Magyar Hírlap online

Demokrácia – rabokrácia

Európa keleti fele és a demokrácia soha nem voltak édestestvérek. Mifelénk a homályos fogalmak, a személyes érzelmek, a meg nem ért gondolatok, az egyéni érdekek és ambíciók domináltak, s azok deformálták a szó jelentését. A török hódoltság jegyei több száz év múltán is megmutatkoznak, demokráciánk balkáni vagy közel-keleti hasonlóságokat mutat. Kapard meg az oroszt, és meglátod a kegyetlen tatárt, aki uralkodott rajtunk – tartja a közmondás. Kapard meg a felszínt, és meglátod az adószedő törököt. A demokrácia szabatos meghatározására ezúttal itt nincs helyünk, így csupán néhány sajátosságra kívánjuk felhívni a figyelmet.

Először is a demokrácia karakterfüggő. Legnagyobb ellensége az irigység és a kapzsiság. A kapzsiság a "csak nekem" ördöge, az irigység arra csábít, hogy ne csak kívánjuk a másét, hanem el is vegyük, ha megvan hozzá a hatalmunk. Pedig arra kell büszkének lennünk, amit saját magunk törvényes eszközökkel szereztünk, amit önmagunk alkottunk, és ne a máséra fájjon a fogunk.

Másodszor: a demokrácia jóléti fogalom, életszínvonal-függő. A demokrácia intézményei – a hivatalok, az iskolák, a kórházak, a kultúra intézményei – mind pénzbe kerülnek. Egy szegény állam kevéssé engedheti meg magának a demokráciát. Ha csak a palotákhoz vezet kifogástalan út, ha csak a kivételezettek élvezhetik a jó iskolákat, a színházat, az orvosi ellátást, az nem demokrácia. Különösen igaz ez az iskolákra és a kórházakra, hiszen a tudás és az egészség mindenkié, nem csak törzsfőnöki privilégium. Ahol csak éppen annyi van, amennyi a vezetőség ellátására elegendő, akkor ez a vezetőket a jogok és a javak kisajátítására sarkallja. Ilyen állapotok idején a vezető réteg azt tesz, amit akar. A legerősebb és a legerőszakosabb közülük – megfelelő ellenzék hiányában – szinte diktátori posztra emelkedik. Ezerféle adó kivetését tekinti a fő jövedelemforrásnak, a kincstár és személyes biztonságuk rendőri védelmét a legfontosabb tevékenységnek, mondván, a polgároknak már így is több van, mint amit megérdemelnek. Az a meggyőződés alakul ki a vezetőkben, hogy a túl nagy szabadság veszélyezteti a hatalmukat. Ahol a választásokat kétes eszközökkel manipulálhatják, mert attól tartanak, hogy a szabad választás alapjaiban változtatná meg bevált "rendjüket", ott fundamentális baj van a fogalmakkal.

A demokrácia szó szerint népuralmat jelent. A mi életünkben e fogalomnak mind a két elemét lejáratták. A "nép" nevében ezreket öltek meg, tízezreket deportáltak, százezrek menekültek a szülőföldjükről száműzetésbe. Az "uralom" szót ne is vesézzük. Ma a demokrácia új jelentését kell megkeresnünk, meghatároznunk, majd annak jegyében politizálnunk. Ott, ahol az emberek mindennapi megélhetése a tét, nincs idő magasabb rendű társadalomfilozófiai kérdésekkel bíbelődni. A család eltartása olyan nyomást gyakorol az egyénre, hogy képtelen bármi másra gondolni. S talán ez is a cél: a csöndes rabszolgaság, látszatjogokkal. Az új fogalom: rabokrácia.

Ideje volna tudomásul venni, hogy a demokrácia nem munkatábor! A demokrácia legfontosabb eleme az egyén és annak szabadsága. A demokráciában mindenki számít, ha csak egy embernek a joga sérül, mindenki joga sérül. Legyen végre demokrácia a választóknak is, ne csak a kiválasztottaknak! Csak így valósulhat meg az egyéni kezdeményezőképesség, alkotókészség s később a siker. A demokrácia csak olyanoknak való, akik felelősséggel hoznak döntéseket, akik készek és tudnak is cselekedni, és akik vállalják cselekedeteik következményeit. Olyanoknak, akik nem csupán rendőri segítséggel, hanem a józan ész erejével képesek kormányozni. Olyanoknak, akik a felmerülő lehetőségek közül felelősen tudnak választani, akik úgy tudnak felvágni egy tortát, hogy abból mindenkinek jusson egy szelet. Ez az alapja annak, hogy a demokratikus hatalom valamennyi polgár javát szolgálja.

Minden polgár számít. A demokrácia intézményeit – iskola, kórház, nyugdíjpénztár – bárki szabadon használhassa, ne csak az, aki a győztes táborra szavazott. Ne kelljen behódolni a hatalomnak, a hatalom ne uralkodjon, hanem szolgáljon. Az adó a közjót szolgálja, ne az állami hivatalnokokat. A közhivatalnokok ne a feletteseiknek akarjanak megfelelni, hanem az állampolgároknak. Ha a demokratikusan választott politikusok a kritikát nem tűrik, le kell vonni a konzekvenciát. A problémákat megegyezéssel kell megoldani, nem rendőri erőszakkal. A rendőröknek a bűnözőket kell üldözniük, nem a békésen tüntető polgárokat.

Az emberek jóléti államot akarnak építeni, olyat, ahol nemcsak az egyéni szabadság biztosított, hanem az anyagi, a fizikai és a szellemi biztonság is – mindenkinek.

---

(Eddig megjelent írások: Stefka István, A magyar szép, MH, 2009. május 16., Olvasóink reflexiói, május 22., Gereben Ágnes, Több mint veszélyes, május 23., Vámos György, A múlt jelene, május 25., Fricz Tamás, A teljes újjáépítés, május 29., Pősze Lajos, A legszebb a magyar!, május 30., Bíró Zoltán, Közízlés és megmaradás, június 2., Alexa Károly, 1956, újrajátszva, június 6., Jobbágyi Gábor, Keresztény rabszolgák, június 10.).