Sertésharapást szőrével
Hirdetés
Hazánk, nagyságához képest, egyedülállóan magas arányban rendelkezik mezőgazdasági termelésre alkalmas területekkel. A művelés feltételei is ideálisak, a terület nagy részén elegendő a csapadék, a talaj termőereje kiváló vagy jó, a kontinentális éghajlat sokszínű mezőgazdasági kultúrát eredményez.A hazai mezőgazdaság sikerrel állta ki az évszázadok viharait, nemzetközileg kiemelkedő eredményeket ért el nemcsak a távoli múltban, de még a hagyományos, családi alapú gazdálkodást erőszakkal elsöprő kollektivizálás után is. Azonban az ágazat hanyatlása mintegy negyed század óta megállíthatatlannak tűnik. Mára nemcsak hagyományos exportpiacainkról szorultunk ki, de a hazai piacok egy részéről is. A zuhanás a fő okozója a hazai foglalkoztatási katasztrófának. Most az egyik vezető agrárágazat, a sertéstenyésztés okán tekintjük át a lezüllés gazdasági, társadalmi és szociális hatásait. 1983-ban Békéscsabán a megyei MNB-igazgató arról tájékoztatott, hogy a megye vágósertés-állománya meghaladta az egymilliót, és az országban tizenhárommillió feletti az állomány.Ma alig hárommilliós állománnyal számolunk. Az ágazat lezüllesztése nem sikerülhetett volna az aktuális kormányzatok tevőleges hozzájárulása nélkül. Nem lehet mindent a KGST összeomlására fogni. Inkább okozta a bajt, ahogyan a piacot „liberalizálták”, amikor 2002 és 2004 között ömlesztve engedtek sertéshúst a hazai piacra, hogy árversennyel tegyék tönkre a hazai tenyésztőket. Lejárt szavatosságú, külföldi fél sertést kínáltak a hazai élő sertés felvásárlási ára alatt.Ha a standard száz kiló körüli vágósúllyal és négyszáz forint körüli felvásárlási árral számolunk, a tízmilliós állománycsökkenés négyszázmilliárd forintot ad. A feldolgozott és piacra készített sertéstermékek átlagos árának nyugodtan vehetjük az ezerötszáz forintos átalányt, amibe a felvágottak, friss húsok, füstölt áruk és a vendéglői, közkonyhai felhasználás is beletartozik.A sertéságazat kálváriája évi ezerötszázmilliárd forintnyi GDP-kieséssel járt, ami több mint négy százaléknak felel meg. A hazai, ugyancsak alacsony bértartalmat alapul véve, kiesett mintegy hatszázmilliárd forint munkabér, havi százötvenezres bruttó bérrel számolva. Az ágazat lezüllése együtt járt majdnem háromszázezer munkahely veszélyeztetésével, azok nagyobb részének végleges elvesztésével.Feldolgozott húsáru helyett ma tömeggabona kerül a külpiacokra, miközben mi már nemcsak tőkehúst, de élő sertést is importálunk. A statisztikai kimutatások pedig arról nem szólnak, hogy mindez miként hatott az eladósodást okozó fizetésimérleg-helyzetünkre. Tény, hogy az exportkiesés és az importtöbblet is növelte az eladósodást. A munkahelyek tömeges elvesztését jelzik az üresen maradt ólak és sertéstartó telepek. A hazai foglalkoztatási problémák éppen azokban a kistérségekben a legégetőbbek, ahol korábban komoly sertéstartás volt.A sertéságazatot a „piac” oltárán feláldoztuk. De hiába volt az áldozat, a piac nem honorálta ezt, ellenben áthidalhatatlan strukturális munkanélküliséget és adósságot okozott, amit eddig sem orvosolt, és soha nem is fog. Felmerül a kérdés, hogy lehet-e kutyaharapást szőrével gyógyítani? Arra gondolok, hogy lenne-e értelme a hazai sertéságazat ismételt