Magyar Hírlap online

Mit szólnak a Wall Streeten?

Úgy jó huszonöt évvel ezelőtt mondta az akkori magyar Himalája-expedíció tagja, hogy csak a kis dolgok számítanak. Mármint fönn, a hegyen, mondjuk hatezer méter magasságban. Ott a szavak, a fogadalmak és kinyilatkoztatások már nem jelentenek semmit. Ott csak az az érdekes például, hogy este, amikor a sátorban a hálózsákjába bújik az ember, ne felejtsen el magával vinni egy olajoshal-konzervet. Mert ezzel a konzervvel kezdi majd a reggelt, amely a málhában egyébként olyan betonkeményre fagyna, hogy lehetetlen lenne megenni.

Hasonló a helyzet nagy sorskérdéseinkkel is. Sokat jelentene pél­dául az ország számára, ha az idegenforgalmi szektor valóban lábra tudna állni. Nemcsak a nagy, négycsillagos szállodákról van szó, hanem a kis lovastanyákról, fogadókról, a „zimmer ferikről”, a falusi turizmusról. Zala megyében járva azt tudtuk meg például, hogy ott a 2009-ben beváltott üdülési csekkek értéke 4,7 milliárd forint volt. Elképzelhető, mekkora csapást mér a zalai idegenforgalomra egy különben „kis dolognak” számító szocialista kormányzati lépés, az üdülési csekkek megadóztatása. Hogy az olyan előnytelen döntésekről, mint a szálláshely-besorolás megváltozatása, már ne is beszéljünk. A falusi turizmust még ezen belül is kitüntetett figyelemben részesítette a szocialista kormány, megszüntette ugyanis e szektor adókedvezményét.

Hát igen, ha már ott szerepel valamiben a falu vagy a vidék szó, a szo­cialista politikusok zsebében kinyílik a bicska. Talán a gazdák vagy a családi gazdaságok emlegetésével lehet belőlük még ennél is hevesebb reakciókat kiváltani. Megdöbbentő problémáról beszélt nemrég Font Sándor, a parlament mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke. Elmondta, hogy a 2013-ig felhasználható uniós mezőgazdasági pénzekből már csak húsz százaléknyi maradt. A többit szétosztották a szocialisták. No de hogyan! Font Sándor kimutatásai szerint a pénz hatvan százaléka mindössze négyezer mezőgazdasági nagyüzemnek jutott. Ezek a cégek, illetve zöld báróknak „becézett” tulajdonosaik közismerten a régi téeszvezetőségekből mentették át magukat, s az MSZP-hez kötődnek. A támogatási pénzek fennmaradó negyven százalékán pedig körülbelül százötvenezer gazda és családi gazdaság osztozott.

Tudható, milyen hatása van ennek is a falvak, különösen a kisebb falvak sorsára. De talán a falunál is magasabb helyen áll az önkormányzat az MSZP-s utálatlistán. A rendszerváltás óta kérdezi a szocialista elit: mit képzelnek magukról az ostoba emberek, önmagukat akarják kormányozni?! Hisz erre csak a tapasztalt szocialisták képesek. Már a Horn-kormány idején felvetődött az MSZP berkeiben, hogy egy központi hivatalra vagy éppenséggel egyenesen a Belügyminisztériumra kellene bízni a települések direkt irányítását. Meghatározva, hogy mire és mekkora összeget költhet egy-egy önkormányzat. A többiben akár dönthetnek is a bunkók… Az a hadjárat tehát, amelyet nyolc éve viselnek a szocialista kabinetek az önkormányzatok ellen, már csak „nemes örökség”.

Hadjárat, de vajon mindegyik ellen? Azt mondják, igen. Tény, hogy a baloldali önkormányzatokat is érintették az elvonások, a baloldali adminisztráció azonban kínosan ügyelt arra, hogy más csatornán visszaadja a pénzt a jövő kiszemelt tanácselnökeinek. Sőt! Gelse polgármestere például, ha nem is az MSZP, de az SZDSZ segedelmével került a székébe. A falu a szocialisták által koordinált re­gionális támogatásokból 130 millió forintot kapott az iskola felújítására, majd ugyanerre újabb 400 mil­liót. De megesett az is, hogy Gelse kért nyolcmillió forint „önhikis” támogatást, ezt a kincstár 15 millióra emelte, a Pénzügyminisztérium pedig 25 millió forintot utalt ki végül a községnek. Erre egyébként már csak azt lehet mondani, hogy szolgálja a pénz a gelsei emberek és a gelsei családok egészségét, boldogulását. De mi lesz a többiekkel?

A szép emlékű Széchenyi-tervet éppen azért hozta létre annak idején a Fidesz-kormány, hogy elsősorban a kicsiket, például a kis- és középvállalkozásokat támogassa. Vitathatatlan, hogy ez az elképzelése a „kis dolgok” fontosságának filozófiájából, a kicsi, de erős építőkockák elméletéből született. Maguk a kisebb szo­cialista vállalkozók vallották be, hogy ők voltak a Széchenyi-terv kedvezményezettjei legalább 60-65 százalékban. No igen. A program építeni akart, s ebben a megközelítésben nem volt érdekes, hogy egy kisvállalkozó kire szavazott, vagy melyik párthoz tartozik. Nem véletlen, hogy a 2002-ben megalakult Medgyessy-kormány első lépései között intézkedett a Széchenyi-terv eltörléséről. Nemcsak a program elegáns nagyvonalúsága ijesztette meg, de gyorsan felismerte, ha ebben a szellemben mennek a dolgok, még véletlenül megerősödik a nemzet. És mit szólnak majd ahhoz a Wall Streeten?!