Magyar Hírlap online

Sarkosan fogalmazva

Valami azt súgta nekem, hogy vegyem meg a Magyar Narancs című hetilapot, pedig költség- és ízléskímélési okból már régen követtem el ilyen merényletet. Talán Ungár Klára csábító mosolya tette ezt, a címlapon mint a SZEMA főpolgármester-jelöltje mondja: „Komoly esélyem van Tarlós Istvánt megverni.” Bizonyára azt akarta jelezni, hogy „Komoly esélyem van arra, hogy megverjem Tarlós Istvánt” (vajon miben?), de ez így magyarul van, nem ez a célközönség. A haza bölcse című szerkesztőségi cikk a lap és a szabad madarak legszebb hagyományait követve gyalázza Nemeskürty Istvánt, a „hadastyánt”, aki a Ludovikát merészelte dicsérni. Ő „a veterán, ennek az egész árvalányhajas, kacagányos vircsaftnak, ami ma itt ünneplés néven folyik, a legfőbb szellemi atyja”, „nem volt gyerekszobája”, mert Nemeskürty tanár úr szerint Mária Ludovika szép nő volt, és szerette a huszártisztek udvarlását („a fene kitűnő Ludovikán sem verték belé rendesen, hogyan kell egy nőről – pláne nyilvánosság előtt – beszélni”). Ha csak a Magyar Narancsnak ezt az egy számát vizsgálnánk, akkor is világos volna, hogy a szerzőknek tényleg nem volt gyerekszobájuk, de hagyjuk is, hiszen Nemeskürty István „orákulumként kezelt megmondóember” volt mint millenniumi kormánybiztos, „avítt, ásatag, rég elpállott gesztusok fő propagátora, a koronaúsztató”. Aztán jön a tisztavatás a Hősök terén, a tisztek „talpig kardban szerencsétlenkednek”, „mint statiszták egy vidéki Monty Python-műsorban”. A végkövetkeztetést már csak tartalmilag idézem: az a kormány, amely ilyen egzisztenciára bízta és bízza ünnepeinek üzenetét, „aligha áll szilárd alapokon”. Ezt a cikket egy elég rossz magyarsággal, mégis magyar nyelven írt, Magyarországon terjesztett, magyar hetilap magyar szerzője (szerkesztője) vállalta és közölte. Nem bosszankodom én cseppet sem, csak elgondolkodom ezen a csillapíthatatlan, tajtékzó dühön és gyűlöleten. Nincsen számukra jobb hely, ahol nem ilyen undorítóak a hagyományok?