talpra állításának. Ehhez a saját, senki által ránk nem erőltetett szabályrendszerünkkel kellene mindenekelőtt megbirkózni. Lassan odajutunk, hogy az állattartás költségei az egekben járnak, és nemcsak a tyúkok, de a disznók személyiségi jogai is Strasbourgban ítéltetnek meg.Az új kezdethez arra lenne szükség, hogy az unióval szemben alázatosan viselkedő hivatalnokaink fellépjenek érdekeink védelmében az európai fórumokon – amire eddig nem volt példa. A legfontosabb tennivaló a fogyasztók védelme a pocsék árutól, ami ömlik be az országba. Hallott-e valaki arról, hogy pocsék árut áruló nagykereskedők megütötték a bokájukat? Legfeljebb kis cégeket büntetnek meg olykor.Miután a pocsék áru bejött és „versenyképes”, arra szorít egyes hazai termelőket is, hogy a „versenyképesség” érdekében ők is pocsékot áruljanak, és a jó minőséget kiszorítsák. Először a hazai piacot kell visszahódítani, mégpedig kitűnő minőséggel és elfogadható árakkal. A külpiacokon is számíthatunk sikerre, mert nő az igény a jó minőségű termékek iránt.Meg kell említenünk a szociális szférát is mint felvevőt, de úgy is, mint potenciális termelőt, beleértve a vidéken élő romákat. Az állattartás nem- csak hasznos, de munkakultúrát is fejleszt. Az állat mindennap gondoskodást igényel, amit a gyerek is elsajátít. A tíz-tizenkét éves gyerek is megetetheti az állatokat, mielőtt elindul az iskolába. Akkor talán jut egy darab kolbász is, és nem az iskolai tízórait várja éhségtől kopogó szemekkel. A sertéságazatban elveszett munkahelyeket csak ugyanott – vidéken, a sertéságazatban – lehet részben pótolni, azaz kutyaharapást szőrével gyógyítani. Való igaz, ezért a hazai komprádorokkal és a piacfetisizáló uniós bürokráciával is meg kell küzdeni. Más út azonban nincs.
Hirdetés
Hozzászólások:
Boros Uram!Csak most jutott el idáig,hogy a tönkretett mezőgazdaságunk újjáélesztéséről szól?Ezt papoljuk-itt is-immár évek óta!Az ország mezőgazdaságának teljes vertikumát szétverték(vagy verették anno)a rendszerváltást követően,az élelmiszerágazat egésze ma behozatalra szorul,a teljes vidék elsorvadásra került emiatt,milliós mezőgazdasági foglalkoztatott munkanélkülivé vált,a falu elnéptelenedik,hát minden bajok forrásáról már mióta szólunk?Nem az energiaigényes,korszerütlen ipari ágazatok megszünése hozta a bajt!A mezőgazdaságunk tönkretétele hozott mindent magával!E lapnak gazdája is anno erről kampányolt anno-a vidéket kell feltámasztani elsősorban,az ország "ENNIVALÓJÁT" kell biztositani elsődlegesen!Aztán a teljes mezőgazdasági vertikum feltámasztása után jöhetne az eddig favorizált iparszerkezet megteremtése!De ÖN is csak most jutott idáig?Mert a cikkje erről szól!Csak ennek kellett volna már edd
folyt:..eddig is megtörténnie!
A mezőgazdaságot módszeresen és tudatosan tették tönkre, mert ennek az országnak mindíg is ez volt a fő ereje és a függetlenség legfőbb biztosítéka. Amíg nincs egyértelmű akarat a feltámasztására, csak hanyatlunk. Addig is nap, mint nap fenyegetik az érintetteket, pl. az éppen aktuális parlagfű mizériával, aminek semmi más értelme nincs, mint elvenni az emberek kedvét a gazdálkodástól. Mert parlagfüvet és hasonló növényeket mindíg lehet találni, ha akarnak. Ők ugyanis életképesebbek és normálisabbak nálunk.
