Kérdések

Száztizenöt éves lenne ezen a nyáron Gábor Dénes, a holográfia feltalálója.

BELFÖLD
  • 2015.07.17. - 00:03

Vele kapcsolatban egy történet tolul elő bennem. Amikor a Nobel-díj átvétele után Budapesten járt, az újságírók hada várta a megjelölt időben. Én voltam a tizenkettedik… A végén rám került volna a sor, ő azonban bocsánatkérően azt mondta: nagyon elfáradt, ha legközelebb jön, én leszek az első, akinek interjút ad. „Nagyon sajnálom professzor úr – jegyeztem meg –, én csak azt akartam megkérdezni, igaz-e az, amit egy amerikai újság írt.” „Mit írt az amerikai újság?” – kérdezte. „Azt, hogy a teniszlabdának köszönheti a holográfia feltalálását.” „Ez tévedés – válaszolta a Nobel-díjas tudós –, tény azonban, hogy éppen teniszeztem, amikor az ötlet eszembe jutott… De tudja mit, ebédeljünk együtt, szívesen elbeszélgetek önnel erről.” Belém karolt, és – mindenki elképedésére – vitt az étterembe. Szerencsém volt. Olyan kérdést tettem fel neki, ami lázba hozta. Másik történet: Magyar Imre szépíró orvosprofesszort kerestem. A többszöri telefonálgatás sem vezetett eredményre, titkárnője hanghordozásából arra következtettem, hogy a professzor nem szívesen áll kötélnek. Egyszer azonban a klinikán Magyar Imre vette fel a telefont. Bemutatkoztam, de ő is hárított, amikor megjegyeztem, hogy én a kutyájáról akarom kérdezgetni. „A kutyám érdekli?” „Igen.” Tegezésre váltott: „Most jössz?”

A harmadik történet: vizsgázik a neves futballista labdarúgásból a főiskola sportjáték tanszékén. A vizsgáztató ugyancsak ismert szakember. Kérdést kérdés követ, de válasz egyikre sem érkezik. A helyzet egyre kínosabb, már elhangzottak az úgynevezett adható mentőkérdések is, amikor a vizsgáztató végső kétségbeesésébe azt mondja: „Mondjon egy választ, s én felteszem hozzá a kérdést!” Negyedik történet: a neves riporter Szász Endre festőművészt kérdezte. Első kérdése így hangzott: „Igaz, hogy az egyik szeme üvegből van?”

Kérdések és válaszok. Jó kérdést feltenni legalább olyan nehéz, mint helyes vagy igaz választ adni. Ugyanakkor nem minden kérdés érdemes arra, hogy keressük rá a választ. De: amíg jó a válasz, kit érdekel, hogy helyes-e a kérdés. A filozófusok arra figyelmeztetnek bennünket, hogy ne féljünk ostoba kérdéseket feltenni, kisebb bajt okoznak, mint az ostoba tévedések.

Azon töprengek, milyen kérdést tennék fel elsőként X. Y. politikusnak, ami lázba hozná? Mit enged meg az illem?
Reklám