Magyar Hírlap online

Tisztelt Köves Slomó!

Köszönöm, hogy válaszolt. Igazából ez a legfontosabb. A többi szócséplés, de hát módfelett szeretek szót csépelni.

Először egy apró félreértést kell tisztáznunk. Nem azért szólítottam meg önt a MÁV-ot 1800 milliárd­ forintra perlő amerikai és izraeli zsidók kapcsán, mert bármiféle felelősséget akarnék az ön nyakába varrni. Pusztán azért, mert – ahogy ezt már akkor jeleztem – önnel érdemes szóba elegyedni. Ön nem tartozik sem azokhoz a zsidó vezetőkhöz, akik munkásőrként meg újságíróként gyű­lölték Iz­raelt, aztán a rendszerváltás után megtalálták a Dávid-csillagot, felfedezték magukban az örök zsidót, Izraelben az örök hazát, mibennünk meg az örök antiszemitát, az örök nácit. Ön is tudja, kikről beszélek, én is tudom, Karinthy Cini is tudta, meg is emlékezett róluk a naplójában, szépen és igazan. Miképpen Márai sem mulasztotta el, hogy írjon róluk néhányszor, az ő leleménye az „aljazsidó” kifejezés, és éppen erről a típusról szól. A bosszúállóról.

Igen, és ennyi csak, amennyit be kellene látni. S nem mindjárt kiátkozni, fenyegetőzni. S ez sem önnek szól, nehogy félreértsen. Hanem őnekik. Az „aljazsidóknak”. Akiknek évtizedekig nem volt fontos a zsidóság, sem a másé, sem a sajátjuk, viszont az ötvenes években önként és kéjjel álltak bosszút a pincék mélyén, a kínzókamrákban, a vallatószobákban. S aztán, amikor számon akartuk kérni rajtuk mindezt, mindjárt a zsidóságuk mögé bújtak, és antiszemitizmust sziszegtek. Imigyen adva táptalajt annak a téveszmének, hogy aki zsidó, az mindjárt gazember is egyben. S a vallásos meg polgári zsidó elem (már amennyi megmaradt belőlük, hiszen, mondom, az aljazsidók a saját fajtájukat is ölték és kínozták és kirabolták, ezt se felejtsük el ám!) pedig hallgatott. Szava sem volt a Bauerek meg Petők meg Zoltayk múltjához és jelenéhez.

Baj volt ez a hallgatás is. Jó lett volna, ha a vallásos meg polgári zsidóság vette volna a fáradságot, a bátorságot, és elmondja hangosan: soha senki sem menthető fel bűnei alól csak azért, mert zsidó. S a zsidó szenvedéstörténet sem felmentés semmire. S aki evvel takaródzik, az gyáva, aljas, és semmi köze a magyarországi zsidókhoz. Ennyi lett volna, ennyi kellett volna, és már túl lennénk mindenen.

Aztán pedig egy apróság, utoljára.

Nincsen olyan, hogy egyrészt felejtsük el a múltat, másrészt pedig ne felejtsük el sohasem. Ön is írja, mennyire káros, ha a nácizmus áldozatait szembeállítják a kommunizmus áldozataival. Hát persze hogy káros! Ráadásul a két csoport bizonyos szeleteiben még fedi is egymást! De éppen ilyen káros, amikor a kommunizmus bűnei bocsánatos bűnök, a kommunizmus áldozatai pedig felejthető áldozatok – miközben a nácizmus bűnei elévülhetetlenek, és a zsidó áldozatok mártíriuma pedig örök és felülírhatatlan.

Nem így van.

Illetve csak addig van így, ameddig a zsidóság jelentős része úgy hiszi, identitásának egyetlen lehetséges sarokköve a zsidó mártírium. Beteg hit ez, és rossz vért szül. Ezzel kell szakítani, mielőbb.

Addig is: beszéljünk. Beszélgessünk. Abból nem lehet baj. S bizony, a múltat be kell vallani. Még ha fáj is.