Magyar Hírlap online

Sikerpiramis

Jakabházy László címzetes egyetemi tanár a gyermek testi fejlődését öt időszakra osztja, amelyből az első három korcsoportot mutatja be. 

Kenneth Cooper – sok száz Cooper-teszt megalkotója –, a mindenki sportjának apostola, körülbelül harminc könyv írója, az új amerikai életforma kialakítója írt egy sikerkönyvet A tökéletes közérzet programja címmel. A könyv tárgyalja az egyensúly elvét, amely szerint a nappal és éjszaka, a sötétség és világosság, a munka és pihenés, az ár és apály egyensúlyban áll egymással. Azonban ha a homeosztázis felborul, akkor egészségtudatunk, boldogságunk, kiegyensúlyozottságunk is csorbát szenved. Ezért minél hamarabb meg kell tanulnunk az egész életen át tartó fizikai aktivitás, a sportos életmód, a korszerű táplálkozás és a mentálhigié­nés élet, a lelki egészség fontosságát.

Ez lenne a nagy titok, ennyire egyszerű a boldog élet tudománya? Igen. A sport a jellemnevelésben kiemelkedően fontos szerepet kap. Sok száz, ezer szülő kért tanácsot az elmúlt évtizedekben – ebből érlelődött meg bennem lassan sikerpiramisom gondolata, alapját a sportmozgalomban eltöltött évtizedek alapozták meg.

A sikerpiramis első lépcsőfoka a csecsemő- és kisgyermekkor (0–3 év). A fejlődés-lélektani alapfogalmak szerint a csecsemő- és kisgyermekkor az első periódus, amikor az utánzás, az érzelmek, a beszéd jelenik meg a mozgás mellett. A legerőteljesebb fejlődés a mozgásban nyilvánul meg. Újszülöttkorban teljesen rendezetlen a mozgás, sok a próbálkozás. Az első tíz nap ébrenléti állapotában a mozgás kizárólag a karok rendezetlen, görcsös mozgásából és a lábak rúgkapáló mozgásából áll. A mozgás helyettesíti a beszédet, és az első játékok is a mozgással függnek össze. Az első időszakot „varázslatos éveknek” nevezzük; a gyermek oldalra fordul, majd a hasára. 7-8 hónapos, amikor gurul, kúszik, négykézláb mászik. Egyéves kor körül kezd járni, ami a részeg ember mozgásához hasonlít. Mozgásigénye óriási, s ez a későbbiekben egy ügyes pedagógus hatására már csak nőhet.

A sikerpiramis második lépcsőfoka az óvodáskor (3–6 év). Tapasztalatom szerint a mozgástanulás szempontjából ez az aranykor. Hazánkban több mint 320 ezer óvodáskorú gyermek van. Nyugodt szívvel állíthatom, hogy ez az első kor, amelyben óriási a későbbi évtizedekre nézve a mozgás szerepe. Mindent el lehet érni és mindent – legalábbis nagyon sokat – el lehet veszteni. Ne higgyenek azoknak a nézeteknek, hogy fel lehet nőni rendszeres mozgás nélkül is, és nem döntő, hogy a gyerek mindennap mozog-e vagy sem. Ezek a kijelentések elképesztően erkölcstelenek. Oda juttatták az országot, ahol ma tart. A nyolcmillió felnőtt magyar állampolgár 13 százaléka mozog rendszeresen (heti minimum kétszer hatvan percet), és 87 százaléka él inaktív életet, amely sajnos oda vezet, hogy a szív- és érrendszeri betegségekben elsők (!) vagyunk a világon, hogy a mortalitási ada­taink Európában az utolsó előtti helyre elegendők, hogy az ország lakosságának kétharmada túlsúlyos, hogy a 8 millióból 1,1 millió alkoholista, hogy a gerincbántalmakban messze a legrosszabbul állunk – mert a mozgáshiány következtében a mély hátizmaink gyengék –, hogy naponta több órát ülünk a számítógép, a televízió és ki tudja még, mi előtt. Mitől lennénk edzettek? (Hogy létezik az, hogy a finneknél a felnőtt lakosság 81 százaléka mindennap legalább hatvan percet mozog?) Ezeket a szörnyűségeket elkerülni óvodáskortól kezdve lehet. A csecsemőkor a családé, a kisgyermekkor a családé és a bölcsődéé, ha van. A korai mozgásoktatás első időszaka a 2-3 éves kor, amikor a könnyű koordinációjú mozgásokkal kezdünk.

