Olimpia

Bővebben a mai Magyar Hírlapban
A A A
Álláspont

Sokan mondták – néhány jó szándékú aggódó és sok-sok rossz szándékú megmondóember –, hogy ezen a londoni olimpián aztán végképp leáldozik a magyar sport csillaga. S hogy bizony vissza fogjuk sírni a pekingi három aranyat, mert most még annyi sem lesz. Sőt, lehet, hogy egy sem lesz. Mert az ország állapota, teljesítőképessége – s leginkább anyagi helyzete miatt ma már alig-alig lehetséges, hogy magyar álljon a dobogó legfelső fokára. De a másik kettőre is csak óriási szerencsével.

Mikor ezt írom, kajak egyesben megszereztük a hetedik aranyunkat, és mellé még két ezüstöt. És ott van Risztov Éva fantasztikus győzelme… S ki tudhatja most még, vajon Janicsnak sikerül-e kétszázon a csoda, de hát miért ne sikerülne?

Vagyis Londonban lesz nyolc vagy kilenc aranyunk – és azt sem tudjuk még, hogyan végeznek a férfi kézilabdások. De akárhogy végeznek, eddig is csodát tettek. Most szégyellhetnék magukat mindazok, akik Nagy László „hazahozatalában” a politikát látták, és a világ legjobb átlövőjének hazatérését az Orbán-kormány hibájaként és bűneként állították be. Szégyellhetnék magukat, ha ismernék a szégyen fogalmát. És persze szégyellhetné magát a többi, mind. Az a fehérjehalmaz, aki önmagát istennek szólíttatja saját penetráns rádióműsorában, és fel akarná pofozni azt az egykori világbajnok vívónőt, aki elsírta magát, amikor Szilágyi Áron megnyerte első aranyunkat. Az a másik fehérjehalmaz, aki Gyurta Dániel aranyérme kapcsán kifejtette önnön szánalmas és teljesen felesleges életének frusztrációit – utóbb ezt a borzalmat remek viccnek állították be a hozzá hasonlók… Eh, minek sorolni? Ilyenekkel kell együtt élnünk, s ez valószínűleg egyedülálló teljesítmény. Ez is az.

Miképpen egyedülálló teljesítmény, amit a magyar sportolók nyújtanak. Azok a magyar sportolók, akik nyugati és tengerentúli társaikhoz képest valóban elképesztő és megalázó körülmények között kénytelenek felkészülni. Pénztelenség, eszköztelenség, orvosi háttér hiánya, málló vakolatú, ócska, büdös öltözők – azok mélyéről jönnek ezek a sportemberek. Hogy csodát tegyenek, s legfőképpen azért, hogy példát mutassanak, reményt adjanak ennek az országnak.

És fantasztikus látni azt is, hogy Londonban magyarok ezrei szurkolnak a mi fiainknak és lányainknak. Az evezős pálya olyan, mintha a Maty-éren lennénk, és a kézilabdások, vízilabdások is otthon érezhetik magukat. S legalább ilyen jó érzés látni, hogy például az angolok mit művelnek, amikor saját versenyzőjük indul bárhol, bármilyen sportágban. Jó érzés, és felettébb megnyugtató látni, hogy a globalizáció látszólagos apoteózisa, a nemzetietlenítés beteg ideológiája, a világ varázstalanításának rettenetes ideje közepette a világ és benne a világ nemzetei megmutatják, hogy fontosabb számukra a nemzeti érzés és a nemzeti hovatartozás, mint a kóla, a hamburger, a szabad piac meg a hitelminősítők gazfickóinak aktuális hazugsága.

Ameddig lesz olimpia, és ameddig ott nemzetek indulnak és versengenek, addig nincs veszve semmi sem.

Ezért fáradoznak olyan sokan azért, hogy ez ne így legyen.

Ezért akarják olyan sokan összekenni önmagukkal az olimpiát, és a versenyek hőseit.

S mindez akkor is igaz, ha ma már az olimpiai játékokba is bejutott és sajnos gyakorta főszereplővé vált a világ mocska – lásd: dopping. Mégis és mindezek ellenére, az olimpia két hete valóban gyógyír a lelkekre.

