IMF-tangó

Bővebben a mai Magyar Hírlapban
A A A
Álláspont

Ha nem a bőrünkre menne a játék, olyan lenne az egész, mint egy könnyű nyári kabarétréfa. Ismét fővárosunkban járt ugyanis az IMF delegációja, és ahogy apránként kitudódik: a rég nem látott nyugati elvtársak éppen ott folytatták, ahol kényszerűen abbahagyták, amikor egészen pontosan 2010. július 17-én, egy forró vasárnap délután a magyar delegáció a torkukra fagyasztotta a szót. Két évvel ezelőtt Simor András jegybankelnök fizetésének tervezett csökkentése és a bankadó bevezetése volt az a pont, amelyen nem voltak képesek továbblendülni a globális pénzpolitika csendőrei. És most, amikor annyi civódás, szabadságharc, fegyverletétel, majd kiegyezési kísérlet után újra asztalhoz ültek Christine Lagarde asszony szürke gúnárai, a legelső probléma, mit tesz isten, megint csak a nemzeti bank függetlensége és a banki ügyletek megadóztatása lett. Mintha nem akarna ebben az országban a bankokon és Simor Andráson túl még tízmillió ember valahogyan elboldogulni. Mintha ennek a tízmillió embernek nem lennének ilyen-olyan kötelességei az állam felé, és mintha mindenki más nem lenne adófizetésre, közteherviselésre kötelezve. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) mégis úgy látja, egy állam hitelképességének legfőbb fokmérője, hogy ott mennyire érzik magukat felhőtlenül a bankok és a bankárok.Ám azt ne higgyük, ha beadjuk a derekunkat, és holnap a Kossuth téren kidoboltatja a miniszterelnök, hogy a bankokra és bankárokra Magyarországon ezentúl kizárólag a kajmán-szigeteki törvények vonatkoznak, akkor majd békén hagynak bennünket, és megkapjuk a várva várt pénzügyi védőhálót. Egy frászt! Akkor jönnek az újabb követelések, mint például a munkahelyvédelmi akcióterv visszavonása meg a többi, Varga Mihály főtárgyaló tájékoztatása szerint máris meglebegtetett elvárás. Többek között az is, hogy a kormány vonja vissza a családi adókedvezmények rendszerét és az egykulcsos adót. Sőt, jól értesült informátorok úgy tudják, az IMF máris követelni kezdte a közösségi közlekedés kivéreztetését (két éve negyvenmilliárd forintot akartak innen elvetetni – a magyar meg menjen, amivel tud), továbbá a nagy nehezen visszavásárolt állami, önkormányzati cégek, mint a Mol vagy a pécsi és a fővárosi vízmű újbóli privatizációját. Ja, és a két év szünet után nagy kegyesen Budapestre érkezett nagyurak és hölgyek máris nyilvánvalóvá tették: csak úgy pénzügyi garanciát nem adnak, muszáj pénzt is kérnünk. Még a végén kamatot sem fizetnének a pofátlan magyarjai!Függetlenül attól, hogy a világ pénzügyi viharaiban ma elkerülhetetlen szükségszerűségnek tűnik a kiegyezés az IMF-fel, gondolkozzunk el egy kicsit! Kik ezek az emberek, milyen érdekeket szolgálnak, mit akarnak, és kiket képviselnek egyáltalán? Fölöttébb gyanús, hogy a világ nagy pénzügyi befektetői csak abba az országba hajlandóak invesztálni, amelynek a „szélvédőjére” ki van ragasztva az IMF-matrica. Maffiaszagú a dolog…Az odáig rendben van, hogy a világ nagyhatalmai létrehoztak olyan szervezeteket, mint az IMF és a világbank, amelyek akkor is hajlandók egy-egy ország hitelezésére, támogatására, ha a piac valamilyen oknál fogva ezt nem hajlandó megtenni. Így elkerülhető, hogy mondjuk egy Soros György-féle gátlástalan valutamachináció válságba sodorjon egy egész földrészt, vagy hogy egy-egy államcsőd miatt géppuskához nyúljanak a népek. Az elv tehát jó, de mi történik akkor, ha ezekben a dollármilliárdokkal kitömött szervezetekben átveszik a hatalmat a machinátorok? Mint egy C kategóriás hollywoodi filmben. Mert mi másért kötnék a hitel folyósítását átlátszó, kizárólag a világ nagybefektetőinek és multinacionális céghálózatainak kedvező engedményekhez? A magyar kormány a gyurcsányi idők világrekorder, tíz százalék körüli államháztartási hiányát három százalék közelébe szorította. Ezzel európai mércével mérve hazánk a legfelelősebben gazdálkodó országok közé került. Két év alatt szintén európai rekordot állítottunk fel a Medgyessy–Gyurcsány-féle felvett hitelek lázas visszafizetésével. Milyen bizonyíték kell még arra, hogy Magyarország hitelképes, és miért hitelképesebb az IMF szemében egy vadkapitalista, elszegényített és az állami gondoskodástól megfosztott ország? Nem lehet nem idézni itt Peter Doyle-nak, az IMF múlt hónapban nagy botrányt keltve távozó vezető közgazdászának búcsúlevelét, amelyben azt írja, hogy alkalmatlan emberek ülnek a valutaalap élén, akik nem gyógyították, hanem csak súlyosbították a világgazdaság válságát.A keddi, szerdai tárgyalások után úgy idézte az egyik internetes lap az IMF-delegáció egy tagját, hogy „volt egy kellemes vacsorájuk Varga Mihállyal és egy kellemetlen találkozójuk Orbán Viktorral”.És ez így is van rendjén. Nagyapám azt mondta, hogy a háború előtt az iparoskör báljából észrevétlenül kitáncoltatták a parkettről a leányos anyukákban aggodalmat keltő rosszlányokat. Reméljük, az IMF-tárgyalásokon most is az eszénél van a kormány. Ha így van, akkor táncoltasson csak bátran, elegánsan, miniszterelnök úr!

Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 97

Hozzászólások:

A gyarmatosító csak akkor enged, ha övéi is veszélyben lehetnek a gyarmaton. Jelentősen eltérő előrejelzéseket adtak az új magyar finanszírozási programról szóló megállapodás létrejöttének várható időpontjáról a héten lezárult IMF/EU-egyeztetésekkel kapcsolatos kommentárjaikban londoni felzárkózó piaci elemzők. Több citybeli szakértő ugyanakkor egybehangzóan azt jósolja, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU a programról szóló tárgyalásokon "nem lesz engedékeny". A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési és elemző részlegének közgazdászai befektetők számára pénteken összeállított helyzetértékelésükben közölték, hogy változatlanul szeptember végére valószínűsítik a megállapodás létrejöttét, de látják a késés kockázatát is. A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni elemzőinek pénteki prognózisa októberi egyezséget jósol, szintén azzal a kitétellel, hogy növek

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni elemzőinek pénteki prognózisa októberi egyezséget jósol, szintén azzal a kitétellel, hogy növekedett a kockázata a tárgyalások ennél későbbi befejezésének. A Barclays bankcsoport londoni elemzőstábjának előrejelzése ugyanakkor 2013 elejére valószínűsíti a megállapodást.

Szerintem meg a Simor távozása az időkivárás lényege!

Naná, hogy maffiaként működik a pénzvilág imféstől.

Kedves SZAKÉRTŐ Dr. Bubó! 1.Ön a Barclay's-t is EMLÍTI???(Mint "HITELES" véleményezőt??!) Mulatságos, hát nem azok HAZUDTAK ÉS CSALTAK, s mondott le az elnökük?!! 2. Az IMF és a Világbank IGAZI szerepét Daniel ESTULIN gazdasági újságíró tömören összefoglalta (Lásd a YOUTUBE-on...) Pl: Signor MONTI a korábbi IMF, Világbank alkalmazott ma OLASZORSZÁG MEG NEM VÁLASZTOTT MINISZTERELNÖKE!! (Nesze neked demokrácia!!!) Nos, ilyen FEJLEMÉNYEK ellen száll harcba hazánk kormánya- még ha nehéz és szinte reménytelen a küzdelem: a teljes pénzügyi gyarmatosítás ellen!

