pillére közé is. Abból nem lehet baj.
Hirdetés
Hozzászólások:
EZ jó volt..Komolyan..A ballib egy bohózat..
De azon nem volt felháborodva a cionliberálbolsevik bűnbanda, amikor gyurcsány megtiltotta, hogy Magyar nemzetre és Magyar Hírlapra fizessenek elő az állami cégek, intézmények! Mocskos, kétszínű, hazaárulók egytől egyig.
A Lukács névről elég rég óta valahogy nem a "szerethető", a "szekszi" és nem az "erkölcs" és a "demokrata" kifejezések jutnak eszembe. A Lukácsok már csak ilyenek. Ha az MSZP "jót" akrt, akkor megfogadja a tanácsot, és pénzeli rendesen médiaszolgáját, mert ha Andrasev éhen *ozik, akkor ki fogja megszervezni az IMF melletti tüntetést, ahol majd a vörös sálasok kiabálják, hogy "Megszorítást akarunk!", "Le az államosítással!" vagy "Gázáremelést!"
jav.: akrt = akar --- *ozik = HALÁLOZIK
A Fidesz-MSZP koalíció elég nehezen elképzelhető. Már csak azért sem, mert Bajnainak kezdik előmelegíteni a trónt, az olajfát pedig szépen trágyázzák, tehát egyszerűen nincs semmi értelme. Mikor elindítják a kampányt, a pislogó bájgúnárnak elég lesz annyit mondani, hogy eltörli az egykulcsost, amelynek következtében minden szegény azonnal gazdag lesz, összefekszik az IMF-fel és dőlni fog a pénz, a sok marha beveszi, hogy jön a Kánaán és visszahozzák a kifosztó szolgahadat. A szocik alázatosan gondoskodni fognak a trojka minden kívánságáról, A végén lehet, még a redőnyt sem fogja tudni lehúzni az utolsó magyar, mert azt is eladják.
Ennyire sok a kedvezményezett, akkor nem csoda, ha az adósságba belerokkan az ország. A tudatlanok már háromszor visszaszavazták a magukat demokratának hazudó semmire kellőket, akkor nem kell csodálkozni semmin sem. A bukásuk okán képesek voltak hazugságaikkal beteríteni a világot, hogy itt mekkora diktatúra van, az elvtársakat szinte semmibe sem veszik, sőt üldözik őket. A játékot egyszer már eljátszották, amikor a tahókból megszervezték a végrehajtó hatalmukat, de erre a munkára javarészt akoor és azóta tahók voltak foghatók, akiknek most hiányzik a szoci jólét. A vörös segélyt a nyugaton lopott magyar pénzekből élő idegenszívűektől várják, akik segítségével a mérhetetlen eladósodás is megvalósult. Ahogy az idiótáknak nem, nekik sem számít az adósság mértéke.
24 óra hírei
Hirdetés
Vélemény
-
Tamáska Péter:Konszolidáció híjánA diktatúrát követő első szabad... -
Knopf Alexandra:A minimumról – újraMiközben a kormánypártok természetesen... -
Szentmihályi Szabó Péter:Sarkosan fogalmazvaTudom, hogy nem szép dolog, de cseppet sem... -
Temesi Ferenc:Nagy úr a kisnyugdíjas...Tanulsz huszonöt éves korodig (vagy... -
Jobbágyi Gábor:Egy súlyos...2013. május 12. Győri ETO–FTC... -
Bayer Zsolt:Holt lelkekA Népszabadság internetes kiadásában...
Könyv - Rendelés
-
Könyv - Bolti ár: 2 500 Ft
Internetes ár: 2 125 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 2 980 Ft
Internetes ár: 2 530 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 3 780 Ft
Internetes ár: 3 213 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 3 150 Ft
Internetes ár: 2 835 Ft - 10% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 4 400 Ft
Internetes ár: 3 960 Ft - 10% kedvezménnyel


Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 6