Magyar Hírlap online

Tilos zászlót égetni?

Az Európai Unió politikai és gazdasági érdekkijáró intézményrendszer, melyet egyre mélyülő integráció jellemez. Bővülő területen, egyre több jogszabályt hangolnak össze, azzal a céllal, hogy a szabad piaci versenyhelyzetet fenntartsák. A rezsim egy hatalmi mátrix, melyben az egyes résztvevők (egyének, országok, államok és a multinacionális vállalatok) zéró összegű játékot játszanak. Ha az egyik szereplő nyer, a másik ugyanannyit veszít. Az egész intézményrendszer rideg szabályokkal kialakított versenytér. Lehet benne győzni és veszíteni is.

Próbáltak zászlót, himnuszt és más szimbólumokat adni a rendszernek – de máig nem tudtak olyan tradíciókon alapuló kulturális hálót szőni, mely szellemileg támasztaná alá. Létezését legitimálja a gazdasági dinamika, az anyagi fejlődés (ami nem jár feltétlenül szellemi fejlődéssel együtt) és a fogyasztás lehetősége. Voltaképp az emberi természet mélyén megbúvó önző, szerzési és birtoklási vágy kiteljesedésének teremtettek játékteret. Európa kultúrája – minden szépségével és zsákutcáival együtt – nem egyenlő az Európai Unió szerződéseivel és intézményeivel. Az unió nem helyettesíti egyetlen nemzet szellemi közösségét sem.

A bővülésben anyagilag érdekelt szereplők (erős gazdasági alapon nyugvó országok és a multinacionális vállalatok) három dologgal érvelnek céljaik mellett. Először: a szabad verseny alapja a demokráciának és a gazdasági fejlődésnek, amely jobb életet biztosít az egyén számára. Másodszor: a gazdasági együttműködés békéhez vezet. Nem véletlenül erősödnek fel minduntalan a riogató hangok, mikor tovább szeretnék bővíteni a közös ügyek körét. Harmadszor: az európai kultúra és szellem az együttműködő intézményrendszernek köszönhetően kiteljesedik. Ezért kell himnusz, uniós polgári jogok (amit gyakorlatilag elenyésző számú polgár tud csak felsorolni), és ezért kellenek a szimbólumok.

A zászló tehát egy intézményrendszert jelképez, amelynek alapjaiban a szabadság, a demokrácia, a fejlődés, a jólét, az emberi és polgári jogok nyugszanak. Ha ebből indulunk ki, akkor ezt a zászlót felgyújtani bűn, hisz az emberi méltóság és a humánum ellen való. A valóság azonban egészen más.

Az Európai Unió demokratikus maszkja leesett és széttört. Az elmúlt években kiderült, hogy az integrációt elősegítő szereplők számára, egy nemzeti közösség többségi akaratának tisztelete kevésbé fontos, mint a pénz. Megválasztott kormányokat cseréltek le a pénzügyi birodalom központi akaratából Görögországban és Olaszországban. És majdnem sikerült Magyarországon is. De az unió vezetői – látva az ellenzék alkalmatlanságát, és a kormány melletti tömeges társadalmi kiállást (több százezres Békemenet) – erről most egy rövid időre letettek. Kockázatosabbnak vélik az Orbán-kormány lerombolását, mint a kiegyezést.

Az anyagi fejlődés víziója is elhalványodott. A környezet kizsákmányolása, a fenntartható fejlődés lehetetlensége, illetve a pénzügyi válságok pusztítása bebizonyította, hogy az uniós intézményrendszer puszta léte kevés a folyamatos jóléthez. A harmadik elem, az általános európai kultúra sem tudott értékalapon definiálódni. Nem alakult ki megmásíthatatlan karaktere. Megmaradtak az egyes, színes és értékes részek, melyek nem homogenizálhatók.

Ha úgy tekintünk az uniós zászlóra, mint egy gazdasági érdekkijáró rendszer jelképére, amelyben a pénz fontosabb a demokráciánál, ahol a fejlődés nem garantált, ahol önös egyéni érdekek érvényesülnek, és amelyben nem testesül meg az európai kultúra, akkor jogos vélemény-kifejezési mód, ha valaki azt elégeti. De nem mindegy, ki és milyen célból! És persze az sem, hogy mikor.

Kár, hogy nálunk az a Jobbik gyújtotta meg az uniós szimbólumot, amely párt ma is fenntart három képviselőt az Európai Parlamentben (ráadásul az adófizetők pénzéből), és amelynek elnöke az évadnyitó beszédében kijelentette: „Nem vagyunk demokraták.” Kár, mert így nem hiteles. Inkább tűnik politikai hangulatkeltésnek, valódi cselekvési terv nélkül. Nem mellékes, hogy a régi Jobbik, a 2004-es európai parlamenti választásokon (akkor még nem a mai elnök vezetésével) komoly erkölcsi és anyagi energiát ölt egy olyan kampányba, amelynek csakis szimbolikus sikere lehetett. Amely az unió intézményrendszere ellen szólt, és amelyben elmondta jogos kritikáit, de nem indult el. Mert nem akart képviselőket küldeni abba a hatalmi mátrixba, amellyel nem értett egyet. Nem zászlót égetett, nem a politikai show-t tartotta fontosnak, nem az önös érdekeit, hanem a nemzeti értékek képviseletét követte.