Annyira átlátszó és nyilvánvaló: a zs1do pénzügyi körök érdekeit képviseli ez a maffiaszervezet, amelynek célja Magyarország felvásárlása, az új "honfoglalás" előkészítése. Magyarországon csak annyi magyarnak kell maradni, amennyi elégséges számú rabszolgát biztosít a "kiválasztottaknak". A többire semmi szükség, leírható veszteségként. Ugyanis teljesen egyértelmű, ha a közel-keleti térségben elfogy az olaj, akkor már nem fogják őket ott tartani helytartó gyanánt, ezért egy új és élhető vidéket keresnek maguknak. Magyarország ideális helyszín, van elegendő és kiváló termőföld, ivóvíz, termálvíz, nagyszerű klíma és szorgos rabszolgák is biztosíthatók. És akik szerint ez összeesküvés elmélet, azok nézzék végig az eltelt 100 év folyamatait és összefüggéseit, a Galilei körtől, napjainkig.

Nem kellene az egykulcsos adóhoz körömszakadtáig ragaszkodni, már eleve elhibázott lépés volt. Helyette igazi családi jövedelemadót vezethettek volna be 2-3 kulccsal. Az imf-et pedig még az első Orbán-kormány idején kellett volna kidobni, amikor állítólag már nem tartoztunk nekik. Orbán vagy lett volna simulékonyabb a kormányra kerülés idején, vagy lett volna forradalmárabb. Ha kilátásba helyezi, hogy inkább csődbe megyünk, mint hogy az imf szuverenitásunkat korlátozó feltételeit teljesítsük, és esetleg kilépünk az eu-ból, mivel nem sok hasznunk van belőle, talán már túl lennénk a válságon, mint az izlandiak.

3. Br.Bubó
Igazad lehet, és ez a legjobb, amit kormányunk tehet.

Ha valaki higgadtan elemzi és értékeli az eddig történteket,akkor láthatja,hogy az Orbánkormánynak esze ágában sincs megeggyezni az IMF-fel,illetve a megeggyezés kormány által javasolt lépései egy késleltetett óvatos Únióból történő kilépés apró l é p é s e i !

A helyzet világos, mint a Nap. A magyar kormány az IMF-fel történő huzavona időszakában embertelen mértékű megszorításokat és költségcsökkentéseket vezet be (no azért ne izguljanak, Hölgyeim és Uraim: nem a Habsburg-intézetet meg a mindenféle megmondó pénzkifizető helyeket fogják bezérni!), hogy megfeleljünk az IMF-nek a huzavona előtti elvárásainak. Most mi a helyzet? Az IMF úgy csinál, mintha ezek nmem történtek volna meg, és az új helyzethez képest ugyanolyan mértékű megszorításokat követel. Folyt. köv.

Folyt. Mi lehet ennek az oka? Lehetetlnné akarják tenni a kormány helyzetét, azon az áron is, hogy a nép belerokkan. Ehhez kiváló a stratégiájuk. Ugyanis a mindenható urak ide küldik félanalfabéta képviselőiket, akik meggyőződéssel és őszintén hangoztatják okos tanácsaikat, amiket a fejükbe ültettek. Ugyanis az ő összes tudományuk, amelyet nehezen a fejükbe vertek a gazdák: megszorítani kell! És ezt fújják, mert csak ezt tudják. Ahhoz a helyzethez szellemileg már nem tudnak alkalmazkodni hogy hiszen a megszorítások már megvalósultak. Az ő memóriájukba be van huzaloza: MEGSZORÍTÁS! És ezt adják ki az enter századik megnyomására is. Tehát ha megszorítunk, újabb megszorízász követelnek, és így tovább. Egy valamihez még értenek: kellemesen megvacsorázni a kiszipolyozandó ország költségén.

El kéne már dönteni hogy a Szajlai vagy ez a szerencsétlen a normális. Mert olyan világ nincs, amiben mindketten azok.

Reméljük eszénél van a kormány ? Már abban is csak reménykedni lehet, hogy eszénél van ? 1948-ban készült a Talpalattnyi Föld című film. Ki gondolta volna akkor, hogy 2012-ben újra aktuális lesz !

Csak azt az egydolgot szeretnem megtudni, ugy elöre, hogy ez a seggnyalo ujsägiro mihez fog kezdeni amikor az orszägot csödbe viszi a csuti törpe ? Majd arra az idöre hazauzazom, mehkeresem. es.........es fizetek neki egy pohär äsvänyvizet. De a föszerkesztönek sem ärtana, ha mär elkezdene lätni is !

14. salve: Szerintem az a lényeg, hogy te látsz, és remekül meg tudsz ítélni mindent, onnan kintről.

