Magyar Hírlap online

A kitiltott cigányzene

Cigány emberként és mint akinek köze van nemzeti kincsünk elemi részéhez, hadd szólok arról az értékről, amely egyszerre cigány, magyar és egyetemes. Szólok arról is, hogy mit jelentett cigány muzsikusnak lenni régen, milyen volt a társadalmi presztízse, és hogyan tüntették el mesterségesen, ideológiai alapon a föld színéről ezt a különleges hungarikumot; és hogy kik tették ezt, kik ezért a felelősek, s egyáltalán, életet lehet-e lehelni még ebbe a különleges hivatásba.

Erős gyökérzet
A zenélés szeretete ősidőktől hozzátartozott a cigány életmódhoz. Magyarországon a 15. században már működtek muzsikus cigányok. 1489-ből tudósít a Csepeli számadáskönyv arról, hogy Beatrix királynét cigány muzsikusok szórakoztatták. Ez az első hiteles információ a cigány zenészekről. Későbbi feljegyzés írja: 1525-ben II. Lajos felesége, Habsburg Mária előtt játszottak cigány muzsikusok, és a királytól két ezüst forintot kaptak. Lám, "udvarképesek" voltak, hisz valamiféle falusi malacbanda aligha járulhatott volna a felségek színe elé.

A 17. század végétől majd minden magyar nemesnek van egy hegedűs vagy lakatos cigánya. A Rákóczi-szabadságharc után a nemesség megrendelője és felvevőpiaca lett a magyarországi cigányzenének. Sajátosan összefonódott ez az igény a nemzeti mozgalommal, a vidéki urak a cigányoktól nemzeti zenét vártak, és a zenekarokat nemzeti viseletbe öltöztették. Persze nemcsak a nemesi kúriákban és kastélyokban játszottak, ott voltak a falusi kocsmákban, lakodalmakon is. Bihari idejében a cigányzene már egyértelműen magyar zene, a magyar kultúra része, sajátjaként hallgatta a magyarság a pusztai csárdától a főúri báltermekig. Mindez a nemzeti újjászületésről szólt.

A 19. század végén a polgárság egyre több zenés kávéházban hallgatta a cigány zenét. 1893-ban, a cigányság első összeírásakor 17 ezer cigány és annak családja élt Magyarországon muzsikálásból, és ehhez még hozzászámíthatjuk a külföldön játszó muzsikusokat is. A polgárosodni akarás mint fő társadalmi tendencia nekünk, magyar cigányoknak azt jelentette, hogy illemet, modort, magatartást, viselkedésmintát kaphattunk az anyanemzettől. Tanultunk, másoltunk, utánoztunk – és közben polgárosodtunk, kulturálódtunk. Később iskolába is járhattunk annak a gróf Klebelsberg Kunónak a jóvoltából, akinek nagyságáról el akarják terelni még mindig a magyar és a cigány lakosság figyelmét, aki báró Eötvös József intenciójának megfelelően alapított-szervezett iskolát, egyetemet. Csak jót tett mindnyájunkkal. A polgárság eszmeisége pedig vérünkké vált.

Átjárható kultúra
Mit jelentett és jelent nekünk, cigányoknak a nemzeti kultúra és benne a saját értékeink?
Tudást, világlátást jelent, az érzelmi élet kifinomultságát, képességet a megértésre, az empátiára, a toleranciára és a szeretetre. Egy kultúra a közösségeknek és személyeknek tartást, hitet, karaktert, méltóságot ad. Ez a legnagyobb tudatformáló erő. Előmozdítja és lendületben tartja a gazdaságot, a termelést. A kultúráknak átjárhatóknak kell lenniük, egymásra hatnak. Éppen ezért a cigány kultúra nem másod- vagy harmadosztályú, nem szegény- és nem szégyenkultúra, hanem más kultúra, amely értéket képvisel, a magyar és az egyetemes kultúra részeként.

