Magyar Hírlap online

Sarkosan fogalmazva

Mindig az utolsó hónap a legnehezebb egy sorsdöntő választás előtt. Talán 1990-ben volt utoljára ilyen érzése az embereknek, csakhogy azóta a polgárok jóval tisztábban látnak, hiszen két évtized alatt elég jól kiismerték a szereplőket, és ma senki sem állíthatja, hogy becsapják, félrevezetik. Az álarcok lehulltak. A történelmi tapasztalatok szerint kellett is ennyi idő, hiszen ne felejtsük el, Magyarország szinte egyik percről a másikra lépett át a létező szocializmusból a kapitalizmusba, a marxista ideológiából a lényegében ideológiamentes liberális piacgazdaságba, a végén már puha diktatúrából a döcögős demokráciába. Egy pillanatra képzeljük el, hogy egy hasonló változás állt volna be egy kapitalista országban, mondjuk Svájcban, csak éppen fordítva! Mondjuk 1990-ben egy idegen hatalom megszállja ezt a gazdag országot, bevezetik a kommunista diktatúrát, felszámolják a magángazdaságot, megszüntetik a bankrendszert, és a valódi hatalmat a Svájci Szocialista Párt főtitkára gyakorolja. A sváj­ciak alighanem beleőrültek volna a döbbenetes váltásba, bár nyilván ott is akadt volna olyan „élcsapat”, amely téeszekbe viszi a svájci gazdákat, és óragyártás helyett svájci nehézipart hoz létre. Vagyis ne becsüljük le ezt a kínos, húszéves tanulóidőt: most nyílik először reális lehetőség arra, hogy aki magyar, az valóban mind velünk tartson, mert immár semmiféle észérv, hagyomány vagy meggyőződés nem igazolhatja azt, aki arra a „baloldalra” szavaz, melynek indulója az Internacionálé helyett joggal lehetne Rossini A tolvaj szarka című örökbecsű műve.