14!Ne fáradj,maradj ahol vagy!

Nem baj, Huth Gergely, maga ugyanolyan terméke az ún. szoc. rendszernek, mint a miniszterelnöke, mint az egész magyar politikai elit s a lakosság csaknem 3/4 része... Nehéz felfogású, nem érett a demokráciára, elkorcsosodott gondolkodású. - Mind a mai napig nem értették meg, milyen szabályai vannak Magyarországnak mint tagországnak az Európai Unióban. Fejezzék be ezt a nyüglődést, fejezzék be ezt a mindenkihez méltatlan ´játékot´. Többször megírtam már, hogy maguk nem valók az EU-ba, nincs itt maguknak semmi keresnivalója a nyugat-európai népek kultúrközösségében. Nem csak az a baj, hogy több évszázaddal lemaradtak a Nyugat mögött, hanem még rosszabb, hogy ezt nem is veszik észre, s ezért nem is akarnak/tudnak ezen az állapoton változtatni.

Nincs itt semmiféle IMF-tangó... Az IMF-nek nem kellett a követelményeit egyszer sem átfogalmazni. Akit itt trükközik, szégyenletes módon, az a magyar kormány Orbán úr - már hírhedt - ún. ´pávatáncával´. Annyit elért a mai magyar miniszterelnök, hogy országát rossz hírbe keverte, Európában, az egész világban a saját megnyilatkozásaival, viselkedésével, ismételt törvénysértéseivel. Hogy a saját népéről sem tart semmit, azt olvashattuk tegnap és tegnapelőtt. Félázsiai primitív barmoknak tartja a magyar népet, szolganépnek, alkalmatlannak önálló, felelősségtudatos cselekvésre, mely számára egy új társadalmi formát kell kitalálni. - Fogalmazhatta volna úgy is, mint Kertész Ákos. Ha igaza van Orbánnak, akkor igaza van Kertésznek is.

14.salve ! Olvastad az Egri *gokat ? - Az egy könyv !

14.salve ' Olvastad az Egri csil-la-go-kat ? Az egy könyv ! Ez meg a cenzúra.

A félázsai vágyakozik a diktatúra után, mert hiányzik neki az a szörnyű biztonság, a diktatúra biztonsága, amely kényelmes is lehet a szolgalelkű embereknek, hiszen döntenek, gondolkodnak helyette. A magyar ember sajnos szolgalelkű, tehát nem tud mit kezdeni a szabadsággal, a demokráciával, a toleranciával, a döntés lehetőségével. Fél. Gyávaságra nevelte őt a szocializmus. Ez a szocialista embertípus, az egyetlen ´eredménye´ a kommunista korszaknak, amit ´fel tud mutatni´. A többi rombolás mellett: terror, rendőrállam, államosítás, megfélemlítés, besúgás, korrupció, bizalmatlanság, munkásőrség, kihallgatás, ütés, megalázás, megnyomorítás. - S ezt, ezt a kort kívánja vissza a mai magyarok csaknem 70 %-a. Ez mindent megmond.

21. liberális - Honnan veszed az adatokat? Különösen a 70 %-os adat érdekelne.

21. liberális: liburnyák barom, ha ennyire nem tetszik neked a félázsiai magyar, akkor mi a faxért merészeled használni a mi gyönyörű nyelvünket? Szemét befurakodott idegen vagy és senki maradsz egész nyomorult életedre!

22. n_hunor: ez a liberális, egy külföldről a hazánk dolgaiba beleugató idegen vérű, liberálbolsevik ringyó!

24. cselo01 - Köszi. Eléggé diktátor típus, ez már feltűnt.

Azért nem akármilyen teljesitmény minden egyes nap,epét öntögetni,ha Magyarországról van szó..És ö az a fenomen aki "soha" nem ér rá irogatni a Hyde-be,,,Mi lenne,ha ideje is lenne rá...?

Legelőször is illene tudnunk, hogy milyen kötődéseik vannak a tárgyaló fél tagjainak, kik a megbízóik. (Bilderberg, Atlanti egyezség, Tea kör, stb, stb.) Ha nekünk, az ország lakosainak kell visszafizetnünk a kölcsönöket, akkor az a minimum, hogy tudjuk kik és kinek az érdekeit képviselik velünk szemben. Az a 17 "szakember" például, akik szorgalmazzák az euro megmentését, Soros Györgynek a csapata és Soros fizeti őket. Hihető az ilyenek szakértelme és elkötelezettsége Európa pénzügyi helyzetének megmentését illetően?

