Könnyek, statisztikák
Hirdetés
Közzétették az első fél év idegenforgalmi adatait, amelyekből kiderül: sokkal több külföldi járt hazánkban, mint tavaly, ráadásul tovább maradtak és többet is költöttek. Tulajdonképpen nem meglepő ez a statisztika, hiszen minden úgy történt, ahogy lenni szokott, mondhatni a forgatókönyv semmit sem változott.
Minden év elején ugyanis mikrofonhoz lép az illetékes szakember, nevezzük egyszerűen Sírdoga úrnak, hogy telezokogja a sajtót: szörnyű évünk lesz, a visszajelzések szerint senki sem akar Magyarországra jönni, a kutya sem kíváncsi a Balatonra meg a pusztára, bezzeg a grönlandi fókalesre tolonganak a jelentkezők. Siralom lesz a szezon, a szállodások éhezni fognak, a vendéglősök jobban teszik, ha beszerzik a köteleket, és már most kinéznek maguknak egy komfortos körtefát. Még Budapestre sem érkezik katasztrófaturista, hogy megnézze a metró építését, vagyis le lehet húzni a rolót, aki külföldit lát, kérjük, jelentse…
Azután megy minden a maga útján. A balatoni szállók telt házat jelentenek, Budapest belvárosában hemzsegnek a külföldiek, remek statisztikai adatok látnak napvilágot. Így megy ez ősz végéig, amikor véget ér a szezon. Na, akkor ül le Sírdoga illetékes, hogy nagy műgonddal elkészítse januári zokogóbeszédét.
Hirdetés
Hozzászólások:
Forró Pietrö forró agylugozása.
Sikersi ker Hátán elvtárs.
Az átkos is pont igy folydogált.
Akár az 50-es évek rákosi sikerpropangandája.
Oszt mit profitál az idegenek forgalmából a nép ?Nagy b.ü.d.ö.s .L-ó-f-a.z-t.Mind magánzsebekbe sógor-koma-pártfunkcionáriusok vándorol,ahogy eleddig mindig.
24 óra hírei
Hirdetés
Vélemény
-
Boros Imre:PénzhamisságokBukni látszik a neoliberális szabadpiaci... -
Kovács Emőke:A tihanyi levendulásTihany nevéhez nemcsak a híres... -
Szentmihályi Szabó Péter:Sarkosan fogalmazvaInduljunk ki abból az örvendetes... -
Máté T. Gyula:Korszakváltó...„Egyeztessünk, Gordon” - mondja majd... -
Alexa Károly:„Egyek voltunk”Egy-két éve a nyári verőben felhajtani... -
Tamáska Péter:Berlin, 1953A berlini munkások 1953 nyarán szembe...
Könyv - Rendelés
-
Könyv - Bolti ár: 5 400 Ft
Internetes ár: 4 590 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft - 10% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 990 Ft - 0% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 455 Ft - 15% kedvezménnyel -
Zászló - Bolti ár: 4 500 Ft
Internetes ár: 4 050 Ft - 10% kedvezménnyel







Tóásó alapvető jogait sértették meg
Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 1