Akik pedig mindezt nem tudják elviselni, akiket ez idegesít, felháborít, akik elborzadnak a himnuszok és a könnyes szemek láttán, akik pofoznának el-elcsukló hangokat hallva, nos, azok nem számítanak. Legfeljebb annyiban, hogy meg kell őket jegyezni.

Csak a miheztartás végett.

Mégis csak jó tudni, ki kivel van.

Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 136

Hozzászólások:

Végre egy jó cikk :)
Globál tőke-nácik takarodó .

Kedves Zsolt! Túl finoman fogalmazott, de így is a szívünkből szólt. Apropó! Én már ott tartok, hogy a Himnuszunk meggyalázását sem tartom véletlennek. Pfúj, micsoda rosszindulat!

Tökéletesen egyetértek önnel Bayer úr!Gratulálok azoknak a sportembereknek,akik győztek és dicsőséget szereztek hazánknak.Akik meg mocskolódnak,azok szégyeljék magukat,pláne az ilyen BOCSKOR félék,meg az ACZÉL félék,de ezeknek még szégyenérzetük sincs,ezek ilyenek és sajnos együtt kell élni velük!

Remélem akad majd egy olyan fiatalember, aki ezt a bocskoros állatot móresre tanítja!
Leginkább pedig azt a pofát kellene megjegyezni, aki ennek a büdös görénynek valaha is lehetővé teszi, hogy megszólalhasson bármelyik médiában!!
Kedves Zsolt ! A cikkéhez gratulálok, még ha valóban visszafogott is kissé a hangneme! Ezek a mocskolódó gazemberek elnyerik méltó büntetésüket , a magyar emberek megvetését!!!

Tegnap megint szólt a NEO FM.
Na ugye megmondtam, hogy eteket híooval se lehet kitakaíratni. nagy volt a füste és tovább ég a lábűnga.
Remélem magyar ember azonnal elhallgattatja otthon az autoban!
Ha már az err kijelölt embrek impotensek,

A huhogók (m. gazemb.) régi trükkje óriások mögé bújni. Uj Péter (Népszabadság) szeriont mi magyarok nem értjük a viccet, biztos nem értjük Karinthyt és Örkényt sem. (De értjük és szeretjük őket, ahogy ők is szerették hazájukat!) A csodálatos teljesítmény számokban: az eddigi 8 aranyérem azt jelenti, hogy Kínának 880 aranyérmet kellene nyernie, hogy a lakosság arányát tekintve döntetlenre hozza az állást Isten Kalapján Bokréta országgal!(Ez is abszurd humor, ráadásul nekem tetszik is! :)

Erre a cikkre vártam, nagyon jó volt olvasni Bayer Zsolt úr véleményét, azokról az emberekröl, akik Magyarországon élnek, magyarúl beszélnek, de gyűlölnek mindent ami magyar. Ezek beteg lelkű, veszélyes emberek.

No azért a tegnapi Risztov Évi úszását közvetítő kommentátor is érdemelne egy aczélos bocskort a lábára, majd úgy kéne hanyatt lökni. Hogy a fenébe lehet valaki ennyire negatív? Kábé ezerszer mondta el, hogy Évi nem fog nyerni, hogy ne vonjunk le semmilyen következtetést abból, hogy első helyen úszik, hogy örüljünk a sokadik helyezésnek is... stb. Neki véletlenül nem szurkolni kellett volna? Annyira bosszantott ez a beteges negativizmus, hogy le kellett kapcsolnom a hangot. Évi fantasztikus volt, és mi biztosak voltunk benne, hogy megnyeri. Így is lett. Csodás volt Danuta is. Hajrá magyarok! :o)

Lecsaptam volna a riportert, aki Risztov Éva úszása közben egyfolytában alázta, degradálta a fantasztikus teljesítményt mondván, "öngyilkos taktika", "még sok van hátra, bármi lehet", "még ne bízzuk el magunkat", "ezt a tempót nem lehet bírni végig", majd amikor Éva az utolsó métereken rádob még egy lapáttal, fellángolt a sopánkodás, hogy "vége", "leússzák", "fárad", "ezt elveszítjük". Mindezt csak azért, mert nem volt nagy csinnadratta Éva körül, és még Székely Dávidka sem akart hinni a szemének, és talán jobban örült volna, ha bejön a "lám, én megmondtam".