21. SXdisszidens! Írjad le nekünk tantónéni, hogy Magyarhonban mikor volt diktatúra! Dátum és a diktátor nevének megjelölésével!

A forint árfolyamának mesterséges hullámoztatása is bizonyítja, hogy minden rossz eredője a nemzetközi pénzügyi bűnszövetkezet, és temészetesen a mögöttük álló cionista figurák, társaságok. A napokban 20 kongresszusi képviselő levél formájában egy beavatkozási kísérletet követett el, a levelet az államfőnek és a miniszterelnöknek címezve. A húszból 16 genetikailag is megerősített cionista volt, 4 pedig fertőzött. Nyilván ők úgy képzelték, hogy, amennyiben az ő érdekük-akaratuk megkívánja, a politika átveszi a bíróságok szerepét.

Huth Gergely megint tanubizonyságot tesz arról, hogy nem tudja, miröl ír. Tudnia kellene, hogy miért az EU szabja meg, hogy mikor kezdödhetnek a tárgyalások. De ezt nem tudja, csak az IMF szürke gúnárjairól ír. "Fölöttébb gyanús, hogy a világ nagy pénzügyi befektetői csak abba az országba hajlandóak invesztálni, amelynek a „szélvédőjére” ki van ragasztva az IMF-matrica." Nem tudom, mit gondol evvel Huth Gergely, de tényleg azok az országok kaphatnak hitelt, amelyek az IMF tagjai. Magyarország tag, tehát kaphat hitelt. Gyurcsányék ideje alatt könnyebb volt hitelt kapni, akkor a feltételek mások voltak. Ez megváltozott, Huth úrnak, ha az újságíró megjelölésre igényt tart, kellene egy kicsit, csak egy kicsit tájékozódni. Ehelyett a kajmán-szigetek banktörvényeiröl polemizál, a világbankról, nagyhatalmakról fecseg. Jó lenne, ha Huth úr kicsit informálódna.

frivol824, hálás lennék, ha megmagyaráznád, hogy történik a "forint árfolyamának mesterséges hullámoztatása"? A kérdést már többször feltettem, a válasz kb. annyi volt, hogy úgy akarják a cionista körök. Mondd, frivol, van fogalmad, hogy müködik a shortolás?

Magyarországon már az egyszerűbb emberek is tisztában vannak az IMF "nagyszerű" tevékenységével. Azért jó lenne, ha a tárgyaló delegációnk nem kényszerülne olyan lépésre, amely hasonlítana az uzsorakölcsönt felvevők balfácánságára.

30 Buxtehude!Te tényleg komolyan gondolod , azt , amit írtál?! Ha igen , akkor komolyan el kell gondolkodnunk arról , amit Liszt Ferenc írt az egyik intelmében .Persze Neked fogalmad sincs , miről van szó. Nem is baj.......

"Az a 17 "szakember" például, akik szorgalmazzák az euro megmentését, Soros Györgynek a csapata és Soros fizeti őket." Hülyeség. Az euró megmentéséért Merkel és Schäuble állt ki, hatalmas mentöcsomagokkal. Nem akarod azt mondani, hogy Merkelt és Schäublet Soros fizeti. Ez csak a magyarországi korrupción nevelkedett és azt természetesnek elfogadó fejében fordulhat meg. A világ nem olyan korrupt mint Magyarország!

26. harsona. Te se csinálsz mást, mint egésznap egyedül bámulod a néma képernyőt, és beirkálsz, ahelyett, hogy a gyerekeiddel, unokáiddal, a lakásoddal, kerteddel, stb. foglalkoznál. Ugyanez igaz azokra is, akiknek a regisztrált nevével van tele a hyde park. És akkor az ilyen ingyenélők vannak felháborodva, amikor liberális nyíltan kimondja, hogy a magyarok lusták, marakodók, irigyek, széthúzók, szolidaritás nélküliek, szolgalelkűek, birkák, stb.! Akár tetszik, akár nem – ilyenek a magyarok!

