Magyar Hírlap online

Hell István A bokolyi nem robban?

Amikor a "zámolyi"-nak nevezett romák - a testvérük, Krasznai József vezette Fejér megyei cigányszervezet segítségével - végső elkeseredésükben elszánták magukat a kanadai kivándorlásra, Krasznai József a kanadai nagykövetség első titkáránál tájékozódott a lehetőségekről. A diplomata és a roma parlamenti alelnök találkozója nyilvánosságra került. A roma vezető tárgyalópartnere, Albert-Jan T. K. Galpin első titkár úr e sorok írójának írásban feltett kérdésére elmondta, hogy a magyarországi roma közösség és a kormány közötti kérdéseket magyar belügynek tekinti, ki-, illetve bevándorlási ügyekben viszont nem a budapesti, hanem a bécsi kanadai nagykövetség az illetékes.
Ezután utaztak el a csóri romák Franciaországba, Strasbourg-ba. A sajtóban megjelenő vélemények egy része szerint az állammal szemben indított kártérítési perük nem járhat sikerrel, mert sérelmeik orvoslására "nem merítették ki a magyarországi jogi lehetőségeket". Ezért arra számíthatnak, hogy rövid iratértelmezés után a fenti - főként formai - okokra hivatkozva perindítványukat elutasítják. Más kérdés a francia államtól kért politikai menedékjog problémája. A cigányok valóban jól dokumentálható többesztendős vesszőfutása bizonyára meggondolásra készteti a Francia Köztársaság kormányhivatalait több olyan ok miatt, amelyet a magyar közvélemény általában - a felületes, néha előítéletes sajtótudósítások és az olvasótáborok saját "nagyothallása" miatt is - rosszul tud.
Nézzük a legfontosabbakat. Csak részben igaz, hogy "elemi csapás" következtében kerültek a zámolyi kultúrházba a hajlék nélkül maradt romák. A szülők és nagyszülők, Krasznai Rudolf és felesége házát (ők azok, akik saját tulajdonukban laktak Zámolyon, miután Csórról odaköltöztek) tudtuk és beleegyezésük nélkül bontatta le az önkormányzat, sőt anélkül, hogy hitelt érdemlően bebizonyosodott volna az életveszélyessége, illetve javíthatatlansága. Azaz minden ellenszolgáltatás nélkül megfosztották őket jogos tulajdonuktól.
A zámolyi önkormányzat az alkotmányban és a szociális törvényben előírt szociális ellátási kötelezettségét sem teljesítette. Rendkívül nagy hibát követett el az Országos Cigány Önkormányzat, amikor ezt a kötelezettséget átvállalva a gyermekes családoknak járó "szocpolból" maga kezdett lakásépítésbe, ahelyett hogy érdekvédő funkcióját betöltve kényszerítette volna a helyi önkormányzatot a szociális törvény végrehajtására. Tény, hogy azt a "szocpolos" lakásépítési módszert, amelyet az OCÖ választott (tudniillik, hogy az elvégzendő segédmunkák fejében megelőlegezte a megrendelő cigányok számára az OTP-támogatás odaítéléséhez szükséges saját erőt), más helyen, más megyében a bíróságok már több ítéletben "hitelezési csalásnak" minősítették.
Miközben szinte minden magyarországi gyermekes család igénybe veszi házépítésénél a lakásépítési támogatást (,szocpolt"), a közvélemény úgy tudja, hogy a zámolyi romák különleges kedvezményként - ajándékként, pozitív diszkrimináció gyanánt - "kapták" a házakat az Országos Cigány Önkormányzattól. Ezt a hamis információt egyszerűen képtelenek voltak cáfolni a médiák. Sőt: Franka Tibor - láthatóan nem elfogulatlan - benyomásai alapján az is elterjedt, hogy a romák saját házaik felépítésén nem voltak hajlandók dolgozni. Ezzel szemben az a valóság, hogy nemcsak a romák dolgoztak az építkezésen, hanem máshol lakó rokonaik, barátaik, köztük nem cigányok is. Igaz, gyakran előfordult, hogy a munka állt: kezdetben el sem kezdődhetett, mert helyi tiltakozás űzte el a romákat az OCÖ révén megvásárolt telekről, később - a kijelölt mocsaras ingatlanon - a falu vezetése támasztott nehézségeket magas feszültségű villanyvezetékre és csatornázatlanságra hivatkozva, illetve az OTP-átutalások akadoztak. Ezt azonban úgy "közvetíteni", hogy a cigányok nem akartak dolgozni saját házukon - hazug előítélet- és hisztériakeltés.