"Mertünk nagyok lenni." "Olimpiát kell nyerni nem nyilatkozatháborút!" "A diktatúra legszebb éveire emlékeztető eredményesség." (Néhány lózung ingyen.)
6. szeriont=szerint (bocs)

Ezek a keskenyhomlokúak még mindíg óbégatnak (siffer), mocskolódnak (bocskor) és tudálékoskodva rombolnak (acél=sztálin). Nem veszik észre, hogy a legnagyobb leleplezések éppen abból az országból terjednek szét a világban, amelyiket már legalább másfél évszázada felhasználják a világ sakkban tartására és kifosztására. Ez pedig a végük közeledtét jelzi.

Hajrá Magyarország!
Hajrá magyarok!

Amióta a világkiállítást az SzDSz lemondatta (1994.), tudni lehet, hogy vannak Magyarországon olyan erők, akiknek a számára bármely magyar siker kudarc. Csak a sportban ez jobban válik nyilvánvalóvá, mint egyéb vonatkozásban.
A Risztov közvetítést meg kell védenem. Annyira valószínűtlen csoda történt, hogy a riporternek biztonságból arra kellett felkészítenie a nézőket, ne éljék meg kudarcként, ha nem az első helyen végez ez a fantasztikus nő. Utólag, mai tudásunkkal nem szabad bírálatot mondani.

A sportsikerekben a pénznek van legnagyobb része. Jó példa erre éppen Risztov Éva esete is. Amint megfelelő támogatáshoz jutott, kihozta magából a maximumot. Pekingben azért szerepeltünk olyan rosszul, mert a sportminiszterként indult "politikus" ellopott mindent, amihez hozzáfért.

14. 0626 - Ugyanezt elmondtad volna ott a helyszínen az ezernyi szurkolónak, szerintem hamarost a pad alatt találtad volna magad. A kommentátornak egyáltalán nem az a dolga, hogy kudarcra készítsen fel bennünket, hanem az, hogy velünk együtt szurkoljon. Az ilyen ember menjen temetkezési vállalkozónak!

Sportsikereink mindig is gyógyir voltak napi kinjaink,gondjaink feledtetésére,enyhitésére!Mert nemzetünk eggyüvétartozását,erősitését,önazonosságunkat jelentették!És ez igy van jól,hisz láthatjuk,más nemzetek is igy vannak!És ma már ezeket az érzéseket nem kell szégyellni,ennek teret kell engedni!Aki pedig nem ezt látja benne,ezeket nem ismeri fel,azt a társadalom megvetése,a kiközösités sújtsa!

14. Egyetértek. Én sem érzékeltem a közvetítésben rosszindulatot. Még akkor sem, ha ugyanezek a riporterek elég nagy baklövéseket követnek el nap, mint nap az értékeléseikkel és előre jelzéseikkel. Nem igazán profik, de azért igyekeznek.

17. Egyetértek!

Egyetértek 14-es,és Ali veled!Szép napot neked!

21. hogy lehet valaki ennyire borniert?

wasshentesnek kezeltetnie kéne magát, de sürgősen...

14. és a vele egyetértőknek: nagy divat lett az óvatoskodás, a szóban legrosszabb kimondása tán "kabbalából". (Szándékos a két bé.) A hócipőm tele van az itt is jószándékból??? állandóan legrosszabbat kimondókkal, ahogy a közvetítést hallgatva a lehető legnegatívabb eredmény sugalló tudósítóval. Aki ilyen nézőpontból szemléli azt, amiben lelkesíteni kellene, az nem alkalmas a szakmájára.

wasshentes azért van itt, hogy szétverje a beszélgetést. Ebből is látszik, hogy jó úton haladunk.

Köszönet az írásért! Risztov Éva teljesítménye , már szakrális magasságokról szólt , aki látta , adjon hálát Istennek !

