Magyar Hírlap online

Szeretjük Fábryt

Álláspont

Szeretjük bizony, és nem azért, mert ugyanazon az oldalon áll, mint mi – már ha az embernek egyáltalán van oldala, ha humorról van szó. Fábry Sándor zseniális komikus. Fájdalom, ez annyira szembetűnő, hogy a liberális vándorcirkusz kis ripacsai is észrevették. Mi azonban nem emiatt, hanem ettől teljesen függetlenül kedveljük őt. Bár a Népszavánál nyilvánvalóan levegőt sem kapnak majd a felháborodástól, tegyük hozzá, hogy szerintünk a színpadi produkciót nem az illető közéleti hitvallása igazolja. Bár politikai nézeteiket inkább ne minősítsük, valljuk be, hogy Korda Gyuri bácsinak bizony jó hangja van, és Bródy János is nagyszerű szövegíró. Huh, kimondtam.

Fábrynak a hét végén valósággal nekirontott a balos médiafalka. Miután humoristánk nyilatkozott egy udvariasat a Heti Válasznak Dávid Ibolyáról, megszólaltak az úgynevezett budapesti írástudók, akiket megkeseredett kékharisnyákon és ájuldozó tintanyalókon kívül már senki sem olvas ebben az országban. Csaplár Vilmos, a Szépírók Társaságának elnöke például azt finomkodta ki magából, hogy vannak dolgok, amelyekre nincs mit válaszolni. Parti Nagy Lajos frappáns válaszát is idebiggyesztjük: „miért legyek én is ízetlen, inkább hallgatok”.

Hát, pontosan ez a baj veletek, Parti Nagyék. Ti mindig hallgattok, ha egy férfi kiáll elétek, és a szemetekbe mondja az igazságot. Ti is tudjátok, hogy a szóban forgó interjúban Fábry minden szava talált és süllyedt: igen, Dávid Ibolya mentelmi joga mögé bújó politikai prostituált, Esterházy és Nádas pedig – ha jog szerint nem is, de erkölcsileg mindenképpen – bűnsegéd az országrontásban. Bezzeg, nem hallgatott Parti Nagy, amikor az őszödi hazudozót kellett mentegetni. Akkor ezt írta bűntársai legnagyobb megelégedésére: „hogy ebben a hazug politikai légkörben e hazugságellenes beszéd volna az oka mindennek – nos, ez hazugság, sőt kapitális baromság. Az őszödi beszéd gyanúsan flott ürügy, hogy a parlamenti ellenzék a hatalom reményében pár hónap bujtogatás után kivigye »a magyar embereket« az utcára.”

Ennyire vagytok ti karakán gyerekek. Már mindenki átlát a szitán, és ti magatok is tudjátok, hogy ösztöneitek túlságosan messzire löktek benneteket, mégis újra és újra összerántja falkátokat a közös zsákmány reménye. Gyanús sompolygással kezdődik a támadás, aztán vicsorogtok és szűköltök egy keveset. Egyenként szürke, kopott szőrű, lapos hasú kis farkasocskák vagytok, és jól tudjátok, hogy a szánon ülők bottal kergetnének vissza benneteket a domb mögé. De ti, kipróbált ordasok, régóta portyáztok. Már egy távoli üvöltésre megérzitek a vérszagot, nem gondolkodtok, nem mérlegeltek, csak körülnéztek, és amikor már elegen vagytok, támadtok. Ebben rejlik az erőtök.

Most Fábry ül a szánon, és roppant kellemetlen, hogy somfa botját meglehetősen jól forgatja. Persze nem először kóstolgatjátok őt. Kőszeg Ferenc már régebben megadta az alaphangot: „Az egykori úri kaszinókban úgy tartották, párbajképtelen emberrel tilos párbajozni. Márpedig számomra Fábry Sándort a legutóbbi műsorának úri cigányozása, kedélyes rasszizmusa teljesen párbajképtelenné tette.” Az ember – mint afféle örökké tűnődő lény – elgondolkodik: vajon honnan ismeri Kőszeg Ferenc az úri kaszinók világát? Arra a képre pedig, hogy hajnalban, az erdei tisztáson ott áll pisztollyal a kézben, feltűrt ingujjban a párbajra készülő volt szabad demokrata, csak annyit mondhatunk: álmodjon maga alá Kőszeg még egy pej lovat is, biztos szép huszár lenne belőle.

Belvárosi fogalmazók, médiaszolgák, volt ügynökök, mindenféle föld alatti és feletti kommunisták: el a kezekkel Fábry Sándortól! Bármennyire is fáj, az Esti Showder itt a sztár… És ahogyan elnézem, egy darabig még az is marad.