A legfelháborítóbbak azonban a "gyilkos romákról" szóló kitételek. Mint ismeretes, 1999 augusztusában, késő éjszaka három csákvári fiatalember "látogatta meg" az akkor faházakból álló cigánytelepet, verekedésbe keveredtek az ottaniakkal, és egyikük életveszélyesen megsérült. A romák - nem a csákvári gádzsók! - hiába hívtak mentőt, Cs. Ferenc másnap a székesfehérvári kórházban meghalt.
A szélsőjobboldal lapjaiból és Franka "közszolgálati" tudósításaiból elterjedt, hogy "véletlenül", egy meg nem nevezett ismerősüket keresve tévedtek a romák közé a csákváriak, akik "csak úgy" megtámadták őket. - sorok írójának - még a Roma Polgárjogi Alapítvány munkatársaként végzett - tényfeltárása szerint azonban (www.romapage.hu, RPA, Pogromok éve) a szerencsétlenül járt fiú környezete eleve úgy tudta, hogy "nem barátkozni" mentek a cigányokhoz az egyébként küzdősportot űző (kempós) csákváriak, hanem korábbi diszkós sérelmeiket megbosszulni. Az előzetes letartóztatásban lévő K. Krisztiánt nem is emberöléssel, hanem "halált okozó testi sértéssel" gyanúsítja a rendőrség. Egy baseballütő van a bűnjelek között (ezt a romák szerint a csákváriak hozták magukkal) és egy hetekkel később megtalált szerszámnyél, amellyel az életveszélyes sérülést okozták. Utóbbin használható ujjlenyomat nem található, így egyelőre nem is megállapítható: ki ütött. - sorok írója szerint nem kizárható a jogos védelem tényállása sem, ha pedig bebizonyosodik, hogy a csákváriak támadó szándékkal - a romák szerint gyújtogatásra készülve - autóztak éjszaka a szomszéd faluba, az ő felelősségük megállapítása és vád alá helyezésük is valószínű.
Gyújtogatás, támadás, sőt lövés már korábban, a helyi művelődési házban és a haláleset után is fenyegette a romákat, s ha igaz is, hogy az így is megvalósuló üldöztetés nem mindig a hatóságok - az önkormányzat, a rendőrség vagy állam - részéről érte a Krasznai-családot, tény, hogy mi, Magyarország (rendőrök, hivatalok, újságírók, zámolyi magánemberek) képtelenek voltunk megvédeni őket.
A puliszka nem robban - mondogatták a hitetlenek a román forradalom napjai előtt. Az etnikai bomba robbanása nem lesz látványos, inkább folyamatos romlással, pusztulással, bűnözésbe süllyedéssel jár - írtam egyszer. A Strasbourg-ban politikai menedékjogot kérő "zámolyi" - előtte bükkösdi, majd csóri, aztán újra csóri - cigányok azonban további sorsuktól függetlenül, akciójukkal máris megkérdőjelezték a demokratikus berendezkedésre, különösen pedig a kisebbségbarát belpolitikára büszke politikai elit hamis mítoszait. A lisztből, vízből, sóból némi szódabikarbóna hozzáadásával készülő roma szegénykenyér, a bokolyi (bodag, cigánypogácsa) úgy látszik, így robban.
A labda a kormány térfelén van. Megnyilatkozni, sürgős intézkedéseket hozni is jobb későn, mint soha. Egy polgári demokráciából politikai üldöztetésre hivatkozva menekülni legalábbis nem lehet része a XXI. századi országimázsnak. Aminthogy szégyen volna az is, ha a Nyugat - a zámolyiak kiutasításával egy időben - vízumkényszerrel csukná be kapuit a magyar állampolgárok előtt. Az unión kívül is van magyar belügy.