A 20. század elejétől a második világháborúig nem volt olyan kocsma, kastély, luxusvilla és szálloda, de még magyar film sem, ahol és amelyben nem játszott volna cigány banda, például Radics Béla, Magyari Imre, Bura Sándor, Pertis és Berkes zenekara. De jött a szocializmus, és a kommunista ideológia jegyében elvetették ezt a világhírű hungarikumot, mint "dzsentri csökevényt". A finom kezű cigány muzsikusok építőipari segédmunkásokká és kubikosokká kényszerültek – így járt az én családom is –, és ez a cigány zene megsemmisülését jelentette. De volt újjászületés! A dicsőséges 1956 után lassan, de biztosan újra hallható volt a lelket melengető cigány zene, amely letörli a szívről a hétköznapok fáradtságát és porszemeit. A fénykorban, 1960 és 1984 között az országban ezerhétszáz szállodában és vendéglőben volt élőzene. A zenekarok létszáma hét főig terjedt – prímás, terces, brácsás, bőgős, cimbalmos, klarinétos, csellós –, s megtalálható volt a cigány zenére jellemző minden hangszer. Főidényben négyezer-ötezer hivatásos szórakoztató zenész és énekes kenyerét adta ez. Korábban ezer-ezerkétszáz cigány zenész muzsikált szerte a világban, hotelekben, éttermekben, hajókon. Cigány zenészt és szórakoztató művészt exportáló ország voltunk.

Lefelé a lejtőn
S mi van ma? Senki sem tudja, hány zenész és énekes él ebből. Töredéke a korábbinak. Nagyon sok zenés üzlet bezárt. Jellemző lett a "vendégfüggő" játéknap, a külföldi csoportok igénye szerint. Heti két-három napon él a zene két-három tagú zenekarokkal – szinte ismeretlen ma már a teljes banda. Ez csökkenti a cigány muzsika varázsát, szépségét. Ma nem tudjuk megmondani, hány művész muzsikál a világban, nincs szakmai nyilvántartás, kötelező bejelentés. Azt tudjuk, hogy a húszezret meghaladja a vizsgázott művészek száma.

2006 őszén Kóka János gazdasági miniszter eltörölte a rendeletet, amely előírta, hogy a szórakoztató zenészek kizárólag működési engedéllyel, szakvizsgával foglalkoztathatók a vendéglátásban. A liberális SZDSZ-es vélemény az volt, hogy majd a vendég eldönti, jó-e a zene vagy sem. De hát a vendégnek az étel és ital garantált minősége mellé garantált zenei színvonalhoz is joga van! A damasztabrosszal és ezüst étkészlettel megterített asztalhoz nem elektronikus, hanem színvonalas élőzene dukál. Ezt pedig csak profikkal lehet biztosítani, akik a zeneirodalom legszélesebb skáláján szinte mindent játszanak.

A mai szabályozás mellett bárki elfoglalhatja azt a színpadot, amelyet apáról fiúra hagyományoztak és tiszteletben tartottak a szórakoztató zenészek. Antagonisztikus helyzet! Hazai és külföldi sikerek elvárhatók-e segédmunkásoktól? Nem elég a munkahelyek óriási csökkenése több mint két évtizede, de már jogunk sincs a muzsikáláshoz, vagy csak annyi, mint a kontároknak?! Pedig minden országban nagy gondot fordítanak a minőségre. A francia utcai zenészek például vizsgát tesznek 1997 óta. A párizsi tömegközlekedési vállalat minden évben meghallgatást, vizsgát tart a meglévő háromszáz utcazenészhelyre. Ugyanígy Londonban vagy Rotterdamban. Magyarországon a tapétázást vizsgához kötik, még a takarítás is az Országos képzési jegyzék szerinti szakmává vált 2005-ben. De Kóka miniszter úr rendelete szerint a cigányzene művelése nem szakma, csak segédmunka! Nesze neked, cigány muzsikus.

Él még olyan zenész, akinek birtokában van a harmincas években, vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzósága alatt a Zenész Szakszervezet által kiadott működési engedély. Ma viszont intézményesített cigányzenész-oktatás, prímásképzés nincs. Persze ez tradicionálisan apáról fiúra száll, a zenei alapképzettséget zeneiskolákban, konzervatóriumokban sajátítják el, de kiteljesedett cigány muzsikussá csak cigány zenekarban válik az ember. Évtizedekig az OSZK szervezte szakvizsgán kellett a tudást bizonyítani – ez volt a mérföldkő, amikor a szülő azt mondta a sikeres megmérettetés után: "Ember lettél, fiam! Most már tiéd lehet a világ! Muzsikus vagy!" S ez a cigány muzsikusnak tartást, emberi és szakmai méltóságot adott. Ezután jöhetett a hazai vagy külföldi munka, a tévé, a rádió, a hanglemezkészítés.