A mezőgazdaságunknak a kegyelemdöfést a kolhozosítás adta. Aki egy kicsit elfogulatlanul hajlandó gondolkodni, az ezt hamar beláthatja. A kolhozosítás szükségszerű, késleltetett hatását éljük mostanában. Ugyanis kihalt az a réteg, akik még lételemüknek tekintették a földművelést és állattenyésztést és a tsz-ekbe kényszerítve, méltatlan feltételek közepette is hajlandók voltak robotolni. Az utánuk jövő generációk elmenekültek ezekből a viszonyokból és visszavezetni őket már szinte lehetetlen. Ez volt a magyarság ellen elkövetett legsúlyosabb merénylet.
Más területeken is ugyanaz a folyamat ment végbe, az erkölcsi alapok szétzüllesztése. Az öreg tsz-tagok még a szüleiktől tanulták meg, hogy a napi betevőért meg kell dolgozni és tisztelni kell a másét is. Hasonlóan volt ez a fociban is. Addig voltunk nagyok, amíg a háború előtt felnőtt nemzedék határozta meg a teret, akár játékosként, akár edzőként. A Puskásék utáni nemzedéknek még voltak felvillanásai, mert volt egy Baróti Lajos szövetségi kapitány is. Azután szükségszerűen szétrohadt minden. Az ok közös, lehetne sorolni a többi példát.
Az én gondom ennek a két embernek a magyarázataival, hogy 1. részt vettek magas szinten Magyarország gyarmatosításában 2. értékes a mai kritikájuk, de teljesen használhatatlan, mert semmilyen megoldást nem képesek felvázolni még halvány körvonalakban sem..3. Jó megélnek ma is abból hogy osztják az észt mint kibicek..
Emberek, ezt nem velük kell megbeszélni..hanem magunk közt, aztán velük együtt elzavarani az egész szemétből felépített mai intézményrendszert és embereit, mert enélkül valóban nincs megoldás. Ebben igazuk is van..
A két kibic akik akkor mesélnek amikor annak már nics több súlya mint az uzsonnájuk tartalma: Boross és Bogár, Bayer csak azért van ott hogy legyen miből kilónyi karórákat vennie..
Boross úr tisztában kell legyen a lényeggel: ...nem sikerülhetett volna az aktuális kormányzatok tevőleges hozzájárulása nélkül. ... És, igaza van sikerült határozott kormányzati munkával jelentéktelenné zülleszteni minden ágazatot, a merjünk kicsik lenni, kormányzati szlogen jegyében. politikusoktól kétféle álláspont látható vagy nagyon hülye, vagy nagyon nagyon hülye. Miért ? Azt nem tudhatja a köznép. Talán azért mert a politikusok vérében van a hazaárulás ? Talán, mert a választások a végletekig elbutított tömegek szavazataira hangolja a kampányt ? Ha már belekeverte az úr ebbe is a cigányokat ! Boross úr ! Látogasson el, csak egy, állatvásárba ! Győződjön meg róla, mi van ott ! És utána beszéljen a cigányokról, mint az állatokról gondoskodó gazdákról ! Elvétve van egy - egy kivétel, de ahogy egy fecske sem csinál nyarat, a cigány többség nem fogja fellendíteni az állattenyésztést sem. Ugyanis, ha let
Ugyanis, ha lett volna hajlandóság benne, megtehette volna évszázadokkal ezelőtt is. - Érdekes számlálót használ a hírlap.
