Orgia után
Hirdetés
Hell István most éppen buddhista gimnáziumi tanárnak nevezi magát. Nyilván a nagyobb hatás, a megdöbbentés kedvéért. Eddig újságíróként és mindenekelőtt roma jogvédőként ismertük – különösen az elhíresült zámolyi eset után –, de úgy tűnik, sokféleképpen azonosíthatja magát az az ember, aki mindenhez ért, aki mindent tud. Ő például azt is tudja, hogy fideszes-jobbikos orgia volt a múlt hét végén rendezett Kurultáj, semmi más.
Hell István a Népszava augusztus 13-i számában reagált arra a publicisztikára, amelyet még a törzsi gyűléssel kapcsolatosan írtam a Magyar Hírlapban. A személyem nem érdekes, a nekem adresszált sértések és áthallásos célozgatások pedig még kevésbé azok.
Bár Hell István kétségkívül jól forgatja a tollat, írása elég gyengén kezdődik. Alkoholról, drogról, tűszúrásokról, azaz egy mindent elborító bódulatról van szó az első fejezetben, amelyet én, illetve a hozzám hasonlók etnonacionalizmussal helyettesítenek, merthogy olyan nehezen igazodunk el a világ dolgaiban.
Nem! Kumisz, lóbőrtömlőből! Azért is furcsa, hogy kihagyta ezt a lehetőséget a szerző, mert a hazai liberalizmus egyik legfontosabb kifejezési eszköze a sztereotípia. Például ha valaki magyar, akkor fasiszta. Ha cigány, akkor mélyszegény. Ha zsidó, akkor nagyon okos. És ha valaki zámolyi cigány, akkor azért hagyja el az országot, mert üldözik. S nem azért, mert fél, hogy felelősségre vonják egy gyilkosság ügyében…
Mindezek ellenére érdekes írás Hell István Újra száll a kurulturul című opusza. Azokra a történelmi kérdésekkel foglalkozó passzusokra nem érdemes odafigyelni, amelyekben konkrét történelmi, illetve eredetelméleti kérdésekkel foglalkozik a szerző. Ezek nemcsak zavarosak, de csúsztatásoktól sem mentesek, keverednek benne a tudományosnak vélt cáfolatok és megállapítások bizonyos politikai gondolatokkal. Hell Istvánt az sem zavarja, hogy a 19. században folytatott finnugor nyelvészeti kutatások óta sok minden történt, több külföldi tudós például az úgynevezett finnugor nyelvcsalád létét is megkérdőjelezte már tudományos publikációban. Persze velük is lehet vitatkozni. Akik ezen a terepen mozognak, azok amúgy is természetesnek tartják a vitát, a nézetek és elméletek sokféleségét. Ez a kurultájosokra is vonatkozik.
Ha Hell egyszer megjelenne a körükben, jól érzékelhetné ezt a toleranciát, amely egyébként élesen szemben áll a saját világforradalmár harcosságával. Voltaképpen az sem derül ki egyértelműen, hogy Hell István a finnugoristák pártján állna. Valószínűleg éppúgy zavarja ez az elmélet is, mint a kurultájosok Közép-Ázsia verziója, hiszen mindkettőben a magyarokról, a magyarok identitáskereséséről van szó. Talán annyiban tartja jobbnak a finnugorista verziót, hogy ez a Kovács-féle „merjünk kicsik lenni” imperatívusz őstörténeti változata.
Hell fél, mint a gyerek a sötétben. (Csak be ne pisiljen.) Nyilván őt is sokkolta a magyar csapat olimpiai sikere. A nyolc arany, a megannyiszor eljátszott Himnusz, ráadásul a liberálisok által odaképzelt cigányzenei és klezmer elemek nélkül. Mi itt a nemzeti oldalon még elég bizonytalanok vagyunk. Merjük-e hinni egyáltalán, hogy a siker nyomán tényleg valamiféle összetartozás-érzés ébredezik a magyarokban, megfejelve némi, pártokhoz, de talán politikához sem kötődő halovány optimizmussal. Óvatosan ugyan, de reménykedünk, hátha túléljük a ránk mért csapásokat, a nemzet végső szétveretésére tett kísérleteket.