JÓ LENNE AZT IS TUDNI, HOGY MIÉRT MÁLLIK A VAKOLAT, MIKÉRT BÜDÖSEK AZ ÖLTÖZŐK STB.?
Azért, mert a futball az igen ! Arra meg a sportstadionokra futja, nem is kevés ! Pedig mint tudjuk a futball a bányászbéka seg ge alatt van !

A Bocskorosnak a mikrofont,a köhögö gomb bekafcsolásával kéne lenyomni,és mulatni a kutykuruttyolásán...Meghalgatni erről az eredményröl mi a szakvéleménye!!!

Risztov Éva úszásakor, kb. a háromnegyedénél levettem a hangot, mert Székely Dávid nyavalygása rettenetesen idegesített. Egyáltalán nem értek egyet azokkal, akik azt mondják, hogy fel kellett készítenie minket a vesztésre. Miért, az Isten szerelmére?! Miért nem lehetett eleve azt feltételezni, hogy Éva nyerni fog attól függetlenül, hogy nem volt nagy felhajtás körülötte. Tipikus "félig üres pohár" ez a muksó, és akkor még jóindulatú voltam, és nem ítélkeztem felette, mert nagyon úgy festett a helyzet, hogy simán csak ellendrukker.

30. csacsi A foci pénzt is hoz nem is keveset, még ilyen harmat gyenge szinten is. Azért kéne oda pénzt nyomni még többet, és nem utolsó sorban a legnépszerűbb sport magyarhonban. Én egy mésik sportot űztem , ami pl az olimpián a legeredményesebb, és ott valóban mállik a vakolat nem is kevéssé.

33. cselo01: ugyanezt mondtam én is. :-) Hajrá magyarok!

21. wasshentes Ön egy idióta állat.

"csacsi " csak azért mert ti elloptátok a pénz ! Próbálod sugalni hogy Orbán igy meg úgy ,de nem ti a sza.r.o.s.libsikomcsi tetvek szétloptátok az országot vakolattal együtt! Két lapát a főnőknek egy lapát neked és ha még maradt valami azzal feölkentétek a falat.

Ha a kettőszáz méter kettő méterrel hosszabb lenne,akkor bisztos nem nyer Gyrta......Nem kéne e lemérni a tízezer métert?Hátha nem volt meg a hossza és azért tudott nyerni Risztov Éva!!!

Csak tisztelet jár a sportolóinknak, tökmindegy milyen eredményt értek el, ha valakinek ez kevés csinálja utána ! Aki sportolt valaha az életében, az tudja, hogy még országos szintre is milyen lemondások árán és emberfeletti teljesítményekkel lehet csak feljutni.
Bocskor megszólalása miatt be fog tagozódni a shrek-fejek csapatába, inkább hagyja abba a bagózást és csináljon valami értelmeset. Magyari Péter nevezetű újságírónak csúfolt akárki, cikkben megtestesülő szellemi teljesítményéről, (a Gyurta Daniról) még csak véleményt sem lehet mondani annyira semmitmondó és gusztustalan. És az a pajtása is, aki másnap védeni próbálta azzal, hogy nem érti az istenadta nép a szöveget ... Hát igen, mi már csak ilyen hülyék vagyunk.. De a történelemkönyvek Gyurta nevét fogják megörökíteni, nem az ilyen senkiháziakét.

A fanyalgók és az ellendrukkerek CSUPÁN ÖNMAGUKRÓL ÁLLÍTANAK KI BIZONYÍTVÁNYT.Ha valaki viszont értékeli és elismeri ezeket az óriási sportteljesítményeket és példaképként tekint ezekre a nagyszerű sportemberekre,helyesen cselekszik.Hiszen a komoly aszkézis,hit,erős akarat,alázat,figyelemösszpontosítás és szerénység,amellyel az olimpiai résztvevők többsége rendelkezik és amelyre képes,az élet bármely területén tevékenykedők számára példamutató lehet.És ugyanígy erény az őszinteség és az önismeret is,amelyre a hosszú évek kitartó felkészülése alatt szert tesznek.