Szerintem nagyüzemi szinten a sertéstenyésztés - mivel szinte kizárólag a takarmámnyoztatásos eljárás jöhet szóba - nemigen tud rentábilis lenni a mai termény/takarmány árak mellett. Kukoricát eladnim jövedelmezőbb, mint beleetetni a hízóba, kínlódni velük és utána fillérekért eladni. ELLENBEN! Hová lett a háztáji? Ahhoz is kell kukorica, ez vitathatatlan. De 1-2 hízó etetéséhez nagyon sok mindent meg lehet termeli a kertben, tök, krumpli, egyéb zöld-takarmány, amivel igen nagy mennyiségű szemes kukoricát ki lehet váltani. Nincs itt már hajlandóság eziránt sehol. A tsz időkben egyébként virágzott a háztáji, sok tanyasi nincstelen köszönheti a Kádár rendszernek, hogy háza, saját portája van, holott földönfutó senki volt a családja, egy kis tanyába született és 7-en voltak testvérek. Rengeteg egykori tsz-esített területből alakítottak ki tsz-lakótelepeket, ezek a 60-as, inkább 70-es évek standard kockaházainak ez
..ek mind a háztájiból lettek kigazdálkodva. És tsz-esítés ide vagy oda, a cikk is elismerte: 1983-ban 13 millió sertés volt az országban!
A földek államosítása vitathatatlan bűn volt, de a mi rendszeváltásunk, talán űberelte még azt is. Akkor legalább a "köz"-re hivatkoztak, nem voltak akkora társadalmi feszültségek, a bérek közötti szorzó minimális volt. Ami most van, lehet, hogy ideológiailag jobb, de megélhetési szempontból rosszabb! Ebben biztos vagyok. Az ország értékrendjét, morális szintjét ne is említsük, bár utóbbi a médiák nagy bűne!
Azt hiszem,ez a sertés-hajó már elúszott-Valójában minden elúszott amikor az ország kiáusitásra került.Csak valamiféle nagy robbanás után állhatna vissza az ország az önfenntartási ösztöne.A béke hazájában,ahol élek,egymás után mennek tönkre pontosan a sertéstenyésztök,pedig ez az ország nem lett kiárusitva.Az EU egy igen alattomos mérget is bocsájtott ki.Ezt úgy nevezik konkurrencia,szabad áramlás.Ha ez ellen teszel törvényt szegsz.Elindulhatsz a 100 méteres sikfutásban,esélyed csekély.A szervezök csak hegymászó bakancsban engedik indulásodat.Aztán uccu neki,fuss..Futni futhatsz,de nem nyerhetsz,és ami a legrosszabb,célba sem érsz...
A zs.dók vezette Magyarországon sertésről beszélni érdekesség. Azért kevés a sertés,mert sok és befolyásos a zs.dó! Ezt még Boros ügynök is tudhatná.Azért beszéljen,hogy megszűnjön Magyarországon az 1945 óta tartó zs.dó hatalombitorlás,ez magával hozná a sertésállomány növekedését is.
magarnugger rátapintott a lényegre - addig amig ezek fojtogatnak minket, minden duma csak szájtépés - itt nem antiszemétizmusról van már régen szó - itt a *os parazita ellenséggel vítt harcról van szó.....
h a l á l o s - drága bugyutácska uraim - a * mindenkit elér, akár tiltjátok, akár nem.... röhejes ez a tiltásosdi....
Hagyjuk a múltat, sok okos hozzászólás itt már elemezte azt. De ha a jövőre gondolok, nekem mindig csak egy jut eszeme: Békés megyében hollandok nagy "disznógyárat" akartak építeni. A helybeli lakosokat a helyi orvos felküsztette ellene, mert ő a teraszon szeret vacsorázni, és oda biztosan elterjedt volna a disznószag. Háztájiban saját szükségletre igenis gazdaságosan lehet(ne) disznót tartani, de a szabad verseny miatt közellátásra és ipari célra csak nagy telepek lehetnek életképesek. Ha meg nincs szabad verseny, akkor jönnek a magas árak. Bizonyára jobb minőségű lenne a hazai disznóhús, amit nem döghúsból készült táppal etetnek, de ki tudja azt megfizetni? A lakosság nagyob része örül, ha nem túl gyakran, de meg tudja venni a leszorított árú dán vagy holland eredetű húst. Egyszóval, jó is, meg rossz is a szabad verseny.
Boros úr! Megint igazat írt. A kormánynak e kell keményíteni a mezőgazdaság és élelmiszer ipar területén is!
