Magyar Hírlap online

Mi van a siker mögött?

Az Oscar-díj nem védjegy. Hihetetlenül ócska filmek és alakítások, és meglepően jó filmek és alakítások – színészek – is megkaphatják a szobrot, amely a modern kor hősének, a sztárnak az egyik lehetséges attribútuma, körülbelül úgy, mint Szent Katalinnak a kerék vagy Szent Ferencnek a liliom.

Így az Oscar-gálát letaroló Michel Hazanavicius és az ő némafilmesének esete sem azért érdekes, mert szétdíjaztak egy jó filmet – persze ettől még jó a film, legalábbis a kritikusok egybehangzó véleménye szerint; és most ne menjünk bele abba, hogy vajon merne-e egy kritikus mást írni, miután a tavalyi cannes-i vetítés után spontán tömegpszichózis alakult ki a vetítőteremben, és felállva ünnepelt a szakma –, inkább annak érdemes utánagondolni, hogy a kimondhatatlan nevű rendező filmje miért tudott ekkorát szólni.

Nos: véleményünk szerint nem az európaisága, és nem is a francia-sága miatt, még ha ezt is vizionálja Frédéric Mitterrand (ő a párizsi Szőcs Géza) és az európai mozisszakma. Amely elfeledkezni látszik arról az apró tényről, hogy a filmet Amerikában forgatták, a főszereplőkön kívül amerikai színészekkel, konkrétan egy amerikai sztoriból. A némafilmest az utolsó pillanatban tették be a cannes-i programba, ahol azonnal lecsapott rá az egyik legnagyobb amerikai producer, Harvey Weinstein, aki tízmillió eurónyi összeget fektetett a film amerikai népszerűsítésébe, miközben – az MTI híre szerint – reklámjaival arra emlékeztetette Amerikát, hogy ez olyan film, amilyet „Hollywood valamikor tudott csinálni, és amilyet Hollywood ismét tud csinálni”.

Vagyis amíg itt, Európában az európai – francia – film sikerét ünneplik néhányan, az Oscar-döntnökök valószínűleg épp azért díjazták az alkotást, mert az Hollywood-kompatibilis – függetlenül attól, hogy félig amerikai, félig francia, vagy tán egészen az –, mert a 3D korában voltaképpen csak ezzel, a „régiesítéssel”, a némafilmes korszakot felelevenítő történettel és trükkel lehetett újítani, és Amerikában mindig újítani kell, végső soron pedig azért, mert egyesek nem sajnáltak baromi sok pénzt beletolni ebbe a sikersztoriba.

Mindez csupán arra magyarázat, hogy miért pont ez az „európai” film vihette haza a számtalan szobrot, és miért nem egy másik, miközben a „zs” kategóriás, a bevásárlóközpontok turkálóiban porosodó francia és olasz filmek közt is akad számtalan, amely jó néhány Oscar-díjas műalkotásnál magasabb művészi színvonalat képvisel.

Legalábbis innen, Európából nézve, és feltételezve, hogy a művészi minőség nem konszenzus és nézőpont, valamint díjak kérdése, hanem vagy meglévő vagy meg nem lévő dolog – utóbbi esetben pedig nem segít az adott produktumon se a PR, se a producer, se az aranyszobor.

Persze a kimondhatatlan nevű francia rendező és legkedvesebb játszópajtása, Jean Dujardin (a főszereplő) erről nem tehet, ők csak csináltak egy jó filmet, jó csillagállás alatt.