Hell István viszont előbbre jár, sőt, túlszaladt a célon is. Mintha úgy látná, nem is aranyérmet, hanem vaskeresztet akasztottak volna bajnokaink nyakába Londonban, s mintha szélsőjobbra tolódott volna a kormány azzal, hogy hetvenmillióval támogatta a Kurultájt. És vajon mit szóltak volna Hell és a hazai liberálisok, ha ez a kormány a Tom Lantos Intézet helyett inkább egy eredetkutatási intézetet hozott volna létre? Merthogy ez lett volna a kutya kötelessége. Akkor mekkora lenne a liberális pánik?!
Hell István számára az orgiában is az volt a legfőbb hiba, hogy ott a magyarokról és rokonaikról volt szó, s nem másokról. Mert pont arra figyelmeztet írásában, hogy az ősmagyarok már rég kihaltak, és a mai Magyarország sokféleképpen és sokféle népcsoporttal, például németekkel, románokkal, zsidókkal, cigányokkal elkeveredett lakóinak semmi közük az egyébként már rég kihalt ősmagyarokhoz. Liberális körökben ezt nyilván épületes és gazdagon rétegzett álláspontnak tekintik. Nem törődve azzal sem, hogy a hazai cigányságnak például esze ágában sincs elkeveredni senkivel sem. Nem is volt soha. Ma is élesen – a Hell Istvánhoz hasonló jogvédőknek köszönhetően pedig egyre élesebben – különböztetik meg magukat a lenézett „parasztoktól”, ahogy ők nevezik a magyarokat.
Hell István jól ismeri ezt a kultúrát. Nagyon is jól. Szerepe a zámolyi romák „exodusában” külön történet. A hazai liberalizmus igyekezett ott is lejáratni Magyarországot. A liberalizmus, amely hazudik mindenkinek. Legfőképpen épp a cigányságot csapja be, hogy a baloldali gondolkodású emberekről ne is beszéljünk. A nagy humanizmus, a híres progresszivitás és a multikulturális szólamok mögött ugyanis a legnyersebb és legprimitívebb hatalomvágy uralkodik. És ez a liberalizmus annál dühösebb és annál agresszívabb, minél távolabb érzi magát a céljától. Ennyi ez az egész.
Hirdetés
Hozzászólások:
Vasvillával összehányt iromány, átgondolatlan mondatokkal, zavaros szerkezetben, meggyőző erő nélkül. Össze-vissza kapkod a témákban, pl. a zámolyi romákra többször is visszatér.Gyenge írás, nem válik a lap dicsőségére.
Kíváncsi lennék, hogy a szerző tudna-e egyszer olyan cikket írni, amely nem napi politikai elfogultsággal, vagy személyeket támadó céllal készül és előre mutató gondolatai vannak. Már csak a próba kedvéért is érdemes lenne kipróbálnia.
Magát a cikket nem kívánom minősíteni, de az utolsó előtti bekezdés az biztosan megalapozatlan. Aki nem vak az láthatja, hogy a magyarság szegény rétegei és a cigányság között erős és folyamatos keveredés van.
imé alant , a lét díszpéldány!!!
...mellesleg nem keveredés, hanem leszaporodás,letaposás és élettér nyerés folyik...
Abban a faluban -amely még húsz éve szín magyar etnikumu volt- melyhez munkám kapcsolódik, magyar anyáktól nyolc félvér gyerekről tudok. Továbbá aki ebben a témában is laikus annak ajánlom, hogy nézzen meg néhány cigány vállalkozók által indított munkásbuszt, hogy ott milyenek az etnikai arányok.
... aki summás,az nevéhez híven szintén a buszon ül?, és sommás véleményét megosztja itt velünk?...
előzőleg nyilván nem lét , hanem két díszpéldányt szerettem volna írni , elnézést az elütésért!...
Hell István viszontválasza:
*://valasz.nolblog.hu/archives/2012/08/18/Handabanda_Valasz_Sinkovicsnak/
Köszönjük a MAGYAROK nevében,hogy kiáll értünk !
Ilyen Hell félék csak itt létezhetnek ebben az
országban,csak itt támadhat saját NEMZETE ellen.
Más országokban már rég lecsukták volna hazaárulás
vádjával.Népszava vagy Népszabi mely Teller Ede
levelét is meghamisította ? Milyen újságok ezek??
Hiteltelen MAGYAR ellenesek !!!!!