"Az új kezdethez arra lenne szükség, hogy az unióval szemben alázatosan viselkedő hivatalnokaink fellépjenek érdekeink védelmében az európai fórumokon – amire eddig nem volt példa. A legfontosabb tennivaló a fogyasztók védelme a pocsék árutól, ami ömlik be az országba. Hallott-e valaki arról, hogy pocsék árut áruló nagykereskedők megütötték a bokájukat? Legfeljebb kis cégeket büntetnek meg olykor."________________Változott ez az elmúlt 2 évben? Nem. Mindenki tudja, látja. A nagy szabadságharc, meg fülkeforradalom, csupán a városban lebzselő konzumidióta szavazóik megtévesztésére szól,akik időnként békemenetelnek egyet, hogy nem leszünk gyarmat, miközben már rég azok vagyunk, a kormányunk meg helytartóként viselkedik és hatja végre a kívülről jövő parancsokat.
Egyébként teljesen igaz, amit Boros úr ír, de ezt inkább a kormánynak kéne címezni, melynek tagja minden felelősségüket tagadják. Pedig van nekik dögivel...
Az EU lényege a következő: A TESCO-ban legyen kemény, íztelen, agyonpermetezett argentín körte kilónként 450 Ft-ért. A falusi Mari néni egészséges, finom körtéje pedig rohadjon a fa alatt. Mivel ez az egész a helyi közösség, helyi gazdaság leépülését, munkanélküliséget hoz magával, most már nem csak Magyarországon, ezért ennek meg kell buknia. Bizony, meg kell buknia az egész EU-nak, hiszen önmagát számolja föl. Nehéz éveknek nézünk elébe.
Az EU lényege, hogy valamiféle távoli tömegtermeléssel sikerüljön megbuktatni a helyi gazdaságot. Egy ostoba, gonosz birodalom az EU. Hajrá spanyolok! Hajrá görögök! Hajrá olaszok! Hajrá Jobbik!
Recsket ujra kell nyitni ! de most azokat kell belerakni akik csinaltak !....mekkora szegyen hogy ez a tolvaj kadarelit meg mindig itt garazdalkodik...tonkretteaz orszagot, szetlopta a nemzeti vagyont, generaciok verejtekes munkajat, elete gyumolcset....retkes ingyenelo ciganyok, zsidok eloskodnem a magyaron...a parlament ugy nez ki mint egy kupectalalkozo.... a fel orszag a letminimum alatt el...meg lehet szuntetni a szegenyseget!...konnyen !...csak fel kell szamolni a gazdagokat..!
De mi lesz a banki indekszálási trükk megszüntetésével, ezzel az évek óta tartó banki tisztességtelen magatartással?!
,,26. TM2012-06-22 14:02:59Recsket ujra kell nyitni ! de most azokat kell belerakni akik csinaltak !...."---Hmmm.... Nem rossz ötlet: Egyszer már bevált!
A vidéken élő"romákat",cigányokat mint potenciális el-felvevőket értjük?
Nem mindegy ,hogy fel,vagy el vevők:)))
Bizony a kormány kismalacot,kiscsibét osztogatott a romáknak.Aztán a romák bebizonyították,hogy nem "romák",pusztán csak cigányok akik a kocsmában eladták a kapott jószágot.Jobb esetben megették....
Hal! Nem a kormány osztogatta a lábasjószágot , hanem a Hegedűs Zsiga!Persze tudod Te , hogy miként zajlanak ezek az ÜZLETEK....
24. vpmegyei, azért ne keverjük össze az EU-t a Tescóval, mert vannak ugyan hasonlóságok, de nem azonosak.
A Tescot a magyar vezetés szabadítota ránk a többivel, amikor nem csak elkótyavetyélték a piacainakt némi zsebpénzért, de megtagadták a finanszírozást a magyar vállalkozóktól..ezekhez kevés köze van az EU-nak, noha őket sem kell félteni, de az ő hibájuk hogy hallgatnak a magyar komcsikra akik a nyakukra járnak, és hagyták hogy a nemzetközi bankrendszer eladósítsa Európát..ezért még felelni fognak..mi viszont eltűrtük hogy hülyét csináljon belőlünk és kifosszon a saját vezetésünk..gyáva népnek nincs hazája, nekünk sincs már sok..