35. cserszegi-nek. Szervusz cserszegi, én a közvetítést a német TV-ben néztem meg. A moderátor sportszerűen beszélt Risztov Éváról, pedig az első négy között egy német úszólány is volt. Számomra ez természetes és kultivált viselkedés, amit szerintem minden riportertől elvárhatnánk, de… ez Magyarországon nem lehetséges. Utána néztem, hogy ki volt a moderátor, hát egy Székely Dávid nevezetű ember. Most csodálkozol, hogy ellenünk drukkolt?, mert azt tette.

26. Ugyan Nosza! Nem kell minden bolhából elefántot csinálni. Az a nyamvadt riporter csak magát akarta kompenzálni, mert fél perccel előtte győztesnek nyilvánította Risztovot, túl korán. Egyszerűen alkalmatlan sportriporternek. Engem inkább a hangszíne irritál. Nagyon elharapódzott a sportriporterek (és más riporterek) között ez a típus. Vitraynak legalább a hangja normális volt. Egyébként nekem nincs hócipőm, kezembe nem venném azt a szennylapot! :)))

a cikk utolsó mondata igazán fontos: "Mégis csak jó tudni, ki kivel van." és ez most kiderül. A későbbiekben az összes megnyilvánulásukat ez alapján lehet értékelni. Nekik fáj a jó, örülnek ha baj van. Egy régi történet: 2000-ben az ünnepi megemlékezések során a nagyon tárgyilagosnak mutatkozó Origó írt egy gusztustalan cikket az egyik programról. Számomra attól kezdve szinte nem olvasom őket, vagy ha valamiért nem találok jobbat, tudom milyen színű szemüvegen keresztül nézik a világot. Ettől kezdve amit tőluk olvasok egy elfogult vélemény a sok között, de nem hír, nem tény, nem valószínű, hogy igaz.

Legyünk büszkék a magyar sportolókra és minden sikernek örüljünk! Tiszta hülyeség politikai síkra terelni az olimpiát! Például ilyen szinten,hogy most Pekingbe 3 arany Gyurcsány kormány...most meg jobboldali aztán azért van 8 arany(talán még lesz is)...Ezt hülyeségnek tartom!!! DE EMLÉKEZZÜNK ATHÉNRA!!! Akkor fúrták meg Medgyessyt...volt egy sportminiszterünk Gyurcsány Ferenc...Azért arra is emlékezzünk Athénban 4 magyar sportoló bukott meg doppingolással!!! Közte 2 aranyérmes,világméretű felháborodás mellett. És mi történt a sportminiszterből(Gyurcsány) miniszterelnök lett!!! Pártja és a szadesz a bukott sportminisztert előrebuktatta miniszterelnöknek. És ekkor következett a Magyarország rendszerváltás utáni legsötétebb négy éve. EZT NE FELEJTSÜK SOHA! De sportolóinkra legyünk büszkék a pekingi érmesekre a mostani érmesekre egyaránt!!!

wasshentes!Nem tudnád inkább taglalni,a nálunk sokkal gazdagabb,és saját bevallásuk szerint,a világg legdemokratikusabb országának olimpiai szereplését?

Ne keverjük a politikát a sportba!!!!Ugyis ott van
az ahol nem kéne!!!53.-nak !!!Helsinki olimpia
idején jóval kisebb teljesítményekkel lehetett
aranyat nyerni,ugyhogy nincs miért HA_HA_HA!!!!Igen legyünk büszkék rájuk!!!!Ha a politikusaink
10 ennyi őszinte erőbedobással küzdenének a magyar
haza fellendüléséért,akkor ma már Svájc irigyelhetne minket!!!!!

wasshentes!
Nem kell ez a süket duma. Maga is egy olyan huhogó, mint a Bochkor meg az Aczél Endre. A Rákosi idejében a sport volt az egyetlen kitörési lehetőség. Az élsportoló mehetett külföldre,seftelhetett az onnan hozott cuccokkal, itthon kivételezett bánásmódban részesült, még butikja meg kocsmája is lehetett. Lehetett autója, nyaralója. Idétlenségeket írt.

