Magyar Hírlap online

Kiválasztottak balladája

Segít az Alzheimer-kór elleni küzdelemben egy pohár friss szőlőlé.

Elkerülhető a magas vérnyomás, ha étcsokoládéval kényezteti magát.

A szívbetegségek orvossága az omlós lazacsteak!
A magas koleszterinszint ellensége egy marék mandula.

Nem, nem árulom el, melyik kiadó termékéről van szó, sőt azt sem mondom meg (nem írom most ide…), hogy mi a címe annak a kiadványnak, amelynek reklámszövegéből a fenti mondatokat kölcsönvettem. Már csak azért sem, mert jómagam is megkaptam ugyanazt a (kör)levelet, amelyről Forró Péter kollégám is megemlékezett nemrég néhány keresetlen szóval (Holló hozta szerencse, Magyar Hírlap, 2012. január 5.), s amelyik – mintegy sajátos újévi jókívánságként, mihaszna B. ú. é. k.-ként – az év első napjaiban landolt, vagyis érkezett meg „a kiválasztottak” postaládájába. Forró Péter így fogalmazott: „Nem csak személyre szóló, ráadásul bizalmas levelet kaptam a minap egy világhírű kiadó hazai leányvállalatától. Bár a levelek, amióta világ a világ, természetüknél fogva személyre szólóak, és mint ilyenek, bizalmasak, de ennél a küldeménynél még a borítékra is rá volt nyomtatva, hogy csak nekem szól, így aztán a tartalmát ajánlott bizalmasan kezelni.” A kedves kiadó pedig arról is tájékoztatott bennünket, hogy az ország lakosságának kilencvenhét százalékát, az én körzetemben élőnek pedig kilencvenhárom százalékát kizárták ajánlatukból. Gondolom, ugyanezeket az arányszámokat írták meg minden kiválasztott célszemélynek. De vajon miért? – merült fel bennem kérdés. Mit vétettek ezek a szerencsétlenek? Mit vétettünk mi, a kiválasztottaknak e szerény kis csoportja?

Aztán teltek-múltak a hetek, beindult lassan, belendült ez az új esztendő is – akárcsak a korábbiak rendre –, megérkezett hát az a második küldemény is, amelyről újévi köszöntőjében még csak jövő időben beszélt a kiadó. Kiderült hát az is, hogy a fővárosi lakosoknak abba a hétszázalékos szűk kis rétegébe tartozom (köszönöm a megtiszteltetést!), amelynek lehetősége nyílt megnyerni az ötvenmillió forintos főnyereményt. „FIGYELEM: döntsön hamar, és küldje vissza Kiválasztott Részvételi Szelvényét 10 NAPON BELÜL” – írták, mert ha így teszek, további tízmillióval, az úgynevezett fődíj extrával növelhetem a potenciális nyereményem összegét. Nagyszerű! Ha pedig nem várok tíz napig, hanem azonnal cselekszem – „haladéktalanul”, ahogy írják –, egy héten belül postára adom a válaszküldeményt, elősorsolási díjként további félmillió forint és egy sportszedán is az enyém lehet.

Mindezért pedig nem kell tennem semmit sem, csak megvásárolnom egy méregdrága könyvet, amelyikre mellesleg semmi szükségem sincsen, hetvenöt „pompás” recepttel. Úgy tűnik, ez az egyetlen biztos pont ebben a történetben: a kiadvány bezzeg postafordultával megérkezik, s „haladéktalanul” ki is fizethetem. A nyereményről értesítő táviratot pedig nyugdíjaskoromig leshetem, eltéved valahol a mesés álmok erdejében.

Holnap minden meghosszabbított, utolsó utáni határidő is lejár. Kész, vége, nincs tovább! A kecsegtető remények ismét szertefoszlanak…

S így történt hát, hogy bizalmatlanságom és hitetlenkedésem okán már megint nem lettem milliomos.