Magyar Hírlap online

Végre!

Álláspont

Zene füleinknek – mondhatjuk, miután Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár végre hajszálpontosan összefoglalta, hogy hogyan és mire használták fel Magyarország cigány lakosságát az elmúlt húsz évben, és hogy mi lett ennek a következménye. Balog a ferencesek Bajnán tartott konferenciáján mondta ki azt, hogy „ma a cigányügyön egy hatalmas, elsősorban nem cigányokból álló magyar lobbi élősködik”. Habár az újliberális LMP-nél már ez is kiverte a biztosítékot, a fideszes politikus még tovább ment. Kijelentette, hogy „semmiféle szociális helyzet nem mentesít a törvények betartása alól”, továbbá, hogy őszintén kell beszélni az etnikai problémákról. Végül arra a következtetésre jutott: egy tízmilliós ország nem engedheti meg magának, hogy „uszkve egymillió embert a hátán cipeljen anélkül, hogy azok bármit be tudnának vagy akarnának adni a közösbe”.

Ezek azok a mondatok, amelyek tartalommal töltik fel a nemzeti együttműködés nyilatkozatát, amelyek után elhihetjük, hogy az „átmenet két zavaros évtizede” tényleg lezárul. Mert valóban itt volt-van a nyakunkon ez a nem cigány, de nem is túl magyar élősködő lobbi. Ez a társaság a néhai SZDSZ egyes vezéralakjaiból, Haraszti Miklóstól Hell Istvánig áljogvédők egész sorából és a radikális amerikai polgárjogi csoport, a Fekete Párducok mintájára szervezett magyar roma deszantosokból, azaz a Barna Párducokból áll. Utóbbiak közül a felforgatásban, etnikai feszültség szításában és uszításban aranyérmes Horváth Aladár, Mohácsi Viktória és Krasznai József érdemel külön említést.

Ezek az alakok szívós munkával elérték, hogy a cigányság nem igazán törvénytisztelő, de legalább a hatalommal és az adófizető többséggel szemben még úgy-ahogy tisztelettudó lumpenrétege felbátorodjon és felrúgja a sok évszázados status quót. A folyamat első része volt az Antall–Boross-kormányok alatt folytatott nyílt demoralizálás és a folyamatos nemzetközi hisztériakeltés a maroknyi infantilis vagy éppen küldött bőrfejű menetelgetésének az okán. Aztán a Horn–Kuncze-érában jött az állam szétverése, azaz a cigányok által elkövetett fosztogatások legalizálása a megélhetési bűnözés aljas terminológiájának bevezetésével, a törvények felpuhításával és a rendőrség megfélemlítésével. Ezzel párhuzamosan igyekeztek felkelteni a bűntudatot „az érzéketlen, antiszolidáris” többségben. A romaügyet a polgári kormány 1998-as hatalomra jutásával az ellenzéki hadjárat szolgálatába állították. Világszerte egymást érték a magyarokat intoleráns, félfasiszta elnyomóként bemutató nyilatkozatok és újságcikkek.

A botránykeltés az úgynevezett zámolyi üggyel hágott a tetőfo-kára. Érdemes felidézni ezt az éveken át húzódó históriát: a székesfehérvári Rádió utcából okkal kitelepített balhés cigányok 1999-ben új ingyenlakhelyükön, Zámolyon szó szerint meglincseltek egy környékbeli fiatalt. Az áldozat éppen azért ment oda, hogy számon kérje a romák kisebb-nagyobb bűntetteit. Ezután a Krasznai József tágabb famíliájának számító gyilkos, kábítószer-kereskedő tolvajbanda üldöztetésre hivatkozva Franciaországban, Strasbourgban kért politikai menedékjogot. És mit tett ekkor az egész balliberális értelmiség, továbbá a fent nevezett klikk? Ország-világ előtt igyekezett bebizonyítani, hogy a megölt fiatalember valójában bőrfejű volt, és Magyarországon, különösen Orbán Viktor kormányzása óta, mindennaposak a romák elleni nyílt támadások, így jogos a kérelem. A 45 zámolyi cigány kiutaztatására és a kinti „érdekképviseletükre” persze számolatlanul szórták a magyar adófizetőktől kapott támogatásokat. Szerencsétlen franciák nyilván azóta is átkozzák a napot, amikor hallgattak a magyar liberókommandóra, hiszen a Krasznai-alakulat jó néhány tagja kint ott folytatta, ahol itthon abbahagyta: lopott és gazemberkedett.

Végül sok-sok kis zámolyi ügy után jutottunk el oda, hogy az MSZP és az SZDSZ 2002-ben és 2006-ban már leplezetlenül, bagóért megvett szavazógépként tekintett a lumpencigányokra, aminek meg is lett a következménye: a törvények tisztelete alól felmentett réteg az elmúlt években példátlan bűnözéshullámot indított el országszerte. És ahol néhány kisemmizett, tönkretett többségi állampolgár felemelte a szavát, ott rögtön megjelentek Mohácsi Viktória maffiózó kinézetű cigány bőrfejűjei, hogy a magyarok ellen uszítsák a bűnözőket. E két évtizedes balliberális felforgatás emlékműve lehetne Szögi Lajos bélsárral összekent, leköpködött olaszliszkai emlékhelye. (Megjegyzendő: Horváth Aladár egyik barna párduca érintett az ottani lincselésben.)

Idáig tart tehát a közelmúlt. Ám ha a kormány következetesen végrehajtja Balog Zoltán romaprogramját, ha a Mohácsi- és Krasznai-féléket végleg elzárják a pénzcsapoktól, talán véget ér ez a húszéves rémálom.