Remek írás, Boros úr, mint mindíg. Csak a kis "ördögöm" rögtön eszembe juttatta, hogy ácsi, mert ha véletlenül támadna a kormánynak egy belső-piac támogató ötlete -együk amit megtermelünk- valakiknek rögtön eszébe jutna ott Brüsszelben, hogy az ellentétes a paicok liberalizálásával, hogy egy disznóra 3m2 ól is kevés, hogy a trágyavíz...és a moslék az veszélyes hulladék...A II. Világháború után több házi-haszonállat volt vidéken, mint jelenleg van. Gyerekkoromban, ha vidéken nyaraltunk, a 6 órai reggeli mellé hozzátartozott a kapu kinyitása, mert a két tehén kisétált a többiekhez, és mentek legelni, hogy délután, pontosan időben ám, kinyissuk a kaput, hogy a tehenek besétáljanak a karámba, aztán jött a fejés...Tessék megnézni egy magyar falut, van e még akár egy tehene is a "Katónéninek"? Csak tippelek, de van egy sanda gyanúm, mára ez is EU ellenes tevékenység.
A legékesebben és leghitelesebben a Rózsaszín Pitbull fogalmazta meg a mai magyar politikai elit erkölcsi szintjét:_____________Az ígértményes jövő csak sötét verem_______Az ürességtől kong az ülés terem_______Bezzeg a szomszéd kupi az hangos,_______Aki szembenézni gyáva, az a legnagyobb harcos_______Ha leszáll az éj, a csúszó-mászó férgek________Nyugodt lélekkel aludni térnek__________
33 Zataman Tökéletesen egyetértek. Ahogy Szörényi dalolta egykor: "Miért hagytuk, hogy így legyen?". 1990 óta önkéntes rabszolgák vagyunk. Úgy kell nekünk......
Hatalmas az államadósság. A vezetők nem gondolnak arra, hogy azok akik jelentős földterületekhez jutottak akár kétes körülmények között, esetleg adót fizessenek a kis befektetéssel szerzett nagy vagyonuk után? Csak a mindenféle fineszes adók bevezetésével hergelik az embereket?
Igaza van Boros Imrének! Sertésharapást szőrével!Ügynök listát Boros Imre MSZMP titkárként és ügynökként takargatással!Így az igazságos! Nem de?
37 hangya!Így kellene csinálni ahogy leírtad,De ki tudja ma már megvenni a takarmányt ha nincs földje és nem tud lopni?Abból a 47000 és a 22800 ft-ból?Amítás az egész,nem ezzel kellene segíteni a cigányokat,ha nem MUNKÁT adni nekik tisztességes bérért!
Ja még azt elfelejtettem meg írni,hogy lehet menni Felcsútra a Lévai féle krumpli földre 100 ft-os órabérért napszámba dolgozni.Ez ám a rabszolgamunka!
39 főút - Igaz! Milyen érdekes, hogy ezt a nagy tyúk meg malacosztást, épp olyanok csinálták, no meg propagálták a médiákban ezerrel, akik életükben sem dolgoztak 5-10 percnél többet, állattal meg csak akkor találkoztak,mikor a gyereküket vitték ki az állatkertbe, megnézni az új víziló bébit.________Valóban ezeknek fingjuk nincs mennyibe kerül a táp, az etetni való, mennyit kell dolgozni ezekkel az állatokkal, mennyi időt, pénzt, munkát kell belefektetni. De ha megérné legalább...... Arra sem gondolnak,hogy az elmúlt években olyanok hagytak fel vele, akik nemzedékek óta csinálták. És nem azért mert lusták! Ideje volna végre leszállni a földre. Ha azt akarják,hogy gazdálkodjanak az emberek, biztosítani kell a feltételeket - biztos, önköltségi ár feletti felvásárlás, feldolgozó üzemek megvásárlásának, építésének lehetősége stb. Aztán lehet ugatni, meg kampányolni....
