Magyar Hírlap online

Méltó lehet-e?

Csapó Endre
az Ausztráliai Magyar Élet főszerkesztője

Európa megfelezése óta már nem vetélytárs. A nyugati része integrálódott az angol–amerikai gazdaságba, a keleti része olyan kezelésben részesül, amelyből nincs lehetősége kiemelkedni. A nyugati részen még működik a kapitalizmus mohóságát megfékező állami ellenőrzés. A keleti részt úgy rohanta meg a neoliberális nyomulás, hogy ilyen fék nem épülhetett be. Ez a hiány állandósítja a gazdasági élet kiszolgáltatottságát. A magyarországi helyzetet az hozza majdnem forradalmi lázba, hogy a nyomuló külföldi érdekcsoportok jól szervezett, elszánt szálláscsinálói mindenféle nemzeti ellenállást nacionalista, fasiszta, kirekesztő, antiszemita, fajgyűlölő stb. jelzőkkel illetnek, és a magyarországi gazdasági nyomulásban érdekelt külföldet elárasztják az éledő „magyar fasizmus” riasztó híreivel. Olyannyira erősödött a magyar politikai élet rágalmazása, hogy a nyugati sajtó – Bécstől New Yorkig – minden magyarországi törekvést, megnyilatkozást, pártot veszélyesnek hirdet, amely az SZDSZ-től, MSZP-től jobbra áll.

Az, hogy létrejött és hamarosan lábra kapott, népszerűségben növekedett egy jobboldali politikai mozgalom, illetve párt, nagyon természetes a jelen állapotok között, amikor a jelenleg és az utóbbi nyolc évben kormányhatalomban ártalmas baloldal botrányos uralma alatt minden romlik, ami függ a politikától. Az is természetes következmény, hogy a közfelháborodás szülte politikai mozgalmak a nemzet védelmének felvállalójaként fogalmazzák meg feladatukat, hiszen ami gazdaságilag, politikailag, kulturálisan és morálisan garázdálkodik, annak pusztításait a társadalom széles rétegei szenvedik meg, és a szenvedő társadalom megfelel annak a fogalomnak, amelyet nemzetnek nevezünk.

Azonban ennek a megállapításnak már a megfogalmazásakor idenyomul egy figyelmeztető pontosítás – mi­előtt továbbmennénk –, ideális állapot lenne, ha még alkalmazható volna a nemzet fogalma az ország társadalmának legalább nagyobbik részére. Volt idő (1848 előtt), amikor a nemzet fogalmát a magyar társadalom nemesi rétege birtokolta sajátjaként. A mai magyar társadalom – az etikai értékelés minden elemével mérve – nem sorolható összességében a nemzet címszó kategóriájába. Mintha feje tetejére állt volna a társadalmi gúla, fent, a csúcson, az egykori nemesség várfokain olyan csoportosulást találunk, amelynek nem önmaga megújulásának televénye a gúla zöme. Ott lent ma az új nemesség, a liberálbolsevik elit hatalmát kényszerűen elviselők tömege él, és reméli sorsa jobbra fordulását.
Ez a kis jövedelemre, magas adózásra ítélt tömeg veszi vállaira azt a nemzeti szólamokkal jelentkező politikai csoportosulást, amely hirdeti, hogy megvívja a nemzet harcát a nemzetköziség beépített intézményeivel. Valóban déja vu, ilyen már volt. Tiborc panasza újra felrémlik: „Szép földeinkből / Vadászni berkeket csinálnak, a- / Hová nékünk belépni nem szabad, / S ha egy beteg feleség vagy egy szegény / Himlős gyerek megkívánván lesújtunk / Egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek, / És aki száz meg százezret rabol, / Bírája lészen annak, akit a / Szükség garast rabolni kényszerített.”

A küzdőtér – hiszen a demokrácia a világvallás – politikai párt létrehozását követeli. Parlamenti demokrácia – be kell jutni a parlamentbe. Ott hozzák a törvényeket. Ott jön létre a kormányhatalom, amely teljessé teszi a törvényt. Be kell jutni tehát a parlamentbe, ott meg kell erősíteni a már bent lévő, nemzeti elkötelezettségű képviselőket, akik jelenleg ellenzékiként minden alkalommal leszavazottan szenvedik a tehetetlenség állapotát. Nyolc éve vár a nemzet szenvedését érzékelő része a változásra, amely a választáson, minden értelmes számítás szerint, jobboldali többséget hoz. Ebben a parlamenti folyamatosságban, annak egyetlen nemzeti elkötelezettségű pártja megerősítésében valósulhat meg a nemzetellenes irányzat kiszorítása a politikai élet térségeiről.

Önmagában nem okozhat problémát, hogy a jobboldalon még elkötelezettebb, radikális szellemű párt jön létre, illetve jut be a törvényhozás házába, akármennyire is fanyalognak a szocialisták és a napos oldal liberálisai. Ha van ilyen igényű réteg a társadalomban, akkor a demokrácia elvei­nek megfelelően jogos helye van egy radikális jobboldali pártnak a magyar parlamentben. A MIÉP sem idézett elő parlamenti jelenlétével akadályt a törvényalkotás folyamatában.

Addig is jó, ha megjegyezzük: amíg a Jobbik a Fideszt is ellenségnek tekinti, és előreláthatólag akként is viselkedik a választási folyamatban, a legjobb javaslatunk az, hogy aki az ország rendbetételét akarja megvalósulni látni, az menjen el szavazni, és adja le szavazatát a Fideszre. Minden szavazat bizalomelőlegezés. Majd ha eltelik a Jobbik esetében egy képviselőházi négyéves gyakorlat, akkor lehet csak mérlegelni, méltó lehet-e a bizalomra. Kár hogy a nemzeti reakció nem tud stratégiailag együttműködni olyan értelemben, hogy egyéni (saját párt) érdekeket fegyelmezetten félreállítva kihasználnának minden kimeríthetőt a haza ellenségei feletti győzelem érdekében.