Magyar Hírlap online

Sarkosan fogalmazva

Néhány napig külföldön voltam egy hazánkkal nem határos nyugati országban, ahol kétszáz éves hidegrekord dőlt meg. Ez az ország „megnyerte” mindkét világháborút, lakói mégsem látszanak boldognak, még kevésbé a bevándorló feketék, sárgák, akik a szabadságot, demokráciát és főleg a jólétet keresték. Ez alatt a néhány nap alatt – bár szorgalmasan néztem a helyi tévécsatornákat, és olvastam a lapokat – egyetlen árva hír nem érkezett Magyarországról, még az európai időjárás-jelentési térképeken sem jelölték Budapestet. Érdekes élmény volt ez a magyar belpolitika-mentesség: nem kellett arra ébrednem, miféle rossz arcú emberek próbálják elhazudni az elmúlt nyolc év bűnlajstromát, sőt a nagyvilágot az is hidegen hagyja, mi lesz Hagyó Miklóssal és a BKV-val. Kétszáz éve nem volt itt ilyen dermesztő hideg, még a pálma- és narancsfák is csodálkoztak. Aztán rám tört egy ismerős érzés: helyi választási plakátokat böngészgettem, míg a buszra vártam. Már messziről látszott, ki a szocialista, hiszen az embertani jegyek ezt mintegy megelőlegezték, s ráadásul mindegyik baloldali jelölt egyetlen mondandója az volt, hogy „állítsuk meg a jobboldal előretörését”. Ez volt az a pillanat, amikor rádöbbentem, nincs hová menekülni, az elhízott szocialista arcok és a karvalyképű liberálisok már minden európai országot felzabáltak, ellenük politikailag korrekt módon szólni sem szabad, tagadni felsőbbrendűségüket pedig megbocsáthatatlan bűn. Vagyis jó volt hazajönni, a mi balliberális szörnyikéinket már kiismertük, s mielőtt elnyernék megérdemelt büntetésüket, még ki is nevetjük őket. Mind hasonlít Hagyóra és Demszkyre, a furcsa párra.