Magyar Hírlap online

Tiszta tejet a pohárba!

A család, mint a legkisebb együtt gazdálkodó közösség és szellemi egység, tükrözi az ország mindenkori gazdasági és erkölcsi állapotát.

Napjainkban a helyzet nem túl kedvező: a családoktól egyre több vészjelzés érkezik. Kézzelfoghatóan meggyengült az az alap, amelyen egy ország stabilan építkezhet, és amely a fenntartható fejlődést garantálhatná.

Ma a társadalmat szabályozó magatartási normák közül az erkölcs kötőereje szinte elenyésző. A jogi szabályozás nehezen áttekinthető, és elitista érdekeket szolgál. A két normarendszer elszakadt egymástól, az elmúlt két választási ciklusban a kormány nem törekedett a jogi szabályokat az erkölcsi követelményekhez igazítani, a jogpozitivizmus volt a jogalkotás vezérlő elve.

Hiába tudjuk, hogy az erkölcsi normák évezredes igazságokat hordoznak, és kiépített utat mutatnak a társadalmi együttműködés optimális módja felé, az útról letértünk. Ember és ember között a becsület és tisztesség helyett az érdek és a pénz az értékmérő. Felszámolódott a rend, az úgynevezett modern állam hirdetői a globalizáció szolgálatában, a „mindent szabad” elvére hivatkozva a nép számára a nihilizmus, a maguk számára pedig a zavarosban halászás világát teremtették meg.

Egy olyan világot, ahol már nem is látszik bűnnek a lopás, csalás, rablás és sikkasztás. A kimondatlan hitvallás szerint: „ha neked szabad nagyban, nekem is szabad kicsiben”. Elfogadottá vált a „megélhetési bűnözés” jelensége, amelynek jegyében lopni nemcsak a gazdagoktól, hanem a szomszéd kertjéből is szabad. Már a „betyárbecsület” is eltűnt: terményt, munkaeszközt, bármi mozdíthatót visznek, kit érdekel, hogy valaki keményen megdolgozott érte? A közösséget szolgáló javak sem érinthetetlenek többé: szabad préda a vasúti sín, a villamos vezeték, a köztéri szobor éppúgy, mint a kórházi szappan és papírtörlő.

Ugyanez „felsőbb körökben” is, csak az úri kaszinóban más a stílus. Ott nem az éjszakai sötétség leple alatt, hanem a privatizáció, a bennfentes információ és az „adóoptimalizálás” leple alatt lopták a sínt, a kórházi felszerelést, a kisember és az ország pénzét.

Az első, leghosszabb távú – de konkrét, gyakorlati intézkedéseket igénylő – feladat az erkölcsi normák kötőerejének visszaállítása, a nemzeti együttműködés emberi erőinek aktiválása.

A második: az új Alkotmány előkészítése a nemzet egészének közreműködésével. A civil társadalomnak most tényleg szabad az út: a készülő Alkotmányhoz nemcsak hozzá lehet, de hozzá is kell szólni, részt kell venni a magyar nemzet tudati állapotát tükröző preambulum közös megfogalmazásában.

A harmadik: a családok megerősítése. Mivel a megfelelő színvonalú gyermeknevelés a családoknak nem elhanyagolható anyagi áldozattal jár, mindenkinek segítenie kell benne. Nemcsak a gyerekes családok, hanem minden magyar állampolgár közös érdeke a demográfiai katasztrófa megakadályozása.

A családok anyagi támogatásának megítélésekor ne tévesszük szem elől, hogy a juttatás címzettje a gyermek. Ezzel az invesztícióval erkölcsi értelemben az ország összes adófizető polgára felé el kell számolni.

A civilek társadalmi szerződésben megfogalmazott alapköveteléseinek megfelelően a család és az iskola kapcsolatának kérdésköre már az új kormány első lépései között reflektorfénybe került. A rendszeres iskolába járás, a fegyelmezett munka, a mindenkire egyaránt kötelező követelményrendszer a saját erőre építő társadalmi működés alapja. Az oktatásnak ezért nem pusztán képzésnek, hanem valódi nevelésnek is kell lennie. A közösségi élet erkölcsi szabályainak ismeretében azután könnyebben világossá válik majd a fiataloknak, hogy boldogabb lesz az, aki jogkövető módon, rendszeres munkára alapozva, a társadalommal együttműködve él, mint az, aki parazita módon adományokra vár, vagy a társadalom perifériájára szorulva illegális zsákmányra les. Ezért elemi szükségletünk már az iskola alsó tagozatában is a hittan, vagy helyette választható módon az erkölcstan oktatása. Az emberi együttélés alapvető szabályainak oktatását – amely a patriotizmus és az egészséges versenyszellem kialakulását is segíti – nem lehet pártpolitikai érdekektől vagy aktuális ideológiáktól függővé tenni. Ma már nem az a cél, hogy a személytelenné vált hatalom uralkodjon az elbutított nép fölött. Az értelmes lokálpatriotizmus, a civil beleszólás lehetősége a hatalmi intézkedésekbe a döntés-előkészítés idején türelmes egyeztetést igényel ugyan, de gyors és hatékony megvalósítást eredményez.

A gyermekek fizikai állapota is megválaszolandó kérdéseket vet fel. Mintha megfeledkeztünk volna róla, hogy az ép lélek – és az ép szellem – ép testet feltételez. Csak egészségesen nevelt gyermekből lesz később hasznos polgár – úgymond, „jól megtérülő befektetés” a társadalomnak. Ehhez képest ma a gyermekek éhezésének és elhízásának problémájával egyaránt szembe kell néznünk. A 90-es évek vadkapitalizmusa ezen a területen is megtette hatását, a gyermekétkeztetés profitcéloknak rendelődött alá. Ideje, hogy más szempontok is érvényesüljenek. Meg kell vizsgálni a jelenlegi, leginkább külföldi tulajdonban lévő szolgáltató cégek és az önkormányzatok közötti, általában több évre szóló szerződéseket. A befizetett étkezési díjak felhasználását napi és havi bontásban is ellenőrizni kell. A beszerzett nyersanyagok árait a piaci viszonyoknak megfelelően kontrollálni kell a minőségi paraméterek figyelembevételével – hiszen a „mutyikra” itt van a legnagyobb lehetőség. Nem ördögtől való, gondolat, hogy a gyermekétkeztetést állami, önkormányzati tulajdonú cégek kezébe kell visszatenni. Ennek óriási előnye lenne, hogy egy szervezett felvásárlási láncon keresztül több ezer munkahelyet teremthetne a vidék Magyarországának, miközben a gyermekek is egészségesebb élelmiszerhez jutnának.

Ez is a nemzeti együttműködést igénylő feladatok egyike, a városok és a falvak lakóinak közös érdeke. Itt az idő tiszta vizet és egészséges tejet önteni gyermekeink poharába.