Magyar Hírlap online

Rablás

A fekete egyenruhás fiatalember dia­dallal nézett szét. Mintha az olimpiai döntőben térdelne hasán fekvő ellenfele hátán, magabiztosan nézte a tömeget, itt vagyok, csodáljatok, ünnepeljetek, ordította a tekintete. Igen, ő gáncsolta el, maszatolta földhöz a keszeg emberkét, akinek most csak bizonytalan hörgés hagyta el a száját. Aztán társak, újabb biztonságiak érkeztek, forgatták a foglyot, mint perzseléskor a disznót, s rendre kimazsolázták a zsebeit. Az meg csak mutogatott, akárha megkukult volna. Apró, kopott alak volt, riadt nézésű, sápadt is a szerencsétlenje, éppen olyan fakó, amilyennek a leírásokban egy tisztességes tolvajnak illik lennie.

Igen, lopott, bár az üzletközpont összeszaladt népe úgy mondta: rabolt. Azt is azonnal tudták néhányan, hogy az emeleti drogériából is elemelt ezt-ezt, sőt néhányan már a múlt héten is látni vélték, gyanús lett nekik ide-oda szaladgáló, fürge tekintete. A motozás nem tartott sokáig, gyufa került elő, meg két szál hervadt cigaretta, spárga, zsebkendő, igazolvány, fénykép, némi aprópénz, dobozban egy tűzőgépnek nevezett masina és egy határidőnapló a kabát alól. Úgy mutatta fel egyenként a kincseket a biztonsá­giak főembere, hogy mindenki láthassa azokat, mint első osztályú bűnjeleket. Aztán hamar kitetszett, a naplót meg a tűzőgépet az írószerboltból emelte el olyan sután a rabló.

Talpra rántották, s csak állt ott a kirakat előtt gyűlölettől körül­bástyázva, zavartan, s mintegy kívülállóként fogadva a hirtelen támadt népszerűséget. Nem értette, mi történik, s miért mondják azt neki, hogy ilyenek miatt tart itt ez az ország, én agyonlőném az ilyeneket, dolgozni kéne inkább, de az büdös, jobban tenné az ilyen, ha föld alá bújna szégyenében. Csak egy hang volt, amely megpróbált rést ütni a gyűlölet falán. Egy szemüveges öregember azt mondta, ne bántsák, nem tett ez az ember semmi rosszat, csak megpróbálta helyre ütni, amit odafenn elcsesztek. Mire egy vénasszony azonnal visszavágott neki:

– A maga feje, az van elcseszve. Na, mondhatom, maga is jó firma, szép kis mákvirág lehet, ha még védi is az ilyeneket.

– Ha már az Úr nem védi őket, valakinek csak védenie kell.

– Mit képzel, az Úr nem rendőr, hogy egész nap ilyen mihasznák után loholjon. Van annak elég dolga anélkül is.

De mire a vita igazán megizmosodott volna, rendőrök érkeztek. Sutyorogtak kicsit a főbiztonságival, majd vitték magukkal a riadt kisembert. Úgy néztek a népekre, mint csupa-csupa potenciális ügyfélre, s olyan gőggel vonultak emberükkel, mint akik megtalálták és visszahozták az emberiség elrabolt hitét.