Prohászkától Zuroffig

Az elmúlt hónapokban sok vitát gerjesztett a kettős mérce állandó fenntartása. Az antiszemitizmus rémképének életben tartásához újabb és újabb, kulturális és politikai adalékokkal állnak elő, így hozva még nehezebb helyzetbe a jelenlegi kormányt. Az ezen fáradozók időről időre felfújják a részigazságokat, ahelyett, hogy a kabinet tevékenységét próbálnák észérvekkel segíteni, vagy az ország helyzetét, az emberek sorsának jobbra fordítását megkönnyíteni, de nem, csak folytatják a hisztériakeltést.

Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök szoborállítása borzolta a kedélyeket néhány héttel ezelőtt. Természetesen azok számára, akik valamilyen módon elszenvedői voltak a zsidóság tragédiájának, megmagyarázhatatlan, miért aktuális éppen most ennek a szobornak a felavatása, hiszen a püspök egyik főművének címe: Az én antiszemitizmusom. A szoborállítás ellen tiltakozók történelmi ismeretei azonban hiányosak, ugyanis 1984. április 2-án Székesfehérváron ellenvetés nélkül avatták fel Fülöp Elemér egész alakos Prohászka-szobrát, amely azóta is ott áll. Megjegyezem, hogy ekkor még Kádár János vezette az országot, Apró Antal volt az Országgyűlés elnöke és Köpeczi Béla a művelődési miniszter.

Most pedig térjünk rá Nyirő József személyére. 1989-ben Pomogáts Béla bevezetőjével jelent meg Budapesten a Leánykérés a havason című elbeszéléskötete. Havasi tragédia címmel Nyirő novelláinak és publicisztikai írásainak gyűjteménye pedig 1995-ben, szintén Budapesten látott napvilágot. Vagyis akkor, amikor Horn Gyula MSZP-s kormánya az SZDSZ-szel koalícióban vezette az országot. Ebben az időben Fodor Gábornak hívták a művelődési és közoktatási minisztert. Azonban, hogy még inkább fokozzuk a kettős mércét, a Magyar írók állattörténetei című sorozatban, 2008-ban jelent meg szintén Nyirőtől a Máté a kutya című alkotás. Csak emlékeztetni szeretném az elvtárs urakat, hogy Hiller István volt ekkor az oktatási és kulturális miniszter, a miniszterelnököt pedig Gyurcsány Ferencnek hívták. De fokozhatjuk még tovább is, mert 2009-ben Budapesten jelent meg Nyirő A csillagig érő emberek című novelláskötete. Igaz, ekkor már új miniszterelnöke volt az országnak, Bajnai Gordon személyében.

Legjobb tudomásom szerint a liberális gondolkodók közül senki sem tiltakozott a könyvek megjelenése ellen – egyszer sem. Úgy hiszem, a tisztelt igazságosztóknak nem csak akkor kellett volna dühkitörést produkálniuk, amikor Kövér László megjelent Nyirő József újratemetésén – amely, mint tudjuk, a román hatóságok kegyeletsértő viselkedése miatt meg­hiúsult, pedig 2003-ban Marosvásárhelyen kiadták Nyirő válogatott novelláit Hull immár a fenyőtoboz címmel. Most, akkor hogy is van ez?

Visszaugorva ismét az MSZP–SZDSZ-es időszakra, pontosabban 1997-re, amikor az időközben elhunyt Képíró Sándor vagy a most eljárás alatt álló Csatáry László mindenféle gond nélkül térhetett vissza Magyarországra, abba az országba, ahol éppen akkor egy olyan kormány regnált, amelynek Belügyminisztériuma Császár Józsefné elvtársnő aláírásával hamis igazolást adott ki. A Belügyminiszté­rium hivatalos fejléces papírján, pecséttel ellátva igazolta Vajda Tibor számára azt, hogy Magyarországon, az ÁVO-nál nem volt megengedett a foglyok bántalmazása. Csak mellesleg jegyzem meg, hogy Kuncze Gábor belügyminiszter később visszavonatta ezt az igazolást, de Császár Józsefné elvtársnővel szemben semmiféle szankciót nem alkalmaztak, továbbra is folytathatta tevékenységét.

Ennek az igazolásnak a birtokában tudott Ausztráliában Vajda Tibor becsületsértési pert kezdeményezni az azóta már elhunyt Bárdy Magdával szemben, aki egykor pedig áldozata volt az ÁVO-nál. Vajdát senki nem akarta kikérni Ausztráliától, sem felelősségre vonni azóta sem. Efraim Zuroff, úgy látszik, ebben az időben még nem olvasta a nemzetközi sajtót. Vagy talán az AVH-n megkínzott, korábban Auschwitzot is megjárt Bárdy Magda és az ÁVH-n agyonvet férje, Somogyi Singer István Zuroff számára nem számított eléggé zsidónak?

A Képíró- és a Zentai-ügy kapcsán feltűnt Efraim Zuroff, aki napjainkban a jeruzsálemi Wiesenthal-központot képviseli, mint nácivadász, sajátságos kettős mércét állított fel. Nem tudom, mit szólna az általam nagyra becsült Simon Wiesenthal – akit személyesen ismertem –, ha élne, Zuroff tevékenységéhez, mert ő, noha a náci bűnösök felkutatásával foglalkozott életében, többször hangoztatta, a nácizmus és a kommunizmus által elkövetett bűnök között nem lehet különbséget tenni!

Volt szerencsém olyan személyeket ismerni, akik megélték Kamenyec-Podolszkíj borzalmát, sőt feljogosítva nem vagyok ugyan arra, hogy megnevezzem, de ismeretségi körömben jelenleg is él még egy olyan személy, aki gyerekfejjel megjárta ezt a borzalmat. Zuroff azonban történész létére sajnálatosan összekeverte a két helységnevet, igaz, hogy mindkettő k betűvel kezdődik, így történhetett meg, hogy Kecskemét nevét, ahol Csatáry szolgált 1941-ben, összetévessze a másik helységnévvel. E helyen zsidók százai­nak sorsa pecsételődött meg.

Az igazságszolgáltatás dolga, hogy eldöntse Csatáry megítélését, én – mivel nem vagyok történész – csak személyes fájdalmamat tudom kifejezni mindazon hittestvéreimmel szemben, akiket Kassáról deportáltak a halálba. Zuroffnak e sajnálatos tévedése után el kellene gondolkoznia azon, helyesen teszi-e, ha Magyarországgal szemben kettős mércét alkalmaz, mert egyelőre, még ha a bűnösök felkutatása helyeselhető is, mellényúlásaival kárt okoz a magyarországi zsidóságnak.