Magyar Hírlap online

Jó és rossz jelek

Néhány hangzatos jelszóval indult hódító útjára a globalista világszemlélet a hetvenes évek derekán. Kezdete a dollár árfolyamának felszabadítása (1973) utáni időkre tehető. A vezérszólam a világméretű tőke hatékonyságnövelése volt. Le kell bontani a tőkék nemzetközi mozgását akadályozó korlátokat, hogy a tőke és a tőkén kívüli világ egyaránt nyerjen.

A tőke ugyanis oda megy, ahol a legnagyobb termelékenységgel lehet működni. A vezérszólamot mellékszólamok egészítették ki, mint dereguláció és privatizáció. A szabad pénz- és tőkemozgások útjában álló szabályokat tehát mielőbb ki kell iktatni. A pénzek szabad átváltása csak a folyó kereskedelmi műveletekre volt hosszú ideig korlátozásoktól mentes. A tőkemozgások előtt még akadályok tornyosultak. A globalisták az államot mint tulajdonosi vállalkozót is szégyenpadra ültették. Ami állami, az korszerűtlen, ezért privatizálni kell. Így hatékony – mondták. A szabad pénz- és tőkemozgás, a dereguláció és a privatizáció maguktól hozzák létre a szabad versenyt.

Ennek keretében a tőke megtalálja a hatékony munkaerőt, és ebből mindenki profitál – szólt a prófécia. Az államok gyengítése is szükséges velejárója volt a folyamatnak. A globalisták szerint az erős államok útját állják a fejlődésnek, és drágán működnek. Az euroatlanti térség boldogabbik fele fokozatosan és némi megfontoltsággal vette át a globalista modellt, míg az európai rendszerváltó országok a kilencvenes években fejest ugrottak bele. A korábban évtizedekig zárt nemzetgazdaságok néhány év alatt váltak a globalizmus kísérleti laboratóriumaivá…

Rossz történelmi hagyományain­kat követve – évszázadok óta túlélő, mindenre kész kollaboránsaink révén – a végletekig mentünk, ajtót és ablakot azonnal megnyitottunk a globalizáció előtt. Nálunk minden végletes izmus korábban is kapós volt a Habsburg- abszolutizmustól kezdve a sztálinizmuson át a globalizmusig. Izmusék is mindig megtalálták a kollaboránsokat. A jelen nagy válsága mára fény alá helyezte a globalizmus valódi arculatát, rávilágított arra, amiről még bizony ma sem teljesen korrekt beszélni.

A szabad pénzmozgások adta lehetőségeket kihasználva a globalizmus érdekrendszerébe simuló kormányok és pártok közreműködésével a nemzetközi nagyok (bankok, kereskedő és gyártó multik) dollár ezermilliárdokat vontak ki a globalizált országok adói alól. Ha valahova betelepülni akartak, még pénzeket is kizsaroltak a kormányoktól, többnyire munkahelyek létesítésére hivatkozva. Mindez felborította az érintett országok költségvetésének egyensúlyát. A kormányok takarékosságot hirdetve vontak el pénzt fontos közfeladatoktól, a helyi vállalkozók pedig duplán is adóztak. Nesze neked verseny és főként versenysemlegesség.

A legnagyobb balekok, ahogy hazánk is, egyenesen kasztrálták a honi vállalkozókat és a munkavállalókat. A vállalkozókat agyonadóztattuk, a profithajhász multik kedvében járva pedig hagytuk etióp szinten a béreket. Ma kétségtelenül a háztartások és a hazai vállalkozások vagyonának felélése folyik. A túlélés érdekében sokan a feketegazdaságba menekültek. A bajok leplezését egy ideig lehetővé tette a családi ezüstök (állami termelővagyon) elpazarlása.

A globalista világkultúra a politikában mára alaposan berendezkedett A legtöbb politikai irányzatban komoly hadállásokat épített ki. Nálunk ezen kívül egy egész párt kizárólag őket szolgálta – a közelmúltig. A válság kapcsán azonban világszerte terjed a felismerés a globalista dogmák valóságos természetéről. Lelepleződnek a hazugságok kendőzésére hivatott intézmények is. Világos mindenki előtt, hogy a válság a saját szabályokat is durván megsértő privát mohóság miatt kezdődött. A bankok a nyilvánvaló és kötelező óvatossági előírásokat is felrúgták. Ehhez vezetett az eltúlzott dereguláció. Az is felismertté vált, hogy a bajok leplezésében voltak bűnsegédek. A hitelminősítők vállalták a szerepet, kitűnőnek minősítve dőlésbiztos hiteleket. A világsajtó jelentős részének hitele is erősen megkopott. A kérdés ma az, hogy a túlélt globalista dogmák meddig agonizálnak.

Pozitív és negatív jelek egyaránt vannak. Rengeteg állami pénz folyt el a válság kezelésére, ami az adófizetők terhére ment. Az okozott bajok ellenére a bankvezérek mégis csillagászati gázsikat kaptak. Ráadásul nem tudni, hogy az adófizetőktől származó források valaha is megtérülnek-e a költségvetésekben, vagy a terhekből származó megszorításokat sokáig viselni kell még…

És ez bizony – rossz jel. Itt-ott azonban kezdik a bankok valós jövedelmét adóztatni. Ez pedig jó. Növekvő igény van szakmai alapon működő, valóban független hitelminősítőkre. Ez is jó jel. A világ vezető hatalmai ugyanakkor nem tudnak egységet alkotni ügydöntő kérdésekben. Ez azt a látszatot kelti, hogy a globalizmus mély gyökeret vert a politikában. Ez nagyon rossz jel. Fokozódik a közvélemény ellenszenve a globalizmust szolgáló intézményekkel szemben (IMF, WTO stb.). Ez bizakodásra ad reményt.

Ma még nem dőlt el, hogy elég volt-e ez a válság a globalista dogmák végleges megdöntésére, vagy az euroatlanti világra egy újabb, mindent elsöprő válság leselkedik. Nekünk célszerű lenne ebből kiindulni, mert valóban sok korrigálnivalónk gyűlt össze.