Integráló, megosztó

Bővebben a mai Magyar Hírlapban
A A A

Demokráciában alapesetben egy önkormányzatnak szíve joga, hogy olyan emlékmű létesítésére adjon engedélyt, amilyenre akar. Ugyancsak alapvető jognak tetszik, hogy egy társadalmi szervezet kezdeményezhesse: az általa csodált személyiségek szobrot kapjanak. Más kérdés, hogy Magyarországon szerencsére egy Hitlert vagy egy Sztálint dicsőítő emlékmű állítása szóba se jöhet. Mindenesetre patrióta emberekben az önkorlátozás igénye is üdvös, ha megvan, pontosan a nemzet, a haza, a haladás és az emberség érdekében. Márpedig nagy kérdés, vajon mit jelent, ha olyan hajdani közéleti személyiségeknek sürgetnek, majd engedélyeznek szobrot, emléktáblát, akik integrálják a honpolgárok jó részét vagy valamelyest, sőt, éppen rendkívüli módon megosztják.Lehet, tévedek, persze ez egyéni ízlés, értékrend kérdése: szeretek integráló és patrióta történelmi személyiségek emlékművébe „botlani” országjárásaim során. A magyar történelem és kultúra bővelkedik ilyen kiválóságokban. Ezért sem értem, hogy a számos erénnyel és hibával megáldott-megvert, s bizony felettébb megosztó Prohászka Ottokár helyett miért nem például Márton Áronnak szándékoznak szobrot emeltetni honi civilek. Igaz, Márton Áron püspököt életútja elsősorban Erdélyhez kötötte, de összmagyar szemlélete, nemzeti nagysága, műveltsége, embersége és az üldözöttek melletti kiállása egyértelműen tiszteletreméltóvá teszi. Hasonló a helyzet a kiváló Bánffy Miklóssal, akiről „nagy nemzeti egységben” az amúgy elképesztően megosztott mai magyarság mintha megfeledkezett volna. Erről is szól egyébként a Magyar Hírlapban a minap megjelent remek írás, amely a grafikusként, intendásként, rendezőként, szerkesztőként, külügyminiszterként egyaránt jeleskedett gróf Bánffy Miklós komoly írói teljesítményét taglalja. Két évvel ezelőtt egyébként a hazai Bethlen István szobrokat hiányolva a talán legnagyobb múlt századi magyar miniszterelnökről ezt írtam lapunkban: „Bethlen István hibáiról természetesen lehet és kell is vitatkozni. Elsősorban a történészeknek. Ám ha egy 20. századi magyar politikus, mi több, államférfi teljesítményéről folytatunk vitát, két szempontot mindenképpen érdemes figyelembe venni: összességében inkább jót vagy rosszat tett-e az országnak, a nemzetnek, és valamiképpen átlépte-e az emberség és az embertelenség határát. Tehát: Bethlen István összességében biztosan jól bánt Magyarországgal, és kormányon is, ellenzékben is emberséges maradt. Nem véletlen, hogy a bolsevikok és a nácik szemében egyaránt szálka volt.”Szerény javaslatom az, hogy hajdan volt közéleti szereplőknél egyaránt legyen mérce: összességében inkább jót vagy rosszat tettek-e az országnak, a nemzetnek, és valamiképpen átlépték-e az emberség és az embertelenség határát. Mert a 20. század is telis-tele van jó magyar példákkal, legyen szó akár Márton Áronról, Esterházy Jánosról, Kós Károlyról, Kéthly Annáról, Bethlen Istvánról vagy Bánffy Miklósról. És a sor még folytatható. De nem bárkivel.

Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 11

Hozzászólások:

nulla!

Zsebők Csaba, idézet Töled:"Ezért sem értem, hogy a számos erénnyel és hibával megáldott-megvert, s bizony felettébb megosztó Prohászka Ottokár". Kinek,kiknek "felettébb megosztó "Prohászka Ottokár személye? A bolsevisták-nak és a ZSIDOK-NAK!De az országunkat még(!)Magyarországnak és nem IZRAEL-NEK hivják!A bolsevista ZSIDOK-NAK "megoszto személyiség" Wass Albert, Nyirö,Márai,Marschalko...stb,De az ö elturzult világnézeteiben nem megoszto,Károlyi,(Ö ugyan nem ZSIDO de egy nemzetellenes hazaárulo)Kun(Kohn)Béla,Szamuely,Rákosi(Roth)Kertész Ákos,Kertész Imre,Wiesenthal és még hosszasan lehetne sorolni a hazátlan nemzetellenes ZSIDO bolsevistákat.Ezért tartom ezt a cikket 00-nak.Kicsit több komolyságot Töled!