Végnapok előtt?
Mára siralmas lett a cigány zenészek helyzete. Úgy tűnik, ez a zene a végnapjait éli. Cigány zenekar a szállodákban, éttermekben olyan ritka, mint a fehér holló. A megélhetés miatt a kitűnően képzett cigány muzsikusok kereskedőnek, biztonsági őrnek mennek, de többségük a munkanélküliek keserű kenyerét eszi. A cigány zenészek évszázadokon át a cigányság krémjét alkották. A többségi társadalom rajtuk keresztül ítélte meg a cigányságot. A cigányság arisztokráciáját ők jelentették. Követendő életmintát sugároztak a mögöttük maradt testvéreiknek. A népies zene legkiválóbb művelőiként tartották őket számon, és dallamkezelésük, a darabok harmonizálása által sajátos cigány előadásmódot sikerült megteremteniük. A magyar nóta, csárdás, verbunkos mellett keringőket, operarészleteket, nyitányokat, operetteket, szimfóniákat, musicaleket adtak és adnak ma is elő, sajátosan improvizálva. A magyar cigány zene hiányzik a Magyarország-képből, pedig jó hatással lenne az országimázsra.

Felvetődik a kérdés: qui prodest? Kinek az érdeke, hogy a kultúrán, művészeten keresztül az ország legnagyobb lélekszámú, majd egymilliós kisebbsége, a cigányság ne fejlődjék, sőt még az értékétől is "megszabadítsák", hogy mezítlábas analfabéta, megbélyegzett, önmagát ellátni nem képes, jövőjét megfogalmazni képtelen magyar cigányság kóboroljon a 21. században hazájában, s ma már Európában is, étlen-szomjan? Mi ez, ha nem tudatos kirekesztés? A hatalom a cigányságot koldulásra kinyújtott kézzel tudja csak elképzelni?

A hét éve regnáló szocialista kormánynak üzenem: a cigány nép tehetséges, becsületes, dolgos, jóravaló, tiszta szívű emberekből áll. Akik aktívak, azok képesek környezetüket pozitívan befolyásolni és formálni, van bennük emberi méltóság, önbecsülés és moralitás. De hogy ez általános legyen, a kormány nem tudja a feltételeket biztosítani szeretett népemnek, a cigányságnak. Ezen kellene elgondolkodniuk! Ma már igen átlátszó, hogy szóban a cigányságért aggódnak, és féltenek bennünket a rasszizmustól, a fasizmustól, az antiszemitizmustól. De tett alig…

Így szép!
Tisztelt kormány! Önök képtelenek szolgálni a népet. Nem uralkodni, kioktatni és megfélemlíteni kell, hanem szolgálni. Semmit a népről a nép nélkül, mindent a népért és a nép által! A cigányság ügye össztársadalmi, nemzeti ügy. Ne fent, ne mások és ne nélkülünk döntsenek! Csak a "lízingelt" roma vezetők véleménye számít önöknek? A civil társadalom véleménye smafu?!

A cigányság 85-90 százaléka munkanélküli. Középkorra emlékeztető cigánytelepeken, kunyhókban élnek sokan. Csupán 0,7 százalékuk rendelkezik egyetemi, főiskolai végzettséggel. A cigányság fele mély szegénységben él, éhezik, tizenkét évvel rövidebb életet él meg, mint a többségi társadalom tagjai. Ez a híres európai roma integrációs program eredménye? Gratulálok! S megkérdezem: hol van a 120 milliárd forint, amit állítólag a cigányokra költöttek Magyarországon?

Évtizedeken át Puskás és a magyar cigányzene népszerűsítette hazánkat a világban. Sajnos Puskás Öcsi "elköltözött", de a magyar cigány zene itt van, itt maradt! Ez is hungarikum a javából. Mégis mellőzik az éttermekben, szállodákban. A korábbi bűnös döntés a cigány zene halálát hozza. Miért és kik előtt szégyelljük a zenei értékeinket, nemzeti művészetünket? Kiknek akartak megfelelni, akik elpusztították a cigány zenét és a magyar nótát, amelyek édes testvérek, egy tőről fakadnak, s mindkettő nemzetmegtartó erővel bírt. A görögök miért büszkék a buzukira, az osztrákok a sramlizenére, a franciák a sanzonra – és mi miért nem az értékünkre?

Reményeim szerint az új Fidesz–KDNP-kormány olyan nemzetpolitikát és nemzetfogalmat teremt meg, amely szerint a nemzet érdekközösség, amelynek összekötő szövete a közös nyelv és az azonos kultúra. Mindez az együtt átélt történelemben gyökerezik, a jelenkor kihívásaival birkózik, és a közös jövőképet élteti.

A magyar így szép – a cigány zenével, a magyar nótával együtt!