Még valami: Ormánságban lakom. A lakosság nagy része cigány. Amikor 2008-ban körbejárt erre is, a médiában nagy hangerővel propagált egészségvizsgáló busz, az eredményt valahogy elfelejtették propagálni. AZ Ormánságban a vizsgáltak 1-3 akut vesebetegnek bizonyult. A rákosok aránya 22%! A mozgásszervi megbetegedések aránya közel 41%, jó részük az előbbi két kategória egyikében vagy mindkettőben is szerepelnek! Dolgoztassuk őket földeken, kényszer vállalkozóként, kényszer közmunkásként, folytassunk ellenük bűnbak-propagandát, vegyük el a segélyeiket meg a rokkantságijukat és minden rendben van. Szociopatizmus magasfokon....
Jav: "a vizsgáltak 1/3-a akut vesebetegnek bizonyult."
Magyarország sertéságazata tényleg "nagyhatalom" volt az átkosban. Addig addig szívatták a sertéstenyésztőket, meg a nagyüzemeket, hogy szépen leépült az egész. Most mint aki lázálomból ébred újra indítanák azt amit tönkre tettek. Csak egy a bibi. Már nem magyar tul.ajjal hozza majd a hasznot. Innen tényleg nehéz lesz nyerni. A háztáji disznótartás a magas takarmányárak miatt továbbra sem éri meg, ezt családi körből tudom. Mi a terv tehát? A kóserkaja népszerűsítése?
41-Netene, kjusul, ne tűlozz azzal az 5-10 perccel. Nem volt az annyi se!
36-és ráadásul még őszinte se volt az a szöveg, amit Bródy írt...amint később láthattuk pálfordulását.
A másik: mostanában "ismerték föl", ogy a mangalica milyen értékes szalonnájú és ellenálló fajta...mi még azt tanultuk az általános iskolában hogy a rózsaszín yorkshire-i fajta a "korszerű", mert az hússertés, és a szegény mangalicát meg büntiből leültették a kispadra, mondván, hogy nem egészséges táplálkozás a zsírja miatt. Erre eltűntek a mangalicák. Ugyanez ment a rackahuhhal, meg a szürkemarhával is. Ezek úgy változtatják a tudományos álláspontokat, ahogy más gatyát vált. Fő, az egyéni anyagi érdek, amiből a paloták épültek és épülnek.
45. szkülla Csak azért mondtam ilyen nagyot, mert szeretem a kerek számokat. Így volt frappáns, még ha túlzó is. Elvégre milyen csúnyán nézett volna ki, hogy "életükben nem dolgoztak, legfeljebb 3,8 másodpercet".....
Az is eszembe jutott, hogy a mag-, malac-, tyúkosztókat, kiraknám egy tanyára ugyanennyi maggal, malaccal, tyúkkal, és filmet csinálnék arról, hogy mit zabálnak 1 évig.......
24 óra hírei
Hirdetés
Vélemény
-
Tamáska Péter:Konszolidáció híjánA diktatúrát követő első szabad... -
Knopf Alexandra:A minimumról – újraMiközben a kormánypártok természetesen... -
Szentmihályi Szabó Péter:Sarkosan fogalmazvaTudom, hogy nem szép dolog, de cseppet sem... -
Temesi Ferenc:Nagy úr a kisnyugdíjas...Tanulsz huszonöt éves korodig (vagy... -
Jobbágyi Gábor:Egy súlyos...2013. május 12. Győri ETO–FTC... -
Bayer Zsolt:Holt lelkekA Népszabadság internetes kiadásában...
Könyv - Rendelés
-
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 392 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 2 690 Ft
Internetes ár: 2 287 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 3 490 Ft
Internetes ár: 2 967 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft - 10% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 2 980 Ft
Internetes ár: 2 533 Ft - 15% kedvezménnyel


Megszúrtak egy katonát Párizsban
Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 45