Zsebők úr, elolvasta ön az írását, amikor befejezte? Már úgy nagy összességében? Mert hogy nem érti Prohászka püspököt az mondjuk még rendben (?) van. Bár egy kis utánolvasással ez problémája feloldható is lenne... De hogy honnan vette elő és miért említi a kriptokommunuista Kétly Annát - akinek egyébként van szobra!!! - az, verjenek agyon, de akkor sem fogom megérteni, hacsak nem tételezem fel, hogy ilyen hatékony volt a 45 éves bolsevik agymosás, hogy egy cikkbe volt szíve beilleszteni Prohászkát és Kéthlyt. Szerintem ön magát az integráció fogalmát nem érti. Integráció a bolsevizmussal? Elovasta mit írt le? De hát ez nem is baj; hiszen "nem kell mindenkinek újságírónak lennie, kell újság kihordó is". Még ha a Népszavát is hordja ki... Hanem a szellemmel van a baj, az éretlen és átgondolatlan szellemmel, amely még néha provokálni is szeretne. Jelentem: sikerült. Felháborított. Valóban. ......... Magától azér

„Bethlen István hibáiról természetesen lehet és kell is vitatkozni."
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Bethlen István hibáiról egyáltalán nem "kell" vitatkozni - már megint ez a meghunyászkodás - "na igen, mi szeretjük, jó volt, de voltak hibái is" - az ég szerelmére Csaba olvasott Ön ilyen, vagy hasonló szöveget a balliberális oldalról, amikor ŐK állítottak valakinek szobrot - pl.Károlyinak?, vagy valamelyik más elhíresült elvtársuknak?- akikről tudjuk hogy trágédiát okoztak magatartásukkal ennek az országnak, nemzetnek - ezeknek nem "hibáik" voltak, hanem ezek bűnözők, hazaárulók voltak - miért kell az egyértelműen pozitív személyiségnek a hibáiról (kinek nincsenek?) beszélni? - hogy eleget tegyünk a ballibsik mimózalelkű érzékenységüknek?

folyt...."Jó, jó rendes volt ez a Bethlen,de azért ne hallgassuk el a hibáit sem" - amikor valakinek szobrot emelünk, akkor azért tesszük mert ennek a hazának szolgálatokat tett, és nem szokás felemlegetni olyasmit, hogy mondjuk nem szerette a szlovák, román, szerb megszállókat - ami persze nem is hiba, sőt!....

3. Szedlacsek! Nem tévedtél el a nevekkel véletlenül? Kéthly Anna szocdem volt a háború után emigrált és idegenben halt meg, mivel kikötötte, hogy addig nem jön haza, míg itt bolsevik uralom lesz. Vagy rosszul tudom?

Callamus Roland! Én meg úgy tudom , hogy 56 után emigrált és az akkor még jó hírű amerikai Népszavát szerkesztette. Bár ebben nem vagyok biztos....

Az 1918. október 28-án lezajlott Őszirózsás forradalmat üdvözölte, hiszen a forradalom lehetőséget jelentett a polgári demokratikus társadalom kialakulására.
Kéthly Anna 1945-től egészen 1948-ig a Nemzetgyűlés, majd az Országgyűlés alelnöke lett.A 60 éves Kéthly ezek után visszavonul a politikától és a közélettől. A letartóztatást azonban nem kerüli el. A Rajk-perben megkezdődött a kommunisták egymás közti leszámolása.1956. október 23-án forradalom kezdődött a szovjet típusú rendszer ellen. A Szociáldemokrata párt újjá alakult. Elnöke Kéthly Anna lett.1956. november 4-én Bécsben tartózkodott, részt vett a Szocialista Internacionálé kongresszusán. Hazafelé tartva értesült a szovjetek bevonulásáról. Többé nem tért vissza az országba.

Kéthly Anna magát szocialistának valja,(internacionalis szocialista)a pártja MSZDP (Magyar szocialisták demokrata pártja).Hatalmi harc a kommunisták és a szocialisták között. Mai értelemben nem igazán pozitiv ez a két rendszer.

Bethlen és Kéthly két különböző kategória.Bethlen sokat tett ezért az országért, Kéthlyről nem tudok semmit, amitől piedesztálra kellene őt emelni....

9-Nagypal2, a komcsik mindenesetre sikeresen ledarálták a szocdemeket, ellopták "vívmányaikat" átfestve magukat, mint már annyiszor. Kéthliről még el is hiszem, hogy őszintén hitt a szoc rendszerben. Általában az ilyeneket hamar eltüntetik a színről, mivel veszélt jelentenek a gátlástalan, hataloméhes ragadozó brancsnak.----------Még megérhetjük, hogy egy Kéthly szoboravatáson gyurcsótány félre billent fejjel, ájtatosan kérdi: "Anna, te mit tennél a helyemben?"