Magyar Hírlap online

Névbitorló pártok

Tudjuk, hogy a még kormányon vegetálgató Magyar Szocialista Pártnak nincs köze a nevéhez, amennyiben a szocialistának nevezett pártok baloldaliak. Az MSZP nem baloldali, az egykori kommunista szóhasználat szerint a neve lehetne inkább burzsuj párt, vagy kicsit korszerűbben: liberális kapitalisták pártja. Esetleg nemzetközi bankárpárt vagy bármi más, ami a globális tőkeuralom kollaboráns kozmopolita pártjának politikájára utalna több-kevesebb pontossággal. E párt azonban jelentősen torzult állapotában is az egykori Magyar Szocia­lista Munkáspárt jogutódja, sajátos bolsevik-liberálkapitalista képződményként. Így még mindig van némi jogosultsága a szocialista megnevezésre, különös tekintettel arra, hogy megőrizte a hagyományos bolsevik mentalitást és módszereket, tovább is fejlesztette, korszerűsítette és leleményesen alkalmazza a nemzetek fölötti fináncoligarchia szolgálatában, illetve a nemzeti lét felszámolásának programjában.

Ami azonban bennünket, mint a Magyar Demokrata Fórum alapí­tóit közelebbről érint, az egy másik párt botrányos névhasználata. Az egykori MDF-ből ugyanis húsz év szívós aknamunkája következtében semmi sem maradt az ilyen nevű pártban, még nyomokban sem. Eszméit, politikai irányultságát, magatartásbeli normáit, a magyar politikai életben elfoglalt helyét tekintve sem! Ami elkezdődött úgy 1989 ősze táján, majd tovább bontakozott a kilencvenes években az Antall–Boross-kormányok idején, az már merőben más politika volt, mint amit az eredeti MDF képviselt és jelentett a magyar közéletben. Ez sokak számára csak jóval később vált nyilvánvalóvá, másoknak még ma sem. Az viszont mindenki számára – a legelvakultabban „hűséges” MDF-esek szemében is – vitathatatlan ma már, hogy a Dávid–Herényi-korszak a züllés és a züllesztés korszaka. Ennek a pártnak a vezérkara a leggátlástalanabb módon, törvénytelen eszközökkel szabadult meg régi tagjaitól, lehetséges riválisaitól, s maradék embereivel mindezt meg is szavaztatta. Dávid Ibolya és Herényi Károly és még néhány karrierlovag lényegében a maga személyes és családi érdekeinek szolgálatába állította az egyre gyérülő tagságot, majd kiárusította a pártot a balliberális érdekcsoportoknak.

Előbb összefeküdtek fűvel-fával, például a Tisztelet Társaságával, a Hit Gyülekezetével, a Political Capital nevű sötét céggel, majd Bokros Lajossal, s végül a választási pánik csúcsán a Szabad Demokraták Szövetségével. És még mindig van képük hozzá, hogy az MDF nevét hempergessék a sárban! Mi sem természetesebb ezek után, hogy Dávid Ibolya, Herényi Károly és – ha jól tudom – Csapody Miklós megszavazták a parlamentben az úgynevezett holokauszttagadás büntethetőségét, szemközt köpve ezzel mindazokat, akik valaha is a kommunizmus, Sztálin, Rákosi és elődeik vagy utódaik áldozatai lettek. Azt sem nehéz kitalálni, hogy nekik mi ebben az üzlet. Nyilvánvalóan az, hogy a választási kampányban jutalmul kapnak némi segítséget még a szociálliberális érdekköröktől és esetleg külföldről is, hátha mégiscsak bejutnak az új parlamentbe, és egyebek közt mentelmi jogot is élveznek majd. Szavazatukra Herényi tette fel a koronát egy utóbbi nyilatkozatával, amely szerint a kommunizmus áldozatai nem is annyira áldozatok, hiszen ők maguk választották sorsukat.

Az aljasságnak és a tömény ostobaságnak már-már páratlan megnyilvánulása volt ez. Arról azonban szó sincs, hogy ezzel Herényi kiiratkozott volna a demokráciából, hiszen ez a demokráciának csúfolt rendszer – amint azt nap mint nap tapasztaljuk – minden gyalázatot megenged, és ha egyszer valaki felkapaszkodott a politikai osztályba, és ott gyökeret is eresztett akármilyen áron, akkor ő bizony része ennek a demokráciának egészen addig, amíg a választók észhez nem térnek, és ki nem pofozzák onnan a szavazataikkal. Talán most ez is megtörténhet.

Ám a kérdés ezúttal az, hogy mért nincs szabály arra, hogy egy párt csak addig viselhet egy nevet, amíg annak legalább többé-kevésbé megfelel éveken át tanúsított politikájával, magatartásával. Mert lehetne-e például kisgazda párt nevén kommunista vagy szociáldemokrata néven nyilaspártot működtetni? És lehet-e szabadon bitorolni korábbi pártok nevét, azoktól merőben idegen, sőt azokkal ellentétes politikai célokra? És mért ne lehetne felvetni a méltatlanság vélelmét olyan helyzetekben, amikor a cégbíróságnál valamely párt nevén bejegyzett csoport valójában üzleti tevékenységet folytat, és esetleg nyilvánosházat is működtet, amelynek élén a madám pártelnökként szerepel?

Itt nem „szerzői jogokról” van szó, sokkal inkább a hazai közélet és a magyar politikai osztály megtisztításának a követelményéről.