30/31. Buxi! Ne játszd meg a szűzlányt! Nagyon is tisztában vagy vele, hogy mi, miért és hogyan történik a Világ pénzpiacain. Nincsenek csodák, csak elhallgatott, letagadott érdekek. Hála az internetnek, ezek azonban már egyre gyakrabban napvilágra kerülnek.

Az International Moses Fund-nak - ha jól értelmezem az IMF rövidítésének a feloldását - az a nyilvánvaló célja, hogy a megszorítások országra-kormányra eröltetésével olyan jellegű belpolitikai feszültséget és válságot csikarjon ki, amelyben visszakerülhetnének a Bajnai hátterében lévő érdekcsoportok. Ezen cél elérése érdekében nekik semmi sem drága, hiszen úgyis mindent mi fizetünk meg. Ebben a helyzetben a kormány mást nem nagyon tud mást tenni, mint a túlélésre játszani. Hogy a kormány lépései jók-e? Nem, mert ebben a helyzetben nincsenek jó lépések, csak kevésbé rosszak. Ennyi.

sese56, a hozzászólásom melyik részével nem értesz egyet és miért?

34. Buxi! Mit gondolsz kiknek a tanácsára állt ki Merkel és Schäuble? Ha valamit nem tudsz pontosan, akkor tájékozódj, ne próbálj meg bennünket bevinni az erdőbe!

Buxtehunde! Nincs EU, csak a Manhattan-ból irányított IMF európai tagozata. Ez a világ már tényleg megérett arra, hogy felperzselje önmagát.

Csak azt nem tudom, miért nem lép ki ez a félázsiai horda a Manhattan-böl irányított IMF európai tagozatából.

41. Buxi! Murphy törvénye: A játékban nyerni nem lehet, a játékból kiszállni nem lehet. Ilyen egyszerű, csak használni kéne az eszedet!

Szerencsére Magyarországon mindenki használja az eszét. Pont azért tart ott az ország, ahol ma van. De az eszeteket tovább használjátok, így holnapra még lejjebb fogtok süllyedni. Na megyek ebédelni, ezt a sok okosságot nehéz elviselni.

liberális-Buxtehude figyelmébe ajánlom Orbán Viktor beszédét --- *.hu/hirtv --- a nap videoi. Ott választ kap minden kérdésére, és minden itt hangoztatott butaságára.

A cs.llag helyén a Magyar Nemzet Online rövidítése van.

Volt egy kellemetlen vacsoránk a Júdással,de a végére már nyalogatta a kezünket,miután figyelmeztettük,hogy hol a helye és miért ültettük a Magyarok nyakára!

Az én problémám csak az ezzel, hogy vajjon miért gondolta a kormány hogy nem ezt akarják, még mennyiszer kell ezt megtapasztalni, hogy őket a magyarok érdekei nem érdeklik, csak a profit amit innen minden áron ki akarnak helytartóik révén (MNB) szivattyúzni.
Mikor érti meg már végre a kormány hogy gengszterekkel nincs alku. Hogy a saját túlélésünk érdekében svájci mintára be kell vezetni egy belső elszámolási rendszert, majd az egész pénzvilággal szemben követni az izlandi példát, akkor lesz túlélés, ha ezt nem teszik, akkor nem lesz. Elég volt a csodavárásból kedves kormány, legyenek szívesk végre felfogni hogy kutyából nem lesz szalonna, ha még eddig erre nem jöttek rá..

22. n_hunor: Magyar Nemzet online, ca. 4-6 héttel ezelőtt, úgy emlékszem Ipsos Véleménykutató Intézet szerint a magyarok 67 %-a azt állítja, hogy a Kádár rendszer jobb volt.

23. cselo01: nem ´használom´, hanem b.e.s.z.é.l.em a magyart, mert az anyanyelvem. Viszont magával ellentétben nem gyalázom meg trágár és mocskos kifejezésekkel. Maga nem képes egy állításomat sem megcáfolni, csupán közönséges kifejezésekkel reagál. - A magyar egy nagyon kifejező nyelv, mint ahogyan a legtöbb nyelv a világon, de hangzását tekintve az olasz, a francia és az angol szerintem sokkal szebb.

28. Callamus Roland: az a benyomásom, hogy nagyon ki van ´éhezve´ a szeretetre, szegény Roland - mert mindig ez a témája.

Oldalak