Magyar Hírlap online

Pribékek

Álláspont

Bal- és jobboldalon egyaránt el kell még számolni azzal a ténnyel, hogy a köztévé székházát nem tudta volna elfoglalni a tüntetők néhány száz fős kemény magja, ha nem áll mögötte a sokezres, Gyurcsány Ferenc távozását követelő, dühös, amúgy jól szituált középrétegbeli, illetve a budapesti egyetemekről összesereglett embertömeg, amely – ki kell mondani – akkor jogosnak találta a hazugság és a manipuláció szimbólumává vált MTV megostromlását. A Szabadság téren aznap este forradalmi hangulat volt, a kemény mag „harci sikereit”, például az emberek közé rontó vízágyús kocsi elfoglalását, tapsvihar, a szovjet címer leverését önfeledt ováció fogadta. Vélhetően sokan azok közül, akik most többéves börtönbüntetéssel fenyegetve a bíróság előtt állnak, egyfajta forradalmi indíttatásból érezték magukat feljogosítva az alkotmányos kereteket meghaladó cselekedetekre – írtam 2006. október 13-án.

Most, hogy a rendőrség Gyurcsányék által titkosított belső jelentése végre nyilvánosságra került, és tudjuk, hogy Gergényi Péter akkori budapesti rendőrfőkapitány szándékosan többórás késéssel rendelte el a riadót, ami miatt számos rendőr az ostromlók gyűrűjében rekedt, és közülük 113 szenvedett kisebb-nagyobb sérülést, továbbá, hogy mindez Gergényi „fegyelmi felelősségét” is felveti, engedjék meg, hogy további részleteket osszak meg önökkel az emlékezetes éjszakáról.

Órák óta tartott már a pankráció a székház előtt. A kemény mag már rég bent volt az épületben, és stúdiót keresett petíciója beolvasásához (lássuk be, egy egész országnak szerzett volna örömet, ha ez megtörténik), amikor – úgy fél tizenkettő táján – közvetlenül mellettem elfutott néhány egyforma, vadonatúj csuklyás pulóvert viselő alak, kezében szintén vadonatúj marmonkannákkal. Ezek az emberek akkor rögtön gyújtogatni kezdtek, így vált a lángok martalékává például Baló György kocsija is. A gyújtogatók sehogy sem illettek az addig ott tomboló futballhuligánok, nemzeti radikálisok és az őket biztató tüntetők sorába. Amikor a lángok felcsaptak, a tömeg nagy része eloldalgott, nem akarván asszisztálni a szándékos pusztításhoz. (Érdekes, hogy miközben a kődobálókat bíróság elé állították, a gyújtogatókat nem találta meg a rendőrség!)

Gergényiék csak akkor engedélyezték a környező utcákban már órák óta gyülekező egységeknek a székház visszafoglalását, amikor már csupán néhány begőzölt radikális téblábolt az épületben. Őket rabomobilba tuszkolták, a környéken pedig – az addig érthetetlenül visszatartott alakulatok – valóságos hajtóvadászatot indítottak a még fellelhető ellenzékiek után. Az egyik egység vezetője – szánalmas, pinceszagú, talán a második világháborúból megmaradt golyóálló mellényben, szedett-vetett felszereléssel – vörös fejjel üvöltött, hogy „rohadtak, kinyírtátok a kollégánkat”. Valaki ezt a hazugságot is beadagolta nekik…

Nem sokkal később a szemem láttára fogott körbe két fiatal lányt egy osztagnyi, önmagából kivetkőzött egyenruhás, s miután elkapták, hozzácsapkodták őket az egyik irodaház falához. Amikor kívülállóként sem tolerálva mindezt, rájuk üvöltöttem, hogy hagyják abba, ellenem és még néhány Magyar Nemzet-es újságírótársam ellen rohamot vezényeltek. A Nagymező utcáig futottunk…

Egyszóval piszkos játszma volt az a tévéostrom. Ami pedig azután következett, a 2006. október 23-i véres rendőri megtorlásig bezárólag, az a rendszerváltozás utáni időszak legszégyenteljesebb eseménysorozata – holtversenyben Gyurcsány Ferenc a határon túliak ellen uszító hadjáratával. A „szolgáló és védő” rendőrség mítosza percek alatt szertefoszlott. Igen sok dolga lesz még Pintér Sándor belügyminiszternek, mire sikerül helyreállítania a kék egyenruha becsületét.

Különösen úgy, hogy még mindig vannak a testületben, akik a rendőrterrort letagadják. Itt van például a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének lapja. A T-Ma címre hallgató förmedvény nyári számának címlapján ordít a szalagcím: Kártérítést a rendőröknek is! A harmincoldalas lap fele a Gyurcsány-pribékké szegődött rendőrök szörnyű megpróbáltatásait taglalja, annak apropóján, hogy – mily vérlázító – a kormány félmilliárd forintot költ a 2006. augusztus 20-i tűzijáték és az őszödi beszéd kiszivárgásától október 25-ig tartó rendőri erőszak áldozatainak kártalanítására. Kuss a sérült rendőr jussa?, Vért akartak, Provokáció, pofonok – sorakoznak a tendenciózus címek. Goebbels is megirigyelte volna ezt a professzionálisan felépített történelemhamisítást.

A kérdés csak az, hogyha a nemzetiszocialista és a kommunista rémtettek tagadása bűncselekmény, a gyurcsányizmus bűneinek tagadása miért nem az? Továbbá, hogy mennyi közpénzt kap ez a belügyes szakszervezet és a Biszku-érdemrendre pályázó kiadványa?