Magyar Hírlap online

Pöcköld ki!

Ballagok a Király utcán, mert ballagni jó, és ilyenkor fontos tapasztalatokat szerezhetünk embertár­sainkról. Unott, tetovált szemöldökű, szétszolizott, szőke nő álldogál az ajtóban, lehet húszéves, de akár negyven is. Szemmel láthatóan büntetésnek érzi, hogy a világon van, s hogy ma dolgoznia kell. Szívja, szívja a cigarettáját, majd a csikket gyakorlott mozdulattal kipöcköli az úttestre. A csikk egy ideig bucskázik a járdán, de aztán megadja magát, lehuppan a szegélyről, és az autókerekek martaléka lesz.

Odanézek: már legalább húsz ilyen csikk van ott. Három lépésre pedig a szemetes, a fene a láncdohányos életbe.

Ez a liba, aki pontos látlelete a Budapesten tomboló primitív igénytelenségnek, még arra sem veszi a fáradságot, hogy egy sorsára hagyott szardíniásdobozt keressen. Nem, ő inkább pöcköl. Pöcköl reggel, délben, este, pöcköl, ha jókedvre derül, és ha nyári zápor közeleg. A Király utcán bezárják a boltokat és újakat nyitnak, gyermekek születnek, tisztes öregek halnak, kormányok jönnek és mennek, kimerül a világ kőolajkészlete – de ő ott áll a bolt előtt és csak pöcköl.

Talán a családból hozta magával a pöckölés mesterfogásait. Az apja férfiasan pöckölte a csikket, a kedves mamája finom mozdulatokkal, s ezt ötvözi ő valami egészen emelkedett, csak rá jellemző egyéni mozdulatsorral. Persze fej is kell hozzá, mert teszem azt, Tolnay Klárit bajosan tudtuk volna elképzelni ilyen Király utcai pöckölőnek.

Az a baj csak ezzel az egésszel, amire Széchenyi gróf volt bátor felhívni a figyelmünket, hogy mi, magyarok még az első lépést sem tesszük meg, de már a másodikon gondolkodunk. Teljesen felesleges Szent Koronáról, Trianonról, nemzeti összetartozásról papolni olyasvalakiknek, akik még addig sem jutottak el, hogy a csikknek nem az utca kövezetén a helye. Az elmúlt húsz esztendő két főbűne: önálló gondolkodást és cselekvést feltételeztünk gondolkodásra és cselekvésre képtelen emberekről, valamint nem mertük kimondani, hogy suszter a kaptafához, mindenki foglalkozzon a saját dolgával.

Pöckölés közben nincs idő a nemzeti sorskérdésekre. De nagyon kérem, a pöckölő ne panaszkodjon annyit a saját sikertelenségéről, ha egyszer úgy él, mint a barlangban szokás.

Ha semmibe vesszük a közös tulajdont, ne csodálkozzunk, ha a közösség is tesz ránk. A gondviselés bölcsen elrendezi a dolgokat. Csak legyen annyi eszünk, hogy az ok-okozat összefüggésben visszafelé gombolyítjuk fel az események fonalát: ott kezdődött minden nyomorúságom, hogy kipöcköltem egy csikket a Király utcára.