Magyar Hírlap online

Magyar ügy

Családunkban, sőt egy jó ideje már baráti köreinkben is járja egy mondás, ami talán leginkább egy méla legyintésnek felel meg, jó adag iróniával és kopott kurucos nyalkasággal: „Ejh, magyar ügy.” Akkor jön a szánkra ez a mondás, ha kénytelenek vagyunk (persze: önként…) elvállalni valami „hazafias” feladatot, egy „közérdekű” előadást, egy rendezvény megszervezését, anyaggyűjtést valami nagy ember ünnepi beszédéhez. Természetesen ingyen. A mondás onnan jön, hogy vagy két évtizede írtam egy dolgozatot a lapjába, a Magyar Fórumba, azután pár hétre rá szerényen szóba hoztam, hogy „Te, Pista… és valami honorárium…” „Mi, pénz? Az nincs: magyar ügy!”

Egy-két évvel azután történt ez, hogy Czakóék Csángó utcai lakásán félrehívott párunkat, és meghívott egy összejövetelre Lezsákhoz Lakitelekre, ahol pár éve már jártam/jártunk, mint „fiatal írók”, hogy Gyula bátyánk óvó szárnyai alatt a hazafiságról tanácskozzunk. Hol zsarnokság van, azért akadnak szabad mondatok és pillanatok. Ez az összejövetel 1987. szeptember 27-én zajlott le.

A második, amire invitált, 2009. szeptember 26-ára szólt, és kissé délebbre, Mártélyra. A régebbi meghívásnak se egyetlen konkrét oka, se egyetlen konkrét célja nem volt, csak ez az, az az „egész”, ami itt van, volt, viszont eredménye az lett, nem is akármilyen, a másodikon egy választási párt létrehozása volt a cél – a Fidesz támogatására – a kétharmad megcélzása jegyében. Ebből nem lett semmi.

Fel is szólamlottam, s bár elismertem a vállalkozás nemességét és nagyvonalúságát – „Az országot ki kell takarítani, rendet kell teremteni. Ennek előfeltétele, hogy az Országgyűlésben a rendteremtő akarat kétharmados többségben legyen” –, ám jobb, véltem akkor én, ha egy irányba húznak a nemzeti erők, két szerveződés esetleg inkább megoszt, mint egyesít. Nem felejtettem el szóba hozni, bevallani végre nyilvánosan, ha féltréfásan is, meg nem bánva ugyan, csak újra mérlegelve, hogy 1993. június 5-én egy Balaton-parti fürdőhelyen bizony a Mester kizárására szavaztam az MDF-frakcióban, máig sem tudva biztosan, hogy hosszabb távon vagy nagyobb távlatból nézve helyesen-e. Azt hiszem, cassandrai életművének ez volt a fő szólama: engedtessék meg a pluralizmus az egységen belül, itt a nemzeti oldalon. Hosszabb távon és nagyobb távlatból nézve majd’ mindenben neki van és volt igaza. Csak persze politizáló életünk mindennapjai a taktika és nem a stratégia jegyében zajlanak. Te jó ég, mi lett volna, ha a miniszterelnök megfogadja idétlen megjegyzésemet a konfliktusuk feloldására: „Nevezd ki Pistát belügyminiszternek vagy tévéelnöknek, hadd foglalja el magát, addig se ír kiáltványokat”?

Akkor is igaza volt, azaz győzött, amikor 1988. június 16-án – mivel a Hősök teréről elhajtották a rendőrök – baktat koszorújával elfele az Andrássy úton, és akkor is, amikor egy évre rá kis bogárhátú autójában szorongunk pár nappal 1989. jú­nius 16. előtt, és megyünk Kelenföldre egy kultúrházba Hitel-estet tartani – amely lapnál, mit tesz Isten, én voltam a magasabb rangú munkatárs… – és korholom őt, a sofőrt, hogy mit kell kötözködni a Hegedüsékkel meg a Mécs Imréékkel, nyilvánosan megbontani a „nemzeti egységet” , Nagy Imréék temetését úgysem tudják kisajátítani. Hát persze hogy tudták, hát persze hogy szétlopták már a „nemzeti egységet”, balszerencséjükre, és ez még húsz év után is kamatozó nemzeti valuta lesz, jött, akire nem számítottak, egy borotválatlan és hadaró beszédű fiatalember, és „elvitte előlük a show-t”, hogy megtartsa azoknak, akiket illet.

És, és, és…

És esszük a birkát Zsámbékon és Szentendrén, és merengünk azon Széles Gábor Műszertechnikájának valamelyik szobájában, hogy miként „kezelje” a nyilvánosságban „beszervezésének” történetét, és ebben is igaza volt, lett: őszintén.

És, és, és…

Szerettem, tiszteltem? Egyik se igazán jó szó ide.

Bírtam.

Örültem, ha megláttam. Bírtam a darabjait, élveztem a társaságát. Morogtam rá, de nem restelltem beismerni, hogy megint és megint és újfent igaza van, lett, bejött, amit előre jelzett. Azt mondják most, hogy meghalt: egész élete merő szerepválság volt. Politikus, író, publicista? Soha egységesebb életmű, mert rend volt benne, a lelkében. Ezért lehetett támadhatatlan, noha mindig és minden irányból lőttek rá egész életében. Vagy visszalőttek. Oly mindegy. Írásai a Magyar Fórumban az új Magyarország történetének leghitelesebb krónikás darabjai. Azon tűnődöm most, halála hírét véve, hogy nem ő, ez a nagy magyar író volt-e az ezredforduló legokosabb embere a magyar politikai életben?