Az alsó tagozatban alakul ki (6–10 éves korig) a gyermek személyisége, jelleme. Amennyiben komoly feladatot kap, a munkára, annak megbecsülésére megtanítják – döntő szempont. Az ezt megelőző időszakban nem kapott feladatot, nem állították olyan helyzet elé, amelyet számon is kértek tőle – s ennek a helyzetnek az iskolában a testnevelő a kulcsa. Ma nincs követelmény, nincs eredmény, a testnevelő azonban eredménycentrikus. Szereti, ha az iskolája a példa, ha a sporteredmények kimagaslók, a fegyelem jó, az órán kívüli szereplések, a sportversenyek dicsőséget hoznak iskolájának. Ráadásul a szigort, az ellenőrzést, az aktivitást hol tanulja meg a gyermek, ha nem a testnevelésórán?

Heti ötször egy-egy órát mozogjanak a kicsik, viszont a hatéves kor elértével, amely már a harmadik lépcsőfok, ezt az intenzitást nem lehet heti kétszer egy-egy órára redukálni, mert ez nonszensz, isten és ember előtti vétek. Fel kell emelni az óraszámot úgy, hogy bevezetjük – szakaszosan – a mindennapi testnevelést. Sokan azonnal ellene fordultak, oktatáspolitikusok, szakszervezeti vezetők, tanárok. Persze csak egy részük, de az is elég volt, hogy levegyék a parlamenti szavazás listájáról: majd akkor, ha lesz elég létesítmény, elég pénz. Meggyőződéssel állítom, sohasem lesz. Mégis, hogy lehet konszenzusra jutni?

Nem kell azonnal bevezetni a heti öt testnevelésórát, ahol erre nincsenek meg a feltételek. Kezdjük a heti kettőt 2010–2012-ben háromra felemelni az 5–6. osztályban (ez ebben az évben már nem tud megindulni, de a kettő mellé egy délutáni foglalkozást be lehet vezetni). 2013–2014-ben emeljük fel négyre az órarendi testnevelés számát, és délután egy, esetleg két játékórát vezessünk be. Ez így emelkedő tendencia, s ezzel szabad kezet adunk az iskoláknak is.

Létesítmény kérdésében van lehetőség előrelépni: játszótereink vannak, s van arra mód, hogy órát tartsunk a szabad téren. Amikor nem volt elég terem, akkor is voltak osztályokban, folyosókon, kihasználatlan területeken testnevelésórák.

Küldjünk szét kérdőíveket az iskolákba, hogy a testnevelő adjon számot arról, vállalja-e az emelést, vannak-e személyi, tárgyi akadályai a bevezetésnek. Legyen az iskolákban lehetőség a „helyi tanterv” elkészítésére, ahol döntő, hogy az iskola adottságai milyenek (van-e terem, egy vagy kettő, van-e tornaszoba, milyenek a méretei, van-e uszoda, jégpálya stb.). Legyen egy kötelező jellegű „kerettanterv” is, hogy mit kell előírás szerint teljesíteni. Vegyük figyelembe az iskola hagyományait is (kosárlabda, atlétika, jégkorong stb.). Állítsuk vissza a tanfelügyelő-hálózatot, de tanácsadó szinten működjön.

Alapműveltséget kötelezően adjon a testnevelés, a kultúra ágazatait kapcsoljuk össze a biológia, a rekreáció, az egészség ismereteivel. Ne változzon évente a tanterv, legalább egy évtizedig éljen. E tanácsok mentén el lehet indulni, vitát lehet kezdeményezni – mert a heti két testnevelésóra a nemzet halálát segíti elő.