50. Mézga Aladár, ugyanmár, egy valóban győztest, aki végig az élen van, hogy a fenében lehetne "túl korán" győztesnek nyilvánítani? A másik, hogy én még annak a korosztálynak vagyok a tagja, akire kiskorában valóban rákényszerítették a hócipőt. Így a szóról tényleg az jut az eszembe, ami a rendes jelentése. Hajrá magyarok!

Kik élnek közöttünk!

Miközben a többséget, nemzeti büszkeség tölti el, ha egy magyar, olimpiai érmet vagy helyezést szerez.

Addig a szemétböl, kidugjàk fejüket a "médiaprostituàltak" , Magyari Péter-Bochor Gàbor-Hajòs Andràs és a többiek pl, /Aczél elvtàrs a nèpszabadsàg-népszava szerkesztösége/
stb.
akik minden értéket tagadnak és arcbarugnak, sunyi mòdon, és a magyar olimpiai aranyérmesekkel, gusztustalanul poénkodnak!

De, nem tudjàtok elrontani örömünket, ti egyszerüen csak, belül üres, undoritò és primitiv emberek vagytok!

Mi magyarok, tovàbbra is könnyes szemmel hallgatjuk a nemzeti imàdsàgunkat, a Himnuszt, ha felcsendül az olimpiàn!
Ezt senki sem tudja elvenni tölünk, mert a mi Alkotmànyunk ùgy kezdödik,hogy:
"Isten, àld meg a magyart"

Megdöbbentő, hogy milyen mocskos alja nép szól itt hozzá. Köszönjük a sportolóknak ezt a hatalmas telejsítményt és azt, hogy MERTEK NAGYOK LENNI.A kovács eftárs.az lmp-sek.libsik most sunnyognak.Ők gyalázkodni tudnak és most nem tudják mit kezdjenek ezzel a hatalmas sikerrel. Az éremtáblázaton a mi kis országunk a 8 helyet foglalta el.Hajrá sportolók, hajrá Magyarország!!!!!.

Stíluselemzés alapján arra a következtetésre jutottam, hogy Wasshentes (is) egy újságíró álneve. Az illető a félresikerült táncoskomikus kényszeres hazudozó lenyúlóművész fő tanácsadója és apologetája. De ne vájkáljunk tovább a hulladékban, beszéljünk a lényegről! Ez pedig az, hogy az olimpiára kijutott valamennyi sportolónknak, aki becsülettel küzd, köszönjük, amit tesznek, kivívták maguknak megbecsülésünket és szeretetünket.

Wasshentes!
Ezért a remekműért kár volt megtanulnia írni. Vagy úgy diktálta?

A legnagyobb elismerést érdemelnek a sportolóink az elért sikerekért, a kemény munkáért amivel a részvételt kiharcolták.Ki kell emelni és dicséret illeti a helyszíni közvetítők munkáját is, akik lehetővé tették a részünkre ezt a nagy élményt. Viszont mély megvetést érdemelnek azok a beteglelkületű büdös bunkók, akik minden igyekezetükkel még a sikerek méltatását is pocskondiázzák.Ez a fajta alja népség, aki mindent, mindig csak csak gyaláz, ez a ganéjban érzi jól magát,de oda is valók. Ne törődjünk velük,nem érdemlik meg.

Ad. 63, 61. Szerintem a húsipari szakmunkások észmenésére nem kell reagálni. Fölösleges, hiszen a az alpári lükeség önmagáért beszél. Itt a magyarokról és a londoni olimpiáról van szó. HAJRÁ MAGYAROK! 10 ARANYUNK LESZ.

wasshentes, hazudni kell - Petőfi után szabadon: ha nem tudsz mást, mint elfröcsögni saját gyűlöleted, nincs rád szüksége a világnak...

"Csak a miheztartás végett.
Mégis csak jó tudni, ki kivel van."
Jáksó László ki a fenével van ? Ki az a HÜLYE aki mégis futtatja ? Az aki megbízta milliárdos hülyesorozat gyártással, AZ KIVEL VAN ? ? ?

Oldalak