Magyar Hírlap online

Méltóság és demokrácia

Aki csatlakozik egy szövetséghez vagy szervezethet, mindig felad valamit az önállóságából, hiszen neki is alkalmazkodnia kell a többiekhez. A szombati tüntetés mégis Magyarországért, a magyar szabadságért, az állam viszonylagos függetlenségéért, önrendelkezésének maradékáért üzent az Európai Uniónak. Hogy mégis miért, arra egyszerű a válasz: a szövetség csak addig szövetség, amíg a benne részt vevők egyenrangúak, és nem egyoldalú diktátumok, nem zsarnoki uralmi törekvések tartják össze tagjait. Ezzel szemben különösen az utóbbi időszak azt mutatta, hogy az unió tagjait itt, Európában nem azonos mércével mérik, hogy az Európai Bizottság a Nemzetközi Valutaalappal szövetkezve diktátumokat fogalmaz meg, és pénzügyi eszközökkel zsarol tagországokat. Az Európai Bizottság adminisztrációja országok kormányainak akar törvényt szabni, törvényeket írni, pedig ezek normális körülmények között csakis az országok belügyei lennének. Ez a senki által sem választott testület választott nemzeti parlamentek helyett, azok feje fölött akar összegyúrni egy önmagából kiforgatott, nemzeti sokszínűségétől megfosztott Európát. Ennek érdekében egyre mélyebben és erőszakosabban hatol be a népek életébe, pusztítva saját kultúráját, egyéniségét, hogy megfossza önazonosságától, öntudatától. Miközben Európára hivatkozik, mindezektől megfosztja magát Európát is, sorvasztja hagyományos kultúráját, és alárendeli külső gazdasági érdekeknek, azaz közreműködik Európa gyarmatosításában. És most a rebellis, a szabadságát óvó, a saját útját kereső Magyarországot leckézteti, vele szemben fitogtatja látszólagos vagy valós erejét, általa akar példát állítani arra, hogy minden népnek csak az általa kerített karámon belül lehet mozgástere.

Január 21-én ez ellen tüntetett mintegy négyszázezer ember (ez a Belügyminisztérium becslése – a szerk.) Budapesten. A csendben vagy énekelve vonuló sokaság azt üzente elsősorban az európai bürokráciának, hogy nem akar gyarmat lenni – még az Európai Unió égisze alatt sem. Nemzetiszínű zászlóinak erdejével, táblái, feliratai tömegével jelezte, hogy magyar marad, fővárosával, városaival és falvaival, a trianoni diktátumokkal elcsatolt területeken és a világban szétszóródott magyarságával együtt. Ebben a tömegben senki sem ordítozott magából kikelve, mint Cohn-Bendit a fölénk tuszkolt Európai Parlamentben, senki sem harsogta a demokrácia szólamát, mint itthon és Brüsszelben a globalista liberálisok, zöldek és álbaloldali fizetett ügynökök. Ez a tömeg volt most a „nyugodt erő” Európában, ez képviselte most a méltóságot, a függetlenséget és a demokráciát. Hasonlóan viselkedett ez a sokaság az utcán, mint a magyar miniszterelnök néhány nappal előbb az őt megalázni készülő Európai Parlamentben egymagában: higgadtan, méltósággal és öntudattal, mondhatni, európai eleganciával, szemben az őrjöngőkkel, a szellemi szakadtakkal, az igazságtalanság beteg bajnokaival. A magyar emberek ezzel a nyugodt vonulással most azt is értésére adták mindenkinek, hogyha az ország vezetője kiáll az országért és a magyarságért, akkor az ország és a magyarság is kiáll vezetőjéért. Értésére adták a hazai honvesztőnek és a brüsszeli bürokratának, Gyurcsánynak és Cohn-Benditnek egyaránt.

Az út a Hősök terétől a Kossuth térig, az ország házáig ezúttal jelképesen a „magyar út” volt maga. Láttunk az elmúlt években ezen az útvonalon sokféle tüntetést, kisebbet és nagyobbat, felemelőt és megalázóan visszataszítót a másság jegyében, láthattunk „bohóctüntetést”, és láthattuk, milyen egy hatalommániás kormányfő idején a véres rendőri brutalitás a békés tömeggel szemben. Most azonban a dalok, az éneklők és a csendben haladók mind a magyar kultúrát idézték. Most ezen az úton a magyarság vonult. Sötétedéskor a fáklyák és a mécsesek a saját utat világították, és ezek fényénél láthatták a mellettünk álló lengyelek, litvánok, írek, skótok, olaszok, franciák, németek is a saját útjukat. A rend őrei végig az úton most valóban a rendet őrizték, és nem akadt tennivalójuk. Mert a magyarság rendet akar a saját hazájában éppúgy, mint Európában, de a szabadság, az emberi és nemzeti autonómiák, az önrendelkezés és a közösségi szellem rendjét, nem a terelgethető tömegtársadalomét, nem az akarnok bürokraták, és nem a pénzuralom zsarnokainak a rendjét. Az a veszett kampány, amelyet a világban folytattak Magyarország ellen, lecsendesül talán, születik valamilyen megegyezés, és az unió sincs abban a helyzetben, hogy a végletekig feszítse a húrt. Nekünk pedig amennyit ártottak a rágalmak, a mocskolódások, mára annyit használtak is. A szombati tüntetés azt mutatta meg elsősorban, hogy mintha összeállnánk újfent, mint egykori szabadságharcaink idején. És ebben az újfajta szabadságharcban nem is vagyunk már egészen egyedül. Az európai népek igazságérzete – föl- föltámadva néha – lehet nagyobb erő, mint amivel a liberalizmus terroristái számolni képesek.