A 'Hell' névhez szerencsére nem csak ilyen gusztustalan szellemiség kötődik: gondoljunk pl. Hell Miksára.
Mutatis a népszavátol igy müvész néven.Nem szerencsés más ujságokat minősiteni amikor a sajátja a megszünés határán van ha ott jó ujságirok lennének és nem magyar gyülölö tolnokok akkor nem kéne mecénások után szaladgálniuk.
Hellnek persze nem kell kutatnia a gyökerei után. Pedig az Ószövetség szerint is legalább kettős eredetű...Mi a fas.z köze van ahhoz, ha a magyarok is keresik a gyökereiket? Egyébként meg az egész emberiségnek finogja sincs az eredetéről, a latinok pl. az angolokkal együtt csak találgatják, merre jártak, míg "oda" nem értek.
01. Mutatis maga mit mond? Alig érteni... Mindegy, valami bibsi hablaty... A cikk amúgy nem rossz.
Volt igen közeli ismerősöm, aki nem viselte el a neki adott keresztnevet. A cikk-i István igazán alkalmas időt választana, ha a nevet tovább nem szégyenítené.
7,ZengőVárkony! Elolvastam az inkriminált Hell féle cikket. Rájöttem, hogy borzasztóan elfáradtam az elmúlt huszonkét évben. Ugyanezt a mocskos, ferdítésekkel, látszatigazságokkal, szemtelenséggel operáló véleményformálást hallom, olvasom évtizedek óta s mára immunissá váltam iránta. Úgy érzem, tökmindegy, mit írnak ezek a csipkebokoralmosok. Őszintén, van vagy lehet súlya a magyar államiság történetében, a magyar nemzet életében egy Hellnek? Maga a kérdés is nevetséges és komolytalan. A hozzászólásokat is elolvastam, egyetlen ellenvélemény sincs közöttük. Szerintem a lap szerkesztői írják őket, ha volna valamilyen módszer arra, hogy összeszámláljuk a ,,hell-szerűen" gondolkodókat, talán százan se lennének. De ezt ők is tudják és ez a fő bajuk.
Sinkovics úr, még a Kádár-rendszerben sem volt ilyen átlátszó, kendőzetlen talpnyalása a rendszernek, mint amire Ön itt példa. Ez a magyar újságírás 23 évvel a rendszerváltás után?
Nyilván őt is sokkolta a magyar csapat olimpiai sikere. A nyolc arany, a megannyiszor eljátszott Himnusz, ráadásul a liberálisok által odaképzelt cigányzenei és klezmer elemek nélkül................................odaképzelt cigányzenei és klezmer elemek nélkül:)))))Ez nagyon ül:))))Ez egy igazi gyomros:)))
És vajon mit szóltak volna Hell és a hazai liberálisok, ha ez a kormány a Tom Lantos Intézet helyett inkább egy eredetkutatási intézetet hozott volna létre? Merthogy ez lett volna a kutya kötelessége....................Ezzel még adós a kormány.Ezt én hiányolom.Szükség lenne rá.
Kiváló cikk, köszönet érte a szerzőnek! Látszik, hogy néhány liberális idiótánál kiverte a biztosítékot. Hiába no, fáj az igazság!
24 óra hírei
Hirdetés
Vélemény
-
Sinkovics Ferenc:Beszéljünk tabuk...Merkel asszony üzent, és itt most nagy... -
Flick László:Brüsszel pajzsaHős Achilles legendás pajzsát a... -
Szentmihályi Szabó Péter:Sarkosan fogalmazvaVadai Ágnes azt szeretné, ha... -
Tamáska Péter:Egy katona egyenruháiLapunk május 13-i számában Kiss Gy. Csaba... -
Sági György:A toleránsok...Mai szekularizálódott világunkban a... -
Bayer Zsolt:MagántulajdonA nagyméltóságú Helytartótanács úgy...
Könyv - Rendelés
-
Könyv - Bolti ár: 5 970 Ft
Internetes ár: 5 075 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 3 800 Ft
Internetes ár: 3 230 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 5 000 Ft
Internetes ár: 4 250 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 2 490 Ft
Internetes ár: 2 117 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 2 980 Ft
Internetes ár: 2 533 Ft - 15% kedvezménnyel


Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 18